Madonna rappelésbe kezd

Vágólapra másolva!
Új lemezéhez egy rapszámot is felvett az átváltozás királynőjeként is emlegetett Madonna. Az énekesnő elmondása szerint az albumot keményre és nyersre tervezi.
Vágólapra másolva!

Forrás: Warner MusicNehéz elhinni, de Madonna újabb területet fedezett fel magának a zenén belül, ahol eleddig még nem próbálta ki magát. A csak David Bowie-hoz mérhető kaméleoni képességekkel rendelkező énekesnő legújabb lemezén Missy Eliot és Eve nyomába lépve új albumán a rappelést is kipróbálja. A színésznőként kevésbé sikeres sztár jelenleg az album végső összeállításán dolgozik, a dalok számát próbálja leszorítani tízre. Elmondása szerint ennél ugyanis jóval több számot rögzítettek az elmúlt hónapok során.

Madonna lelkes az új anyaggal kapcsolatban. "Van rajta egy szám, amin elég ütős, ahogy rappelek. Eminem inspirálta azt a dalt. Azt hiszem, ő egy nagyon tehetséges alak, alig várom már, hogy láthassam a filmjét." Elmondása szerint az új albumon énjének és zenéjének keményebb oldalát akarja megmutatni. "Nem akarom, hogy szép legyen, és nem akarom, hogy kedves legyen. Feszesnek kell lennie. Egy ideig azon gondolkodtam, hogy így is nevezem el: Stiff is the New Hard. Aztán gondoltam, ez félreérthető, úgyhogy még ki kell találnom valami jobbat."

A lemezen helyt kap a nemrégiben napvilágot látott Die Another Day is, melynek kislemeze, ha csak rövid ideig is, de vezette az amerikai slágerlistákat. Madonnának egyébként minden bizonnyal hatalmas szüksége is van a sikerre; nemrég megjelent filmjét, a férjével készített Swept Away-t mindössze két hét után levették műsorról a mozik, annyira alacsony volt a nézők érdeklődése.