Britney megint színészkedik

Vágólapra másolva!
Britneyt nem keserítette el előző filmjének bukása. A Door To Doorban egy vidéki lányt alakít majd, aki Hollywoodba megy szerencsét próbálni.
Vágólapra másolva!

Első filmje, az Álmok útján hatalmas bukása után Britney Spears úgy döntött, még egyszer nekiveselkedik a feladatnak, és újabb filmszerepet vállalt. Ráadásul a pophercegnő nemcsak főszereplője, de egyben producere is lesz a Door To Door című alkotásnak.

A sztár már alá is írta a szerződést, amely értelmében egy ambiciózus fiatal lányt kell alakítania a vásznon, aki elhagyja michigani otthonát és Hollywoodba megy, hogy megvalósítsa régi álmát és színésznő legyen. Természetesen számos akadályt kell legyőznie: egy filmsztárral kezd el járni, és végül a város egyik sztriptízbárjában köt ki.

Britney egyébként pályázik a Hazárd megye lordjai című amerikai kalandfilmsorozat moziváltozatának egyik szerepére is.