Békefenntartó és szörfös a legsikeresebb új dalnokok között

Vágólapra másolva!
Bármennyire is feltűnőbb volt a britpop időszakot megidéző zenekarok térnyerése tavaly, ha tisztán a lemezeladásokat nézzük, 2005 az énekes-dalszerzők éve volt Nagy-Britanniában - és nemcsak ott. Sőt, James Blunt You're Beautiful című slágere és a hozzá társuló album az egész világot letarolta, de rajta kívül Daniel Powter, KT Tunstall vagy Jack Johnson szomorkás dalai is kibérelték számos ország rádióadóit. Lássuk, kik is ők.
Vágólapra másolva!

Az érzelmes dalnokok szinte a semmiből előkerülve hódították meg a közönséget egyszerű, könnyen megjegyezhető dalaikkal, melyekre rögtön ráharaptak a rádiók és a zenetévék is. És bár a legfeltűnőbben tavaly a brit piacot "fertőzte meg" a jelenség, a kontinensre is átgyűrűzött idén, sőt, már Amerikában is feltűntek a britek. Mi az, hogy feltűntek: James Blunt és a You're Beautiful a második helyig jutott a Billboard kislemezlistáján - ilyen magasan brit előadó Elton John Candle In The Wind '97-e óta nem járt. És bár a legsikeresebb énekes-dalszerzők mind különböző nemzetiségűek, mégsem túlzás egy kalap alá véve bemutatni őket. Így aztán újabb résszel gyarapodik az a cikksorozat, amely a legkülönfélébb aktuális popzenei irányvonalakat (és hozzájuk kapcsolódóan az előadókat) mutatja be.

Az énekes-dalszerzők egyeduralmát meg sem lehetett kerülni, ennek megfelelően számos cikk és összeállítás próbálja megfejteni a jelenséget világszerte, pedig ebben sok rejtély nincsen. A könnyen megjegyezhető, egyszerű, ugyanakkor túláradóan érzelmes dalok mindig is sikerre voltak ítélve, és ez most sincs másként. Maga az énekes-dalszerző (singer-songwriter) fogalma természetesen egyáltalán nem új: Bob Dylan, Leonard Cohen, Cat Stevens vagy Carole King már a hatvanas években örökérvényű lemezekkel mutatták meg, hogy nem kell ahhoz teljes zenekar, hogy valaki sikeres legyen, elég egy akusztikus gitár vagy egy zongora, és a többi már az előadón múlik. (Más kérdés, hogy Bluntot vagy Powtert kevesen mernék egy lapon említeni a műfaj fenti klasszikusaival.)

"A nagyközönség mindig is vevő volt a legegyszerűbb dolgokra: egy tisztességes dal, érthető üzenettel, az alapokra korlátozva (gitár, zongora, ének)" - idézi a BBC Paul Reest, a Q magazin szerkesztőjét. Így aztán az elmúlt negyven év során mindig volt elegendő dalnok a népszerűbb előadók között. Az újonnan feltűnt generáció előtt talán volt némi üresedés, ezért is jött hirtelen ennyi új előadó, akik közül többen inkább mutatnak rokonságot a kilencvenes évek tragikus sorsú dalszerzőivel, Jeff Buckley-val vagy Elliott Smith-szel, sőt, még a Coldplay vagy a Keane is inkább eszébe juthat róluk a hallgatónak, mint mondjuk Dylan. Ennek megfelelően majdnem mindre jellemző a mindent átható melankólia, és a dalok témája is főként a szerelmi csalódások különböző változatait járja körül.

Röviden bemutatjuk tehát az utóbbi években feltűnt énekes-dalszerzőket, és kakukktojásként még egy olyat is, aki hidat képez köztük és a kilencvenes évek között.

James Blunt

A debütálásából most már világszerte hétmillió példányt eladó Bluntról elsősorban azt szokás tudni, hogy Koszovóban szolgált békefenntartóként. Állítása szerint a délszláv háború általa látott borzalmai segítettek abban, hogy "keményebbé" váljon, és nagy tévedés azt hinni róla, hogy érzelgős alak lenne. "Sosem gondoltam azt, hogy én mindenképpen katona akarok lenni. Mindig is zenész szerettem volna lenni, a hadsereg csak amolyan időnyerés volt" - mondta Blunt, aki régi katonai hagyományokkal bíró családban született. A kis Jamesnek sokáig nem engedték szülei, hogy könnyűzenét hallgasson, édesanyja viszont bátorította, hogy minél több hangszeren tanuljon meg játszani.

Ennek ellenére tudta, hogy első a szolgálat, és négy évet húzott le a brit hadseregben, ahonnét századosként szerelt le. Egy évvel később már a több énekesnő karrierjét is sínre tevő, Linda Perry szerződtette kiadójához Bluntot, aki Los Angelesben vette fel a Back To Bedlam című első lemezét. Eleinte az album nem sok vizet zavart Amerikában, viszont az Elton Johnnal turnéző Blunt szép lassan meghódította Nagy-Britanniát, és végül az album harmadik kislemeze, a You're Beautiful hozta meg a sikert, így a nyár már róla szólt. A Back To Bedlam több mint kétmillió eladott példánnyal 2005 legsikeresebb lemeze lett az Egyesült Királyságban, de az album már a kontinensen is szinte mindenütt a Top 5-be jutott, és már nálunk is betört a Top 20-ba. Sikerei ellenére - vagy talán éppen amiatt - Bluntnak kijutott alaposan a negatív kritikákból, melyekre a Brit Awards díjátadón így válaszolt: "Annyiszor vádoltak azzal, hogy úgy énekelek, mint egy lány, hogy fantasztikus érzés a legjobb férfi énekesnek lenni". Az énekes a legjobb popteljesítményért és a legjobb brit férfi énekesként kapott díjat, és még Chris Martin, a Coldplay frontembere is védelmébe vette Bluntot, akiről még biztosan sokat fogunk hallani a jövőben is.