Gyerekek, ez rock and roll - A Nagy-Szín-Pad verseny indulói

Mary Popkids Nightdrive GIF
Vágólapra másolva!
A múlt héten a Volt fesztivál főszervezői által meghirdetett Nagy-Szín-Pad verseny az országos hírnév küszöbén toporgó zenekarokat segítene a jelenleginél jóval nagyobb, tényleges ismertséghez és rajongótáborhoz. A versenybe a szakma és a sajtó (köztük a Quart) által is beszavazott tizenöt előadó kiemelt helyeken játszhat a legnagyobb hazai fesztiválokon, továbbá a Petőfi rádióban is gyakrabban lehet majd hallani a dalaikat. Nem árt jobban megismernünk őket, már csak azért is, mert közülük kerülhetnek ki a jövő sikeres magyar előadói.
Vágólapra másolva!

Blahalouisiana


Kik ők:
2012 nyarán alakult az együttes, az egykori Jacked zenekar tagjai egészültek ki a szintén székesfehérvári Schoblocher Barbara énekesnővel.
Mit mondanak magukról: "A 60-as évek és a modern amerikai dalszerzők által inspirált, blues-os, country-s elemeket alkalmazó rockzenekar."
Mit mondunk mi:Szabványszerű, kicsit rockos, néhol jazzes felnőttpop, ami semmi mellett nem köteleződik el azon túl, hogy komfortérzetet adjon.
Sztár potenciál: Schoblocher Barbara a zenekar klipjében hosszú combú, szőke bombázóként tűnik föl, énekelni tényleg tud, de ezeken kívül sokat még nem tudni róla. Jók a pasik is.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Teniszmellény.
A legjobb, ami történhet velük: A teljes zenekar kiutazik New Yorkba klipforgatásra, nem csak a rendező.
A legrosszabb, ami történhet velük: Bevesznek egy kongást.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: A kellemes-countrys popzene magyarországi királyával, Tolcsvay Lászlóval.
Facebook lájkok száma: 2.909

Carbovaris


Kik ők:
2009-ben alakította négy budapesti gimnazista, a még ma is húsz év körüli tagokra az előző évtized indie gitárrockja volt leginkább hatással.
Mit mondanak magukról:Lendületes, fiatalos gitárpop (...). Nyárias hangvételű, könnyed dalokról van szó, amelyek, azt hiszem, nehezen sorolhatóak stílus szempontjából egy zászló alá."
Mit mondunk mi: Hasonlóan az olyan brit példaképekhez, mint a Foals, az új dalok profik és szofisztikáltabb megközelítésűek, de saját, karakteres hangnak – még? – híján vannak.
Sztár potenciál: Négy srác, akiknél nem kell jobb a tizenéves lányközönségnek, a frontember Jamak Ármin jó eséllyel pályázik a nemzedéke szívtiprója díjra.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Slim fit farmer.
A legjobb, ami történhet velük: Harmincévesen is beleférnek a mostani nadrágjukba.
A legrosszabb, ami történhet velük: Szerencsét próbálnak Amerikában, hátha szükség van ott egy friss gitárzenekarra.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: A rockzenébe pimaszul fiatalon berobbanó Révész Sándorral.
Facebook lájkok száma: 4.496

Cloud 9+


Kik ők:
2013 elején alakult a zenekar Budapesten, és az öt fiatal alig egy év alatt a legnépszerűbb új koncertzenekarok közé verekedte be magát.
Mit mondanak magukról: „A zenekar sajátossága, hogy az élőhangszeres rock/hiphop zenét ötvözik az elektronikus drum and bass és dubstep elemekkel."
Mit mondunk mi: Az "élőhangszeres" tűnik a kulcsmozzanatnak: egyelőre fontosabbnak tűnik, hogy nem DJ-től, hanem „igazi" zenekartól lehet hallani a rockos dubstep-, drum and bass-megoldásokat, mint az, hogy ezeket saját képükre formálják.
Sztár potenciál: Négy hétköznapi, nyílt tekintetű srác, plusz a kakukktojás, a nigériai rapper, Skeeny Boy, aki már meg is kezdte a vendég MC karrierjét.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: V-nyakú póló.
A legjobb, ami történhet velük: Kimegy az összes step a divatból, és kénytelenek megtanulni rendes dalokat írni - az előadói rutin már meglesz addigra.
A legrosszabb, ami történhet velük: Elolvassák a videóik alatti kommenteket, és elhiszik őket.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Az elektronikus tánczenét és a rockzenét egyaránt értő Prieger Zsolttal.
Facebook lájkok száma: 5.051

