Emil.RuleZ! - a második egy hisztis lemez

Vágólapra másolva!
Az együttes második nagylemezét jelentette meg a napokban, Hisztis címmel. A zenekar első albuma 2001 augusztusában jelent meg és mostanra több mint 6000 darab fogyott az anyagból. Hajóséknak háromféle "gyári" hamisítványról is tudomásuk van, ami miatt szerfelett boldogtalanok és kissé hisztisek.
Vágólapra másolva!

"A gyakorlatilag a nullával egyenlő marketing-költségvetés ügyes felhasználásának a szép példája ez. Hogy a hamisítványokból hány példány talált gazdára, arról szerencsére nincs pontos adatunk, mert valószínűleg megütött volna minket a guta" - kommentálja a zenekar az ipari mértékű CD-másolási tendenciát egy közleményében.

"A weboldal nagyon fontos, és nem elsősorban az eladások miatt: itt érintkezünk a világgal. Úgy kell elképzelni, mintha egy nagy hűtőgépdobozban laknánk, és az oldalaiba vájt lyukakon érintkeznénk a világgal. A weboldal az egyik ilyen lyuk: szép nagy, a kezünk is kifér rajta, és be lehet rajta tuszkolni akár egy hot-dogot is" - reklámozza a trió az együttes honlapját. A zenekar a lemezeladások több mint 20%-át saját weboldalán keresztül érte el, ami Magyarországon igen ritka, ha nem épp páratlan jelenség.

Az Emil.RuleZ! Zazie az ágyban című albuma 21 héten keresztül szerepelt a MAHASZ Top 40 album listáján, a Hello.tourist maxialbum pedig 42. hete szerepel a Top 10 kislemezlistán, és ezalatt több mint 20 hetet töltött az első három hely valamelyikén.

Az új lemez tíz friss felvételt tartalmaz a Hello.tourist! újrakevert változata mellett. A csapat régi rajongói örömmel fogyaszthatják az új terméket, mely a nosztalgikus Bölcsidal-lal kezdődik, és olyan dalokat tartalmaz, mint a Kivágni a reset vagy a Pattanásos asszisztens. A KFT együttes szövegvilágára kissé emlékeztető, de ettől még egyedi, sajátos mondanivalóból egy kis ízelítő:

"Változzon a macska is űrlénnyé végre
És húzzanak együtt a jó fenébe
Mi adjunk el a lemezből tízezer-százat
Amíg a rendőrök szitává lövik a házat."