LGT: transzvesztita dívák és Bolero a színpadon

Vágólapra másolva!
Ma, a nulladik napi LGT-koncerttel nyitja meg kapuit a Sziget fesztivál. Tegnap félig-meddig nyilvános főpróbát tartott a zenekar, mely több ezres közönség előtt játszotta el majdnem a teljes műsort, néhány meglepetést azért tartogatva ma estére is. Mi ott voltunk, és megnéztük, milyen bulira készüljünk.
Vágólapra másolva!

Nehéz feladat egy koncertről úgy írni, hogy egyrészt információtartalma legyen az írásnak, másrészt viszont a poént se lőjük le. Mindazonáltal megpróbáljuk a főpróba alapján képbe helyezni az olvasót, mire is számíthat ma este, ha ott lesz a Szigeten. Sőt, annak is hasznos lehet, aki esetleg még mindig nem döntötte el, kimenjen-e vagy sem.

A Sziget 15 éves történelme alatt másodszorra kerül sor ma " nulladik napi" koncertre. Két évvel ezelőtt az Illés, ma pedig a magyar rock másik klasszikus formációja, az LGT nyitja meg fellépésével a fesztivált. Újítás azonban, hogy idén nemcsak koncertet láthat a közönség, hanem előtte a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt is végignézheti a Nagyszínpadon.

Hétfő este zajlott a nulladik napi két produkció főpróbája, és több ezren látták az előadásokat, melyeket már egyébként július 29-én sikerrel bemutattak a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon, majd augusztus 2-án a Klebelsberg Kultúrkúriában is.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról koncepciójában szinte kívánkozik a Szigetre. Az 1972-es Déry Tibor írásból Adamis Anna dalszövegeivel és Presser Gábor zenéjével LGT-Vígszínház közös produkcióban készült darab 1998-ban már egyszer átesett egy ráncfelvarró átdolgozáson, a most színpadra kerülő változat pedig annak nyomán készült el. Lényegében koncertet láthatunk a darab dalaival, a minimális színpadi plusz némi táncban ki is merül, a felcsendülő szerzeményeké a főszerep.

A hangszerelés az 1998-as lemez kissé poposabbra finomított verzióját követi és a szereplő énekesek közül is sokan megegyeznek: Lovasi András, Novák Péter, Bíró Eszter és Roy is ott lesz a színpadon. A Lovasi által énekelt Menni kéne nyitja a koncertet, a bő egy órás műsorban igazi meglepetés nincs: az ismert sorrendben hangzanak el a dalok, főszerepben a többször visszatérő Ringasd el magad-dal. A tegnapi főpróbán még akadt döccenő, érezhető volt a próba-hangulat, ma estére nyilván az igazi előadásláz veszi át ezt a szerepet és így egy slágerekkel teli, emlékképeket beindító felvezető ígérkezik az LGT elé.

Forrás: MTI

Somló Tamás és Karácsony János Marosvásárhelyen


Amit az LGT koncertről előzetesen is tudni lehetett, az az, hogy Presserék háromórás, sőt, talán még annál is hosszabb műsort ígértek. A tegnapi főpróbán azért nem lőtte el az összes patront a zenekar, hanem két és félóra után megállt, és nyitva hagyta azt a kérdést, hogy akkor most a kimaradt slágerek közül melyeket tartogatja a ráadásblokkra, és melyek azok, amelyek ezúttal nem kapnak helyet a programban.

Bár nincs sok értelme összehasonlítani az Illést és az LGT-t, mégis szembetűnő a két zenekar szigetes fellépését uraló koncepció közötti különbség: míg az Illés két éve inkább a dalok erejére hagyatkozott, és gyakorlatilag plusz show-elemek és fellépők nélkül játszotta végig a koncertet, az LGT koncertjéről nem nagyon rémlik olyan pillanat, amikor csak Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János és Solti János lett volna a színpadon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!