Deniz


Ki ő:
A 27 éves, kazincbarcikai rapper, Rizner Dénes már több mint tíz éve zenél, és olyan nagy sikerrel, hogy az amúgy normcore rockzenét hallgató Mesterházy Attiláig is eljutott a kivándorlásról szóló idei száma.
Mit mond magáról: „A rap zenével 6 éves korom környékén találkoztam (...), de nem a pénzpörgetés, pezsgőlocsolás vagy a minél meztelenebb lányok ejtettek rabul, hanem a stílus őszintesége, szókimondása, és a valóság száraz visszaadása."
Mit mondunk mi: Deniz zenéje az üzenetre, a nagy érzelmekre épül. A rap új hulláma hozta a felszínre, de jóval több köze van az életmegfejtős-érzelmes magyar pophagyományhoz, mint a hiphop nemzetközi történéseihez. Ez mutatja, hogy milyen pálya állhat előtte, és a korlátait is.
Sztár potenciál: A kissé köpcös, baseballsapkás Deniz remekül hozza a kívülálló, az átlagos MC-nél értelmesebb vidéki rapper figuráját.
Milyen ruhadarab passzolna hozzá: Kapucni.
A legjobb, ami történhet vele: Betiltják egy szövegét.
A legrosszabb, ami történhet vele: A szövegei bekerülnek a kötelező gimnáziumi tananyagba.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálnia: A szintén borsodi nagy megfejtővel, Slamovits Istvánnal.
Facebook lájkok száma: 91.561

Elefánt


Kik ők:
Az öttagú zenekar 2012 elején alakult Budapesten, szombathelyi kötődésű tagokkal.
Mit mondanak magukról: „Stílusjegyek terén nehéz megnevezni egyet, így talán a korlátok nélküliség a legfontosabb ismérvük. Ennek ellenére dalaik sajátos atmoszférát hordoznak, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé."
Mit mondunk mi: A mi ízlésünknek kicsit sok a szenvelgés ugyan, de tény, hogy az Elefánt egy komoly, szövegcentrikus rockzenekar, kellően borús atmoszférával, és olyan szövegekkel, mint hogy „egy üres feles pohár az összkomfortos otthonom".
Sztár potenciál: Összeráncolt homlokú, mélabús fiatalokra mindig van kereslet, az énekes Szendrői Csabából könnyen az a művész lehet, akit minden hajnalban látni a nagykörúti villamoson.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Kordzakó.
A legjobb, ami történhet velük: Ők lesznek az új Quimby.
A legrosszabb, ami történhet velük: Ők lesznek az új Quimby.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Bereményi Gézával, aki ugyan nem zenész, de rengeteg dalszöveget írt a hajnalig nyitva tartó presszók világáról.
Facebook lájkok száma: 4.740

Halott Pénz


Ki ő:
A 29 éves Marsalkó Dávid már egy évtizede rappel, már majdnem abba is hagyta, mielőtt igazán komollyá vált volna a dolog. Mára rendes kísérőzenekara és valódi slágerei is vannak.
Mit mond magáról:Ha be kell sorolnom magam, én sem gondolom magam kőhiphoposnak, de attitűdben megvan ez az underground jelleg nálam, ami kell ahhoz, hogy hiteles legyek."
Mit mondunk mi: A Halott Pénz-számok valóban markánsan különböznek a legtöbb hazai hiphop-produkcióktól – popérzékenyebbek, a hangminták rockosabbak, ugyanakkor a produkció még kicsit fapadosnak hat.
Sztár potenciál: Marsalkó Dávid a vörös hajával és a megtermett testalkatával összetéveszthetetlen figura, simán lehet belőle alternatív médiaszemélyiség.
Milyen ruhadarab passzolna hozzá: Galléros póló.
A legjobb, ami történhet vele: Se nem őszül meg, se nem kopaszodik korán.
A legrosszabb, ami történhet vele: Megpróbál énekelni.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálnia: Hobóval, aki karriert csinált abból, hogy nem tudott énekelni.
Facebook lájkok száma: 17.140

