Elborítja az országot díszburkolat

Számos köztér újult meg az utóbbi időben Magyarországon, a beruházásokban egyetlen közös van: a díszburkolat. Mi ez a nagy rajongás a színes kövek iránt, mi bajuk van a felújítások kritikusainak, és tényleg mindent le kell burkolni?

Alig bontották le a kordonokat az Erzsébet tér, a Keleti pályaudvar és a Batthyány tér körül, Budapest belvárosának egy újabb szeletét kerítették körbe. Most éppen a Madách téren áll halmokban a feltört aszfalt, hogy a helyére díszburkolat kerüljön.

A Madách tér 2014. április elsején. A kőhalom helyére díszburkolat kerül Fotó: Vincze Barbara - Origo

Számos köztér újult meg Budapest- és országszerte az elmúlt egy-két évben. Csak hogy néhányat említsünk: idén márciusban átadták a 3,6 milliárd forintból felújított Ferenciek terét; a négyes metróval együtt négymilliárd forintból készült el a Keleti pályaudvar előtti Baross tér is; tavaly októberben adták át a Zeneakadémia épületét, a 13,2 milliárd forintos projekt keretében az épület mellett az előtte lévő teret is felújították; ugyancsak októberben adták át a Corvin sétány több mint hetven százalékát, a 200 milliárd forintos beruházás ekkor már túl volt a félidőn, az építkezések jelenleg is folynak. Hosszan lehetne sorolni az elmúlt egy-két év vidéki főtér/belváros felújításait is, tavaly nyáron például pár hét különbséggel adták át Kapuvár és Orosháza megújult főterét. A beruházások jelentős részét uniós forrásokból fedezték.

A közös pont: a díszburkolat

Minden felújítás a helyi igényeket figyelembe véve zajlott és zajlik, ugyanakkor akadnak közös jegyek: ahol volt, ott többnyire megújították a parkot vagy zöldfelületet, a legtöbb esetben a világítást, a járdát és a kerékpárút egy szakaszát is kicserélték. Ami pedig szinte kivétel nélkül minden esetben megvalósult, az a tér régi burkolatának cseréje díszburkolatra. Ennek számos oka van: a térkő a legstrapabíróbb burkolat, alkalmas arra, hogy kifejezze egy hely identitását, jól bírja az időjárás viszontagságait, könnyen tisztítható, és mivel forgalmas terekre kerül, fontos az is, hogy egyszerre nagy súlyt kibírjon.

A felújítások végeredményét azonban gyakran csalódással fogadja a szakma és/vagy a közvélemény. Vajon mi az oka az állandónak tűnő elégedetlenkedésnek, és hogyan lehetne másképp csinálni?

Káosz van

„A közterek újjáalakítása minden esetben politikai és költségvetési döntés” – mondja Kovács Dániel művészettörténész, a Kortárs Építészeti Központ kuratóriumi tagja. A kulcsszerep itt a tervezőnek és a beruházónak jut: a projektek többségénél az ő ízlésük dönt, aztán már a kivitelezőn múlik, hogy úgy készüljön el az adott terület, ahogy az a tervekben szerepelt.

Bardóczi Sándor tájépítész, egyetemi docens, az Építészfórum szerzője három pontban foglalta össze, szerinte mi a gond a felújításokkal: „Idehaza gyakorta a döntéshozó az, aki önmegvalósítja magát egy szökőkúttal vagy az őszi lomb színeiben pompázó 'gagyimediterrán' térkővel. Kevés a jó ízléssel rendelkező fejlesztő vagy az okos döntéshozó, aki belátja, hogy ezt a kérdést talán profikra kellene bízni” – magyarázza. A másik gond a spórolásból fakad: „A közbeszerzések során ma a köztéri fejlesztéseknél gondolkodás nélkül cserélik le a minőséget valami rettenetre, ha az egy picivel is olcsóbb” – mondja Bardóczi. A harmadik problémát abban látja, hogy „a városoknak nálunk nincs arculati stratégiája, kézikönyve, ezért ahány projekt, annyiféle kő, tobzódnak a színek, formák, káosz van”.

Nem kellene mindent leburkolni

A legtöbb érv és ellenérv mégsem ezekről, hanem a leburkolt területek és a növényzet arányairól szól. A gyalogosok örülnek, ha minden szép simára le van burkolva, a kutyasétáltatók nehezményezik a gyep hiányát. Az építészek szeretik, ha nem takarja ki egy burjánzó lomb a tér emblematikus épületét, a tájépítőket és a zöld városokban gondolkodókat viszont aggasztja, ha hiányoznak növények.

