Harminc napig újra az éterben a Tilos

Vágólapra másolva!
Március 9-től harminc napig újra földi hullámhosszon is hallható a Tilos Rádió. Így újra a tavaly augusztusban alkalmazott gyakorlat ismétlődik meg, a Tilos a 92,1 MHz-es frekvencián lesz fogható.
Vágólapra másolva!

Az ORTT heteken belül újabb budapesti frekvenciák pályázati lehetőségét hirdeti meg, s a testület köteles minden, az adott frekvenciára pályázó csatorna számára harmincnapos adásidőt biztosítani, amennyiben az arra igényt tart.

Természetesen ez idő alatt sem szünetel a megfelelő budapesti kerületek kábeltévés hálozatain a 103,7 MHz-en, illetve az interneten hallható adás.

Keyser & Shuriken

A Tilos Rádió 1991 és 1995 között úgynevezett kalózrádióként működött, majd 1995 és 2000 között stúdióengedéllyel, legálisan sugárzott Budapesten. Engedélye visszavonása óta kábelen és interneten szolgáltatja műsorát.

Az utolsó állandó engedély 2000 augusztusában járt le, akkor a 98,0 MHz-es frekvenciáról vonult vissza a Tilos. Azóta próbálkozott a rádió a 88,8 MHz-es frekvenciát is elnyerni, de az ORTT azt - sokak által kifogásolhatónak ítélt döntés alapján - a Rádió C-nek ítélte oda.

A döntést a Tilos Rádió megtámadta, a keresetét azonban első fokon elutasították, illetve kimondták, az ORTT ilyen típusú döntéseit semmilyen jogszabály alapján nem lehet megkérdőjelezni. A rádió a döntés ellen fellebbezett, a per jelenleg is folyik.

A szombaton induló adás apropója az, hogy a rádió népszerűsíteni szeretné azt a vitasorozatot, amelyet az Európai Unió budapesti nagykövetségének anyagi támogatásával indít. A vitákat havonta egyszer, különböző témákkal rendezik majd meg.

A Tilos Rádió több tagja az [origo]-t kiadó Axelero munkatársa.

Korábban:
Beperelte az ORTT-t a Tilos Rádió
A roma rádió nyerte meg a 88,8-as frekvenciát

Fórum:
Jön a Tilos, megy az Est?

Ajánlat:
A Tilos Rádió honlapja