Hangmás


Kik ők:
A budapesti klubszíntér régi motorosai már több mint tíz éve koncerteznek és jelentetnek meg lemezeket szorgalmasan, a négy magyar srác mellé egy szintis lány és egy osztrák gitáros társul.
Mit mondanak magukról: „Szuggesztív szinpadi megjelenés, zaj és káosz, amit kimért és merev dallamok váltanak. Szokatlan effektek, sodró dob/basszus ütemek, karcos gitárok és szőnyegszintetizátor. Mindezek tetejében pedig ott vannak az énekes/frontember szlogenszerű szövegei."
Mit mondunk mi: „A Hangmás zenéje 2013-ban még mindig olyan, mint az a barát, aki egyik buliból a másikba rángat akkor is, amikor mi legszívesebben a bejárati ajtónkon keresnénk már a kulcslyukot."
Sztár potenciál: Minda Endre valóban az a színpadi jelenléttel rendelkező énekes, akinek mondják, ugyanakkor az is igaz lehet, hogy akit a zenekar potenciálisan elérhetett ezzel a zenével, azt már elérte.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Fekete ing.
A legjobb, ami történhet velük: A kirakat és a sztriptízbár után egy nagyobb szabású gerillakoncertet szerveznek, mondjuk a 4-es metró Gellért téri megállójába.
A legrosszabb, ami történhet velük: Tíz év múlva is ismerősöket keresnek a budapesti éjszakában.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Az ugyancsak égő tekintetű és inszomniás Menyhárt Jenővel.
Facebook-lájkok száma: 2.488

Ivan & The Parazol


Kik ők:
Több mint négy éve működő öttagú, budapesti zenekar, amely hiába énekel angolul, mára az egyik legnépszerűbb új rockegyüttes lett.
Mit mondanak magukról:Gyerekek, ez rock and roll, ami már az ötvenes évek óta rohadt jól megy, élvezzük, szeretjük, kész. Jöhetnek új stílusok, de a rock and roll az mindig is ott volt."
Mit mondunk mi:Én nagyon örülök, hogy ha a '60-as, '70-es rockzenéjét élőben is hallani akarom, akkor nem kiélt nyuggereket kell néznem a színpadon, hanem egy lendületes, fiatal produkciót. A kérdés csak az, hogy az Ivan & The Parazol hozzá tud-e rakni valami sajátos karaktert is ehhez a zenéhez."
Sztár potenciál: Az énekes Vitáris Iván pont olyan megosztó személyiség, amilyennek egy rockénekesnek lennie kell, kérdés, kitart-e ez az attitűd akkor is, ha esetleg a külföldi áttörés nem jön össze.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Hajpánt.
A legjobb, ami történhet velük: Ha öt év múlva csak a Szigetre kell hazajönniük.
A legrosszabb, ami történhet velük: Ha öt év múlva a Szigetre HÉV-vel kell menniük.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: A fiatalon országosan népszerű, lendületes rockzenekart vezető Neményi Béla.
Facebook-lájkok száma: 12.001

Manoya


Ki ő:
A 32 éves Hodosi Enikő a Neo énekesnőjeként vált ismertté, a Manoya pedig az ő énekes-dalszerzői szólóprojektje, a Zagar dobosaként és Occamként is ismert Lázár Tibor segédletével.
Mit mond magáról: „Az akusztikus világot finom elektronika fűszerezi, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő sajátos énekhangja, életfilozófiája és szövegei."
Mit mondunk mi:Az első és második benyomás az, hogy: ez de szép! Szép, lassú-középtempós, érzelmes, angol nyelvű dalokat énekel szépen egy szép hangú énekesnő."
Sztár potenciál: Hodosi Enikő sosem volt az a magamutogató típus, de kellően fotogén és misztikus jelenség ahhoz, hogy a korábbinál is komolyabb tábora legyen.
Milyen ruhadarab passzolna hozzá: Fekete csipke harisnya.
A legjobb, ami történhet vele: Meghallja a dalait egy külföldi filmrendező.
A legrosszabb, ami történhet vele: Elmerül az ezotériában, és saját tévéműsora lesz egy kerületi kábeltévén.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálnia: A saját kifejezésmódját sokáig megőrző Katona Klári.
Facebook lájkok száma: 3.235

