John Grisham vérprofi kamaszkrimit írt

John Grisham a jogi krimik első számú szerzője. Nem véletlenül ért hozzá: a jogászi pályát hagyta ott az írásért. Olvasóként csak örülni lehet a döntésnek, könyvei izgalmasak és letisztultak, Grisham követhetően, közérthetően és szórakoztatóan ír jogi témákról. És most megmutatta, hogy a kamaszokhoz is ért.

John Grisham: Theodore Boone - A kölyökügyvéd, Geopen, 2010, 200 oldal, 2990 Ft (ford. Wertheimer Gábor)

John Grisham nevét az is ismeri, aki nem olvas krimiket: legsikeresebb könyveiből hollywoodi nagyágyúk faragtak thriller-klasszikusokat (A cég, A Pelikán-ügyirat, Ha ölni kell, Az ügyfél). Az amerikai író 55 év, 20 regény és több mint 250 millió eladott példány után egyszer csak úgy dönt, ifjúsági thrillert fog írni.

A Theodore Boone, a kölyökügyvéd 2010 májusában jelent meg Amerikában, ezt pedig mindössze néhány hónap eltéréssel követte a magyar is. Hazánkban már önmagában az örvendetes hír, ha végre megjelenik magyarul egy jó ifjúsági regény, ugyanis ebből a kategóriából itthon nem túl széles a választék - hát még az ifjúsági jogi krimikből. A Theodore Boone éppen ezért hiánypótló kiadvány, a magyar fordítás és megjelenés gyorsasága pedig külön dicséretet érdemel (a könyvhöz készült egy szép site is sok interaktív elemmel, érdemes ránézni).

Grisham ifjúsági regénye témájában (gyilkossági tárgyalás), stílusában (egyszerű, lényegre törő mondatok) semmiben nem különbözik a felnőtteknek szóló könyveitől. Még csak az sem jelent nagy különbséget, hogy most - egy minden hájjal megkent, sokat tapasztalt jogász helyett - egy visszahúzódó, csendes, szorgalmas 13 éves fiú, Theodore Boone kerül az események sűrűjébe.

Theo egy középosztálybeli ügyvédházaspár fia, aki tipikus amerikai mintaiskolába jár. Viszont igazi csodabogár: úgy élvezi a bírósági tárgyalásokat, mint más a 3D moziélményt. Minden szabadidejét peres ügyek tanulmányozásával tölti, ezért aztán iskolatársai, sőt néha a felnőttek is felkeresik, hogy jogi tanácsot kérjenek tőle. Nagy Twins-szurkoló (Grishamról jó tudni, hogy imádja a baseballt), de "pusztán azért választotta ezt a csapatot, mert Strattenburgben senki más nem szurkolt nekik." Grishamnak sikerült az okostojás tipikus figuráját nemcsak egyedivé, de hihetővé és szerethetővé is formálnia.

Grisham egyensúlyt teremt a jogi thrillerek és az ifjúsági regények eszköztára között, egyik sem terheli le a másik közönségét. Nem kíméli tizenéves olvasóit, ahogyan a felnőtteket sem: Theónak végig kell hallgatnia egy vallomást a családon belüli és a nemi erőszakról, látnia kell a kétségbeesést az embereken, találkoznia kell a nyomorral. Grisham a thrillerszerű részekben azonban finomít pár apróságot - így lesz tulajdonképpen ifjúsági regény ebből a jogi krimiből. A felfokozott feszültséget például az állatok bíróságáról szóló komikus epizóddal oldja. És persze kerüljön bármennyire nehéz helyzetbe is Theo, szüleire minden körülmények között számíthat: ez az erős érzelmi biztonság, a főhősnek a szüleihez fűződő viszonya az, ami a leginkább "ifjúságivá" teszi a regényt.

Egyetlen zavaró dolog akad a Theodore Boone-ban: a gyerekek világa túlzottan idealizált. Grisham úgy tesz, mintha a gonoszság, a kapzsiság csak a felnőttek között létezne. Theo például az abszolút tökéletes gyerek, minden szülő álma, de a többieknek is csak szerethető tulajdonságaik vannak, tiszta, becsületes világukat legfeljebb a felnőttek miatt érzett félelem árnyékolja be. (Csak a kamaszkor határán, egy tizenhét éves fiú esetében merül fel, hogy erkölcsileg elítélhetően cselekedett. De még ott is gyorsan kiderül, hogy a szülők gyakorlatilag háborúban állnak egymással, tehát a szerető, békés otthon hiánya, a felnőttek viszálykodása a baj forrása.)

Grisham az amerikai jogrendszerről és a bírósági eljárásról aprólékosan ír, ugyanakkor az alig pár nap történéseit feldolgozó könyv a hosszú leírások ellenére is végig izgalmas marad: nincsenek felesleges sallangok, túlírt részek, mindenből pont eleget kap az olvasó. Ha valaki a könyv elején még értetlenkedett egy 13 éves fiúnak a bíróság iránt érzett elragadottságán, a végére érve teljesen természetesnek találja, és még csalódott is, hogy elfogytak a lapok.

Varga Betti