Híres írók hűlt helye látogatható a hétvégén

Vágólapra másolva!
Irodalmi városnéző sétákat rendeznek a Palotanegyedben péntektől vasárnapig, a Könyvhét ideje alatt. Híres magyar írók munkásságának helyszíneire kap betekintést a látogató.
Vágólapra másolva!

Jókai, Mikszáth, Kosztolányi, Karinthy, Babits, Szabó Lőrinc, Pilinszky, Esterházy; és iskoláik, lakásaik, albérleteik: életük egy-egy időszakában mindannyian szorosan kötődtek a Palotanegyed egyes épületeihez.

A Fiatal Írók Szövetsége az Imagine Budapesttel együttműködve egy ún. interaktív irodalomtörténeti séta keretében mutatja be az írásokat ihlető tereket, a személyes drámák és játékos ugratások, az írás születésének helyszíneit. A séta során az érdeklődők olyan helyszínekre is bejuthatnak, melyek amúgy zárva vannak előttük, és közben izgalmas történeteket hallhatnak az írókról.

A séta időtartalma két és fél óra, a részvétel díja ezer forint, melyhez ajándékkönyvet adnak. Regisztrálni előzetesen a http://imaginebp.hu/turaidopontok oldalon illetve a Könyvhét ideje alatt a FISZ standjánál kell.