Mary Popkids


Kik ők:
Összesen nyolcan vannak, négy éve játszanak együtt, és mára keresett koncertzenekarrá váltak.
Mit mondanak magukról:Jövőzene. Nem feltétlenül törődve a trendekkel, csinálni akarunk valamit, ami jó és új."
Mit mondunk mi: A Mary Popkidsben az talán a legjobb, hogy egy olyan műfaj van rájuk a legnagyobb hatással, amely itthon nem nagyon tudott gyökeret venni. Ez a soulos ihletésű, modern popzene ezért tényleg újnak hat itthon, csak az itthon megszokott mainstream pophoz képest túl okosnak, sőt „alternatívnak" tűnhet sokaknak, még ha ez hülyeség is.
Sztár potenciál: A legismertebb tag, a színésznő Herrer Sára nem alapember, de a két frontember, a tévés műsorvezető Bártfalvi Sándor és az egyre többször foglalkoztatott, kellemes énekhangú Kamau Makumi is jól ismert arc lehet itthon rövid időn belül.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Chino nadrág.
A legjobb, ami történhet velük: Tényleg ők találják meg a popzene jövőjét.
A legrosszabb, ami történhet velük: Rájönnek, hogy nyolc ember között mindig nehezebben oszlik el a gázsi, mint kevesebb között.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: A soul egykori magyarországi népszerűsítőjével, Demjén Ferenccel.
Facebook-lájkok száma: 9.806

Odett


Ki ő:
Polgár Péter, a Sziámi egykori gitárosának lánya, aki tizenévesen még a Megasztárban is kipróbálta magát, de végül más úton lett 25 éves korára nemzedéke egyik legsikeresebb énekesnője.
Mit mond magáról:Én most egy jó popalbumot szerettem volna csinálni, és úgy érzem, hogy sikerült is, noha tudom, hogy még lehet tovább is fejlődni innét."
Mit mondunk mi: Odett mára végképp kinőtte a kezdeti alterpopos skatulyát, modern és direkt popdalokkal támadja a rádiókat. Törekszik rá, hogy minél többféle dalszerzővel és producerrel dolgozzon együtt, külföldi kolléganőihez hasonlóan.
Sztár potenciál: A „fátyolos-flegma" énekhangján nem mindenki tudja túltenni magát, viszont van annyira közvetlen és szerény, rokonszenves énekesnő, hogy szélesebb körben is kedvelt legyen.
Milyen ruhadarab passzolna hozzá: Háromnegyedes szoknya.
A legjobb, ami történhet vele: Hogy nem kell túl magyaros popzenére váltania az országos sikerhez.
A legrosszabb, ami történhet vele: Felfedezi a jazzt és az igényes funkyt.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálnia: A progresszív irányból érkezve is popslágereket éneklő Vincze Lillával.
Facebook lájkok száma: 9.765

Óriás


Kik ők:
Az együttes nyolc éve alakult az Annabarbi zenekar romjain, jelenleg megint trió formátumban, de voltak már négyen is.
Mit mondanak magukról: „Öszvér-pop, odalépős rock, érzelmes/dinamikus dalmese, néhol selymes, néhol karcos líra?"
Mit mondunk mi: A lassabb dalok is sikerrel kerülik el a közhelyesség csapdáit, de azért általánosságban a zúzósabbak azok, amelyek érezhetően könnyedén, erőlködés nélkül születtek, és már tökmindegy, hogy modern-e, mert többségükben jó rockdalok ezek.
Sztár potenciál: Egyedi Pétert beválasztottuk az elmúlt évtized legjobb pasijai közé a magyar zenében, és azóta még fogyott is!
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Kockás flaneling.
A legjobb, ami történhet velük: Nem kell főállású munkahelyet keresniük.
A legrosszabb, ami történhet velük: Két nyomasztó munkahelyi meeting közé kell bezsúfolniuk a zenekari próbát.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Frenreisz Károllyal, akinél kevesebben érezték jobban a rockzenét Magyarországon.
Facebook-lájkok száma: 4.837

