Jótékonysági musicalgála Madonnával

Vágólapra másolva!
Az AIDS-beteg gyermekek megsegítésére rendeznek nagyszabású jótékonysági koncertet október 20-án a cardiffi Millennium stadionban. A 2001: Musical Odyssey elnevezésű gálán a legnagyobb popsztárok adnak elő musicalrészleteket. A szervezők többek között Madonna, Robbie Williams, George Michael és a Backstreet Boys részvételére számítanak.
Vágólapra másolva!

Tizenhat évvel azután, hogy Bob Geldoff-fal együtt tető alá hozta a Live Aid-et, újabb nagyszabású segélykoncert szervezésében vesz részt Midge Ure brit popénekes. Az Ultravox egykori frontemberét, aki 1985-ben lépett szólópályára, ezúttal az AIDS-betegeket segítő Red Hot Organization kérte fel a 2001: Musical Odyssey elnevezésű rendezvény koordinálására. A koncepció szerint - ahogyan a neve is utal rá - a gálán ismert színpadi és filmmusicalek betétdalait hallhatja a közönség a legnagyobb popsztárok tolmácsolásában.

Midge Ure a The Sun című brit napilapnak elmondta, az est két fő attrakciója Madonna és Robbie Williams szereplése lesz. Az újság úgy értesült, Madonna két dalt ad elő az Evitából, amelynek 1996-os filmváltozatában az énekesnő játszotta a címszerepet. Robbie-val a Nyomorultak egy részletét szeretné elénekeltetni Midge Ure.

A további fellépők még nem biztosak, de felmerült többek között a Bee Gees, George Michael, az S Club 7, a Backstreet Boys, Debbie Harry és Barry Manilow neve.

Az viszont már eldőlt, hogy az énekeseket a BBC filharmonikus zenekara kíséri a gálán, amelynek helyszíne a cardiffi (Wales) Millennium stadion lesz. Az október 20-i "Live Aid 2" szervezői a különleges koncert teljes bevételét az AIDS-beteg gyermekek megsegítésére ajánlják fel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!