Képzelt riporttal indít az LGT a Szigeten

Vágólapra másolva!
Öt év után újra hallhatjuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical koncertverzióját a Loksi háromórás Sziget-nyitó koncertje előtt. Ráadás még a visszatapsolás előtt: legendás magyar hippi-musical a színpadon Novák Péterrel, Lovasi Andrással, Bíró Eszterrel, Borlai Gergővel és az LGT tagjaival a Sziget nulladik napján, augusztus 7-én.
Vágólapra másolva!

A Locomotív GT tagjai a Sziget nulladik napjára tervezett monstre koncert előtt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról dalaival hangolnak a Nagyszínpadon. A Képzelt riport "olyasmi magyarban, mint a Hair" - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung az első magyar rockmusicalről, amely 1973-ban Déry Tibor kisregénye alapján született. Bár a Ringasd el magad vagy a Valaki mondja meg a korhangulat ismerete nélkül is maximálisan megállja a helyét, a sztori érdekes. Jellemző magának az irodalmi műnek a keletkezése is: az akkor 77 éves Déry nyugati magazinokból rakta össze az Egyesült Államok nyugati partján játszódó történetet. Sokan feltételezik, a kultúrpolitika "rendelte" a kisregényt, hogy kritikai célzattal mutassa be a nyugati, "imperalista" világ kábítószermámorba és/vagy nihilbe fulladó fiataljait. A történet disszidens-vonala is ezt erősíti. Ne feledjük, ez a Jézus Krisztus Szupersztár és a Rolling Stones kora volt - a betiltott művek helyett kellett nyújtani valamit, ami lehetőleg kellően erkölcsnemesítő.

A kisregény megzenésítésére az Illést kérték fel először, de Bródyéknak nem tetszett az ötlet, hogy a rockzene ellen írjanak rockzenét; a Presser Gábor-Adamis Anna szerzőpáros viszont vállalta a feladatot. A musicalt 1973-ban mutatta be a legendás Várkonyi Zoltán vezetése alatt álló Vígszínház. Mikor a színpadon egy alak azt kezdte énekelni: "Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy", rádöbbent mindenki, hogy a beat-nemzedék kritikájának szánt mű erősen duplafenekű. A dalszövegekbe foglalt lázadás nagyon ment akkoriban, ráadásul Adamis Anna és Presser valóban nagyon jó dalokat írtak. A musical hatalmas siker lett. Abban a Vígszínházas előadásban fiatal kezdőként vagy főiskolai hallgatóként szerepelt szinte mindenki, aki később híressé vált: Almási Éva, Koltai Róbert, Kern András, Lukács Sándor, Tahi Tóth László, Kútvölgyi Erzsébet, Koncz Gábor, Ernyei Béla. A darabot több mint tíz évig tartotta repertoáron a Vígszínház, és számos hazai és külföldi színtársulat is műsorára tűzte.

A Képzelt riport az egyetlen igazi magyar hippi-musical: farmernadrágos ("vadnyugati nadrág" - ahogy Kádár János mondta), hosszúhajú fiatalok jönnek-mennek a popfesztiválon, ahol elszabadulnak a motorosok, teljes a káosz, férj keres feleséget, és jönnek a halál angyalai. Utoljára öt éve, az LGT fesztiválon kerültek műsorra a Képzelt riport dalai. "Azóta is nyúznak, mikor mutatjuk be ismét, de nem volt megfelelő alkalom. Most a Sziget tökéletes helyszínnek ígérkezik, ahogy lágyan visszahozza a korai Tabánok hangulatát, és több tízezer ember énekelhet együtt" - mondja Presser Gábor.

Augusztus 7-én tehát az LGT koncertjét a Képzelt riport koncertverziója vezeti be a Szigeten, olyan előadók szereplésével, mint Novák Péter, Lovasi András, Roy, Fekete Linda, Bíró Eszter. Mellettük még vagy harmincan lepik majd el a színpadot. A zenekar is súlyos nevekből áll: Borlai Gergő, Lukács Peta, Kovax, Sipeki Zoltán, Fodó, Papesch Péter és Csányi István. A nulladik napon déli 12 órakor nyit a Sziget, a Képzelt riport 18 órakor kezdődik, és utána 19 órakor jön a beharangozott LGT-koncert.