Prince ismét a nagyhalaknál próbálkozik

Vágólapra másolva!
A saját lemezkiadója által megjelentett News című albumának sikertelensége után Prince úgy döntött, hátat fordít az elveinek, és következő lemezét ismét egy nagy kiadóval karöltve dobja piacra.
Vágólapra másolva!

A nemrégiben a Grammy-díjátadón is fellépő Prince (másik nevén Lovesymbol) úgy döntött, megszegi ígéretét, mely szerint nem ad ki több lemezt nagy kiadókon keresztül - adta hírül a WENN.

A döntést minden bizonnyal az indokolja, hogy a '80-as, '90-es évek ünnepelt sztárjának legutóbbi, News című albuma, melyet saját kiadója jelentetett meg, csúfosan megbukott.

A Purple Rain és a Cream előadója állítólag máris új album készítésén fáradozik. Annak idején Prince elkeseredett harcot folytatott a Warner Music kiadóval a kedvezőtlen szerződési feltételek miatt. Bennfentesek szerint azonban Prince ismét a nagyhalnak számító lemezkiadóknál kopogtat majd, és vagy a Jive Records, vagy a BMG jelenteti meg következő lemezét.