Madonna nem tűri a csúnya beszédet

Vágólapra másolva!
Az énekesnő legújabb turnéján nem éri meg káromkodni, Madonna ugyanis új szabályt vezetett be stábja tagjai számára - beleértve saját magát is.
Vágólapra másolva!

A pop királynője, aki botrányos koncerteket ígért, a felkészülést igekszik mégis inkább visszafogottá tenni. Minden alkalommal, amikor valaki a csapatból csúnyán beszél, büntetésből öt dollárt kell bedobnia az erre rendszeresített dobozba.
A turné munkatársai a New York Post-nak elmesélték, hogy az énekesnő magát sem tekinti kivételnek saját szabálya alól, jónéhány alkalommal dobott már be egy ötöst ő is a káromkodás-dobozba.
A 45 éves Kabbala-hívő énekesnő eddig legtöbbször a táncpróbák alkalmával kényszerült büntetést fizetni, főleg a táncosait nem kíméli ugyanis egy-egy türelmetlen leordítástól. A kemény munka nem csak fizikai, de idegi megterheléssel is jár, ilyenkor könnyen kicsusszan az ember száján valami nyomdafestéket nem tűrő szitkozódás. De, ha ez az iskolás módszer beválik, a Madonna turné munkatársai remélhetőleg sokkal visszafogottabban - rosszabb esetben sokkal szegényebben -térnek majd haza Európából.