Vágólapra másolva!
Egy tévés tehetségkutatón tűnt fel ez a nagyon fiatal brit énekesnő, akit máris az új Whitney Houstonként emlegetnek. Leona Lewis első lemeze hatalmas siker lett, méghozzá nemcsak Nagy-Britanniában, és most megjelent nálunk is. Nyerd meg!
Vágólapra másolva!

Az Angliában és Írországban 2007. november 12-én már megjelent Spirit című debütáló album minden idők leggyorsabban eladott albumává vált: az X-Factor című brit tévés tehetségkutató show harmadik szériájának győztese szinte még el sem indította a karrierjét, de máris rekordot mondhat a magáénak. Ez a lemez ugyanis máris megdöntötte azt a rekordot, amit mostanáig az Arctic Monkeys, előtte pedig az Oasis mondhatott a magáénak, 7 hétig vezette az albumeladási listát és már több mint 2 millió példány talált belőle gazdára Angliában és Írországban.

Leona szerény viselkedése és elragadó stílusa, ami miatt rajongók milliói szerették meg egy pillanat alatt, olyan ismertté tette nevét, mint a legnagyobb világsztárokét.

Leona Lewis 21 éves, és kisgyerekkora óta énekesnő szeretne lenni, de ez az X-Factor-ig csak álomnak tűnt, ám a műsorban 2006 decemberében egy egész országot hódított meg rendkívül képzett énekhangjával és ennek eredménye egy egymillió dolláros lemezszerződés lett. Lewist az X-Factor győztesei közül elsőként Amerikában is futtatni kezdték, és egyesek már egyenesen az új Whitney Houstont látják benne.

Bemutatkozó lemezébe rengeteg energiát és pénzt öltek, ennek eredményeként a popvilág legkeresettebb dalszerzői és producerei álltak Leona Lewis mögé. Itt van a világsztárok egész sorának slágereket író Dallas Austin, Kara DioGuardi, Max Martin vagy Dr. Luke, a cél pedig nyilvánvalóan az, hogy szülessen egy új énekesnő a Celine Dion, Christina Aguilera, Mariah Carey és a már említett Whitney Houston nevével fémjelzett vonalba, sok oktávval és tengernyi érzelemmel. Ez végül is sikerült, és Leona jól megcsinált R&B balladákban fitogtathatja tényleg nem mindennapi énektudását.

Nyerd meg a lemezt!

Játékunkban öt példányt sorsolunk ki Leona Lewis: Spirit című CD-jéből. Kérdésünk: 2006-ban Leona Lewis nyerte az X-Factort, 2007-ben viszont egy férfi nyert, ki volt az?

A. Leon Jackson
B. Michael Jackson
C. Leon Spinks
D. Shayne Ward

A helyes megfejtéseket február 7-ig a nyeremenyorigo@freemail.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Leona.