A felújított Ferenciek tere január 30-án Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nem csak mi szeretünk burkolni, és lehet persze egy tér akkor is szép, ha nincs rajta egy fikarcnyi zöld sem, mint például Sienában a Piazza del Campo (itt minden évben egyszer, a Palio ünnepe idején lovak futnak körbe, amit a talajnak bírnia kell). Az ilyen extrém rendeltetésű tereket leszámítva azonban a kert- és tájépítészek általános véleménye az, hogy nem jó, ha mindent lekövezünk. „Márpedig a főtér-rekonstrukció most egyet jelent a burkolással” – mondja Vincze Tamás, az Európai Kertépítők Szövetségének elnöke, és a zöldebb városokért alakult Green City-mozgalom egyik alapítója. „Amilyen köztér-rekonstrukciókat az utóbbi időben láttam, annak a nagy része túlburkolás volt. Most néztem Szombathely főteréről egy régi képet, száz évvel ezelőtt sokkal több zöld felület volt rajta.”

A térkő egy jó dolog

A főtér-rekonstrukcióknál a legfőbb tervezési szempont rendszerint az, hogy minél több ember tudja használni a területet. A térkő burkolatnak pedig rengeteg előnye lehet a hagyományos öntött (aszfalt vagy beton) burkolatokkal szemben. „Ha például közműjavítás van, roncsolás nélkül felszedhetők és visszarakhatók anélkül, hogy utána egy béna foltozást lásson az ember. Ezenfelül, ha szakszerűen használják őket (mondjuk nem vízzáró aljzatra fektetik, hanem kavicságyra), akkor vízáteresztőek, vagyis részben segítenek elvezetni a felszíni csapadékvizet, részben meg pont emiatt a fák gyökerei némi vízhez jutnak. Harmadrészt a szép beton térkő vagy a terméskő burkolat esztétikai többletet is ad, képes hangulatossá tenni valamit, vagy identitást adni egy köztérnek” – sorolja Bardóczi.

Ugyanakkor a szakemberek szerint az a legjobb megoldás, ha egy téren a leburkolt és a szabadon hagyott területek egyensúlyban vannak: „Egy teljesen díszkővel vagy burkolattal borított terület tényleg bírni fogja a strapát, de ökológiailag halott területté, sivataggá válik" – magyarázza Vincze Tamás. „Nincs növényzet, nem valósul meg a víz körforgása, nincs pára a levegőben, ami ellehetetleníti a városlakók életét, az árnyékról és az oxigénről nem is beszélve.”

Ünnepséghez felsorakozott katonák Debrecen főterén - talpuk alatt színorgia Forrás: MTI/Oláh Tibor

Akkor miért nem ültetnek több fát a köztereken?

Mert a fáknak gyökerük is van, a burkolatok alatt pedig közművek futnak, amelyeknek többméteres védőtávolságot kell hagyni a talajban.

"Egy fasor vagy facsoport miatt még nem volt olyan, hogy közművet odébb tegyenek, ellenben közműfektetés miatt volt már olyan, hogy fasort vágjanak ki" – állítja Bardóczi.

Ha a fáknak nehéz is a városokban helyet találni, vannak azért megoldások a zöldebb környezet kialakítására, ilyenek például a sokkal kevesebb helyet igénylő növénykandeláberek. „Megkerestük, hol van az a nagyon kicsi terület, ahol nincs közmű – ami tű a szénakazalban –, és a hatóságokkal való hosszas egyeztetés után a Szondi utcában, a Szent Család Plébániatemplom előtt, a Király u. 70–72. előtt és a Nagymező utcában, a terézvárosi Avilai Szent Teréz-templom előtt találtunk ilyet. Fúrtunk egy talajcsavart, és a Green City mozgalom beültetett néhány gyorsan növő és terjedő kúszónövényt” – hozott egy példát Budapest belvárosából Vincze Tamás.

Kis területekre van ugyan megoldás, a tájépítők szerint ugyanakkor egy nagy gyalogos forgalmat lebonyolító téren hiú ábránd nagy zöldfelületeket vizionálni, „mert a felhasználók néhány hét alatt úgy széttaposnák, hogy utána csak por és sár maradna” – mondja Bardóczi. Környezetbarát megoldások ugyanakkor bevethetők bármilyen térre, a kulcsszó pedig az elkerítés: „Kiemelt ágyásokat is lehet készíteni többszintű beültetéssel egy forgalmas térre, amikre rálépni ugyan nem lehet, de termelik a városlakóknak az oxigént” – említ egy megoldást Vincze.

