A színikritikusok szerint a Nemzeti Színház volt a legjobb

Vágólapra másolva!
Vasárnap osztották ki a Színikritikusok Díjait az előző évad előadásaiért. A kritikusok szerint is a Nemzeti Színházé volt a legjobb előadás az előző évadban, de a POSZT zsűrijével ellentétben ők az Egyszer élünk című darabot emelték ki. Díjat kapott az Örkény Színház is a János királyért, a legjobb zenés előadás a Cabaret című musical lett. 
Vágólapra másolva!

Szeptember 25-én este osztották ki harmincegyedik alkalommal a Színikritikusok Díját. Minden olyan színházi kritikus szavazhatott, aki tagja a Színházi Kritikusok Céhének, és látott legalább kilencven új előadást az évadban. A színikritikusok díjait tizenöt kategóriában osztják ki, és a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) júniusban odaítélt díjai mellett a szakma legtekintélyesebb elismerésének számítanak. A díjakat vasárnap este a a Magyar Színházban adták át, idén először nyilvános gálaműsor keretében.

A legtöbb díjat - akárcsak a Pécsi Országos Színházi Találkozón - a Nemzeti Színház vihette haza: szám szerint ötöt. Mohácsi János rendezése, az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című produkció kapta a legjobb előadás díját (az előadásról itt írtunk, a rendezővel készült interjúnk itt olvasható), a benne szereplő Kulka János pedig a legjobb férfi mellékszereplő lett (a színész itt nyilatkozott az [origo]-nak). Bella Máté a Magyar ünnep című előadás zenéjéért vette át a legjobb színházi zene díját (az előadásról itt írtunk), a szintén a Nemzetiben bemutatott Térey János-dráma, a Jeremiás avagy Isten hidege a legjobb új magyar dráma díját kapta.

Ezenkívül a legjobb női főszereplő díját megosztva vehette át Molnár Piroska a Nemzeti Színház Én vagyok a Te című előadásában nyújtott teljesítményéért, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház A selyemcipő című előadásáért Mészáros Sára.

A legjobb férfi főszereplő díját Mucsi Zoltán kapta a Bárka Színház Nehéz című produkciójában nyújtott alakításáért (interjúnkat a színésszel itt olvashatja), a legjobb női mellékszereplő díját pedig Lázár Kati vehette át ugyanezért az előadásért.

Fotó: Gordon Eszter
A legjobb előadás díját az Egyszer élünk kapta

A legjobb rendezés díját Bagossy László kapta, az Örkény Színházban színre vitt János király-ért, ugyanez az előadás a legjobb jelmez díját is megkapta (tervező: Ignjatovic Kristina).

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás megosztott díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház A kis lord című előadása (rendező: Jeles András) mellett a Kolibri Színház Cyber Cyrano című produkciója (rendező: Vidovszky György) nyerte el. A legjobb független színházi produkciónak a HOPPart Társulat Korijolánusz című előadását választották a kritikusok. A legjobb zenés/szórakoztató előadás a Bozsik Yvette rendezte Cabaret lett, a Centrál Színház produkciója (az előadásról itt írtunk).

A legígéretesebb pályakezdőnek válaszották a kritikusok Orosz Ákost, a Maladype Színház tagját. Különdíjat kapott Bíró Kriszta a nőNYUGAT című előadás létrehozásáért. Az elmúlt évad legjobb díszlete Antal Csabának a Magyar Állami Operaház Mefistofele című előadásához készített munkája lett.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
A legjobb zenés előadás a Cabaret, a főszerepben Keresztes Tamás, Marozsán Erika és Csányi Sándor


Idén először adtak át életműdíjat, amelyet Törőcsik Mari vehetett át, aki egyben a a díjátadó est fővédnöke is volt. A Fővárosi Önkormányzat is díjat alapított: a Budapest értékei-díjat először Zsámbéki Gábor vehette át a Katona József Színház három évtizedes szakmai és művészeti vezetéséért és a színház nemzetközi sikereiért.

A díjazottak teljes listája a Színházi Kritikusok Céhe honlapján olvasható.

A nagyközönség számára nyitott gála műsorvezetője Csákányi Eszter és Pál András volt, az est rendezője Pelsőczy Réka, a Katona József Színház társulatának tagja volt. A Színházi Kritikusok Céhe immár 31. alkalommal ítélte oda az elismeréseket. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra. A tizenöt kategória mindegyikében három-három - vagy szavazategyenlőség esetén több - jelölt verseng, s hogy közülük ki kapja a díjat, csak vasárnap este derült ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!