Árnyékbábú a sarkköri majomból

A héten nem volt nagy mozgás a lemezpiacon, ám így is akadt néhány figyelemre méltó újdonság. Mindjárt itt van a Last Shadow Puppets nevű projekt spagetti-westernes debütálása, melyben az Arctic Monkeys frontembere mutatkozik be új oldaláról. Van két nagy visszatérő is, a protest dalnok Billy Braggre hat évig kellett várni, míg a romantikus hard-rockot játszó Whitesnakere tizenkettőt. Ashlee Simpson pedig Gwen Stefani nyomába eredt. Heti lemezajánló.

The Last Shadow Puppets: The Age Of The Understatement

Várakozások: Ki gondolta volna az I Bet You Look Good On The Dancefloor slágerré válásának idején, hogy a tejfelesszájú Arctic Monkeys-frontember, Alex Turner képes kilépni az indie-sablonból, s majd két évvel később, túl a második AM nagylemezen létrehoz egy új projektet, s lerak az asztalra még egy fontos lemezt. Három év alatt a harmadikat. A Last Shadow Puppets valójában egy duó: Turner mellett a liverpooli The Rascals (ez nem az a Rascals) énekese, Miles Kane alkotja. A két zenész akkor kötött szoros barátságot, mikor Kane előző zenekara az Arctic Monkeys előtt turnézott. A nagy barátkozás közös jammelésekkel folytatódott, melyből aztán kikristályosodott, hogy egy teljesen más zenei világ az, melyet ketten együtt képviselnek. A páros egy franciaországi stúdióban helyezte át a székhelyét, hogy megkezdje a felvételeket, a produceri székbe pedig James Fordot ültették (a Simian Mobile Disco-ból), aki a legutóbbi Arctic Monkeys stúdiólemezen is ügyködött.

Eredmény: Egy igazi lovaglós, cowboyos lemez született, mely alapjaiban tér el napjaink szokásos indie hangzásától. A gitárok mellett a London Metropolitan Orchestra nevű szimfonikus zenekar jótékony közreműködése tette ezt többek között lehetővé. A nagyzenekari hangszerelésért Owen Pallett a felelős, aki az Arcade Fire-rel már korábban bizonyított. Ha nem lenne ének a lemezen, akár azt is mondhatnánk róla, hogy egy nagyon jól sikerült filmzene, már-már Morricone-és magasságokban. A két zenészre nagy hatással volt Scott Walker és David Axelrod, de néhol érződik Lee Hazelwood és David Bowie korai lemezeinek a hatása is. A korong a végeredményt tekintve merész lett és bátor, tele intelligenciával és drámával. Az album nyitánya, a címadó kislemezdal egyből felpörget, reggeli hallgatáshoz főként ideális. Aztán folytatódik a pörgés, az első drámai pisztolypárbaj-szerű dal a Calm Like You, de a feszültség csak tovább fokozódik az olyan szerzeményekben, mint a The Chamber és az Only The Truth. A lemez rendkívül rövid, a dalok jó része két és fél perc alatt intéz el mindenkit.

Kiknek ajánlható: Az Arctic Monkeys rajongóknak, hiszen Alex Turner karizmája végig dominánsan jelen van, de akár a nem indiesek is bátran nekikezdhetnek a lemez hallgatásának. Akik szerették a 16 Horsepowert, azok is nyugodt szívvel ülhetnek le a lejátszójuk elé.

Olyan, mint: Egy jól megírt spagetti-western filmzene remekbeszabott popdalokkal.