Ha pedig mindenképp a terület leburkolása mellett dönt egy tervező – jó esetben a fák meghagyásával –, ott a vízáteresztő burkolat a megoldás. Ez pedig akár beton vagy aszfalt is lehet, a lényeg, hogy a rések úgy legyenek kialakítva, hogy a víz bejusson a talajba a fa gyökeréhez – így állhatnak a helyükön a Kossuth tér vagy a frissen elkészült Akvárium látszólag körbebetonozott fái is.

A megújult Kossuth tér és az Országház Forrás: MTI/Soós Lajos

Made in China

Budapesten a hagyományos utcakő eleinte fából készült, majd jött a Nógrádból származó bazaltból készült nagykocka vagyis a macskakő, az 1900-as évek elejére pedig a magyar találmány, az esőben roppant csúszós keramit. Kedvelt hazai anyag volt a tardosi és a süttői mészkő is, manapság pedig a gránit az egyik legtöbbet használt anyag, melynek legfőbb érdekessége, hogy amellett, hogy roppant strapabíró, Magyarországon nem áll rendelkezésre. A legtöbb pályázati kiírásban megszabják, milyen anyagot lehet felhasználni, de azt nem szabják meg, hogy az honnan származzon. Így kerülhet magyar főtérre kínai gránit, Pécs és Keszthely belvárosában például ilyenen lépkedhetünk.

Jó burkolat – rossz burkolat

Ahogy az eddigiekben sincs egyértelmű konszenzus, az elmúlt évek köztérfelújításairól sem lehet kijelenteni, hogy bakik sorozata vagy győzelmi menetelés lenne. „Vannak természetesnek ható, jól sikerült példák, lásd a budapesti belváros új főutcáját, vagy a Várban és a Kossuth téren újabban elhelyezett, vágott macskakövet; és akadnak kevésbé otthonos és esztétikus példák, mint a beton térkövek” – mondja Kovács Dániel.

Játékos vagy metaforikus megoldás, ha a díszkő a mintájában reflektál a környezetére. Ilyen például több tengerparti sétány hullámokat idéző rajzolata, de a siófoki kikötő díszburkolatán is vannak hajózásra és a Balatonra utaló minták. A budapesti zsinagóga előtti burkolat is hasonló logika mentén készült: egy menórát formáz felülnézetből. Vagy ott van a Szent István-bazilika előtt a Török Péter által tervezett Cosmata-burkolat, amely típus kifejezetten a templomok díszítésére jellemző.

Természetesen ízlés dolga, hogy ki melyik díszburkolatot tartja szépnek, és melyiket csúnyának, és akár a politikai álláspont is befolyással lehet az értékítéletre. Mindkettőre jó példa a nemrég átadott Kossuth tér: vannak blogok, melyek a téren növő utolsó fűszálba is belekötnek, míg mások az egekbe magasztalják. Urbanisztikával foglalkozó bloggerek és újságcikkek véleménye alapján ugyanakkor vannak általános tetszést arató megoldások: sokan tartják jó példának a pécsi Széchenyi teret (a Kínából származó gránit ellenére is), a balatonfüredi reformkori magot és a Zákonyi sétányt, a budapesti Petőfi Sándor utcát és a készülő Móricz Zsigmond körteret.

A rossz térburkolati példák között a legtöbbet emlegetett a debreceni nagytemplom előtti főtér, ahol a város kék-sárga színeiben pompázik a térkő, Budapesten pedig az átmenetileg vicc tárgyává vált Batthyány tér, amely az idén télen a sufnituning hőskorát idézte (április elejére már kész, lásd fotó). Rossz példaként szokták még emlegetni a budapesti Pozsonyi utat, a Lövőház utcát, a Falk Miksa utcát és a Duna-korzó burkolatát.

A Batthyány téri díszburkolat április elején – megszűnt a korábbi sufnituning érzetét keltő megoldás Fotó: Vincze Barbara - Origo

A budapesti térburkolatokon a már korábban is említett egységesség hiánya lehet zavaró: hiába jó önmagában az Egyetem tér vagy a Móricz Zsigmond körtér, egy turista emlékeiből nem lesz úgy előhívható, mint amikor valaki a prágai fekete és fehér színű kiskockakövekre vagy a barcelonai gaudís nyolcszög térkövekre gondol. Friss példa erre a Ferenciek tere díszkőkavalkádja.