Szabó Balázs Bandája


Kik ők:
Szabó Balázs a Suhancos együttessel vált ismertté, majd annak feloszlása után 2009-ben alapította meg saját zenekarát, melyben most rajta kívül még négyen zenélnek.
Mit mondanak magukról: A zenekar „a magyar népzene, a rock, a blues és a funk határvidékein mozog."
Mit mondunk mi: Az első lemezen a népzene és a funk rock még nem ért össze igazán, a másodikra viszont kerekebb lett a produkció: a keretet a magyar típusú alternatív rock érzékeny-költői vonala adja, ebben találják meg a helyüket a népies és egyéb elemek.
Sztár potenciál: Szabó Balázs „modern polihisztornak" nevezi magát a Facebook oldalán, akinek az életébe befér még a bandája mellett a bábszínház, a táncház és még ki tudja, mi minden. A jelek szerint ő már most abszolút megtalálta a helyét.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Orosznyakú ing.
A legjobb, ami történhet velük: Életműkoncert az Operaházban.
A legrosszabb, ami történhet velük: Szabó Balázs újra elveszik a törtritmusok világában.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Lovasi Andrással - dalszerzésről, fogós refrénekről, karizmatikus előadásmódról, a költői szövegek ütősségéről kellene tanulniuk, nem a népzenés vonulatról.
Facebook-lájkok száma: 21.503

Turbo


Kik ők:
2005-ben alakult Budapesten ez az öttagú rockzenekar, de a tagoknak már komoly zenészmúltjuk volt akkor is (Mester Tamás, FreshFabrik, Warpigs stb.).
Mit mondanak magukról:A műfaj ugyanaz, csak más bőrbe bújtatva, színtiszta Rock! Próbáltunk egy picit visszanyúlni azokhoz a zenékhez, amiket szeretünk."
Mit mondunk mi: „A kilencvenes évekbeli amerikai major label rockzenekarok esszenciáját akarják megragadni annak legtisztább formájában."
Sztár potenciál: A Turbo tagjairól messziről lerí, hogy ők bizony rockzenészek, fura módon pont a frontember, Tanka Balázs néz ki közülük a leghétköznapibban, de azért őt se nézi senki Szving Tóninak.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Atlétatrikó.
A legjobb, ami történhet velük: Fellépnek a meglepetésre újjáalakuló Creed előtt az Arénában.
A legrosszabb, ami történhet velük: Elhiszik, hogy a rock and roll az nem egy tánc.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Az őszinte, szívből jövő rock pápájával, Póka Egonnal.
Facebook-lájkok száma: 4.318

We Are Rockstars


Kik:
A négytagú zenekart a budapesti indie-színtér veteránjai alapították 2009-ben, közülük ketten is a Puzzle együttes tagjai voltak.
Mit mondanak magukról: „Zenéjükben a 60-as évek beatzenéjét és a 80-as évek szintipopját keverik a modern pop-rockkal."
Mit mondunk mi: „A We Are Rockstars például amellett, hogy angolul énekel, a zenei világából is teljes mértékben hiányzik a magyar elem: nyilvánvalóan angolszász hatások mentén építkezik a zenekar, és hangzásra sincs benne semmi, amiből megmondanánk, hogy magyar zenekar játszik." Ezt írtuk az első lemezről, de azóta a zenekar már magyar nyelvű számokat is énekel.
Sztár potenciál: A tagok már nem fiatalok, cserébe viszont biztosabban hozzák „a két hete a turnébuszban alszunk" image-et, mint idehaza bárki.
Milyen ruhadarab passzolna hozzájuk: Bőrdzseki, mi más?
A legjobb, ami történhet velük: Londonba csak látogatóba utaznak.
A legrosszabb, ami történhet velük: A fesztiválok délutáni műsorsávjában játszani, feketében, negyven fokban.
Melyik régebbi magyar zenésszel kéne konzultálniuk: Gidófalvy Attilával, akinél jobban még senki nem nézett ki magyar rockszínpadon.
Facebook-lájkok száma: 3.158