A szervezők elégedettek a Hysteria 2002 fesztivállal

Vágólapra másolva!
14 ezer ember töltötte a szilvesztert a Nyugati pályaudvar központi csarnokában. Minden a várakozások szerint alakult, bár egyesek a hidegre panaszkodtak.
Vágólapra másolva!

hysteria 2002Minden különösebb incidens nélkül lezajlott Magyarország legnagyobb szilveszteri partija. A 100 millió forint összköltségvetésű rendezvény este fél nyolctól reggel fél hétig tartott a 2000 négyzetméternyi hajópadlóval fedett sínen.

Ugyan az idei 14-15 ezer látogató elmarad a tavalyi 17 ezertől, a szervezők nem elégedetlenek. Szerintük a kevesebb bulizó a kevesebb helyszín és a speciálisabb program következménye. A jegyek körülbelül egyharmada kelt csak el elővételben, nagyobb volt a későn döntők aránya.

Bár az éjszaka folyamán a szél néhány helyen felszakította a szigetelést, s egyes résztvevők a hidegre panaszkodtak, a hőbefúvókkal később orvosolták a problémát. A tavalyi kabátlopásokból okulva az idén rengeteg biztonsági őr, és kamera pásztázta a terepet.

Mint azt Marinka Csaba a rendezőség részéről elmondta, csak egy bajuk volt a szilveszterrel: elfáradtak. Ennek ellenére ha minden terveik szerint alakul, jövőre is szívesen szerveznek szilveszteri fesztivált.