Vidnyánszky elhatárolódott Kerényi buzilobbizásától

A Nemzeti Színház igazgatójának már elege van a színházi szkanderozásból, most leginkább az érdekli, hogy "szabadságra tud-e lelni". Mindezt a Katona József Színházban, a politikai színházról tartott vitán mondta el, ahol nehezen találta meg a közös nevezőt Schilling Árpáddal és Ascher Tamással. Homlokegyenest más gondolnak a színház jövőjéről, vagy csak rossz volt eddig a kommunikáció? Létezik egyáltalán alternatív társulati kultúra a környező országokban? Nehezen értettek egyet még a kegyelmi állapot kérdésében is, de Vidnyánszkyból végül sikerült kihúzni, amit sokan szerettek volna.

„Akkor, amikor a párbeszédre volna szükség, fölösleges, megengedhetetlen módon szólalt meg” – mondta Vidnyánszky Attila Kerényi Imre múlt csütörtöki megnyilvánulásáról: Kerényi a Keresztény Színházi Fesztiválon arról beszélt, hogy a hazai színházi képzésben szerinte a "buzilobbi" irányít, és megvonná a pénzt a Magyar Színház- és Filmművészeti Egyetemtől. Vidnyánszky azt mondta, hogy a miniszteri biztos megszólalásával sem stílusában, sem tartalmában nem ért egyet.

Vidnyánszky Attila Fotó: Mudra László - Origo

A bejelentés hallatán megfáradt taps tört ki a Katona József Színházban, hiszen ezt a mondatot egy kétórás, kezdetben a forró kását óvatosan kerülgető, majd egy önmagát gyakran ismétlő, sérelmeket felsorakoztató vita előzte meg, amelynek a végén a moderátor harapófogóval húzta ki az állásfoglalást a Nemzeti Színház igazgatójából.

Szabadságra tudok-e lelni?

A KP – Kultúrpolitika Veiszer Alindával című, a Katona József Színházban rendezett vitasorozaton május 26-án a politikai színház volt a téma. A négy meghívott: Ascher Tamás, a Katona főrendezője; Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója; Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója; illetve Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A program iránti érdeklődés akkora volt, hogy a színház előcsarnokába tervezett rendezvényt végül a nagyszínpadra kellett költöztetni, és a színházterem ajtajában várakozó tömegben többen a második nagy Vidnyánszky–Schilling-összecsapásról beszéltek (az első nyilvános vitát tavaly decemberben, Berlinben tartották).

A vitaest első egy órája inkább egy monoton hangon előadott színházfilozófiai tanórához volt hasonló, amelyben a résztvevők arról elmélkedtek, hogy mi a politikai színház definíciója, és hol vannak a határai, gyávaság-e Shakespeare-t játszani a konkrét kortárs magyar viszonyokra reflektáló drámák helyett, és hogyan tud egy darab egyszerre esztétikai értéket nyújtani és az aktualitásról szólni. Oberfrank Pál elmondta, hogy a veszprémieknek ünnep a színházba járás, és az a célja, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára, míg Vidnyánszky arról beszélt, hogy ő igeneket szeret mondani a színházban, és az emberek számára a katarzis az igazán fontos. „Az én életem nagy valósága most az, hogy föl tudom-e oldani az akaratomat egy magasabb akaratban, szabadságra tudok-e lelni?” – mondta Vidnyánszky.

Vidnyánszky Attila, Ascher Tamás, Schilling Árpád Fotó: Mudra László - Origo

Schilling Árpád egy éles kanyarral változtatta meg a vita hangulatát: „Álszent módon kikerüljük a témát, hiszen az rendben van, hogy Vidnyánszky feloldódik egy magasabb akaratban, de a politikai színház kapcsán arról kellene beszélni, hogy Vidnyánszky kezében mekkora hatalom összpontosul, és eldönti, ki kaphat pénzt, és ki nem” – mondta, mire a kissé elálmosodott közönség is felélénkült. Vidnyánszky erre annyit felelt, hogy elege van a Budapesttől Berlinig tartó szkanderozásból, és ő a párbeszéd beindításában érdekelt. Pár perc múlva viszont azt is hozzátette, hogy Schillinggel homlokegyenest mást gondolnak a színház jövőjéről, és nehezen lehet kettejük között kapcsolódási pontokat találni.

A környező országokban nincs alternatív társulati kultúra

Schilling sérelmezte, hogy a hivatalos fórumokon az elmúlt években nem működött a kommunikáció, a döntések meghozatalában nem egyeztettek az érintett szakmai szervezetekkel, például az előadó-művészeti törvény megváltoztatásakor, amely a függetleneket érintette érzékenyen. Vidnyánszky szerint viszont a magyar színházi struktúra és a vidéki színházi élet fenntartása érdekében elengedhetetlen volt a változtatás, és hozzátette, hogy a független színházak számára még „ez a büntetéses helyzet is jobb, mint a legtöbb környező országban”, ahol szinte egyáltalán nem is létezik alternatív társulati kultúra.

Azt mondta, hogy a mostani egy „kegyelmi állapot”, amelyben lehetőség van a közös párbeszéd megindítására és akár alapjaiban, közösen felülvizsgálni a színházi élet működését. Ascher Tamás szerint viszont a kegyelmi állapot csak akkor jöhet el, amikor bizonyos minimumokban meg tudnak egyezni. „A Magyar Művészeti Akadémiának meg kellett volna szólalnia, amikor Alföldit lebuzizták. Vagy amikor Kerényi Imre kormánymegbízott uszít, megbélyegez, és az egyetemet lebuzilobbizza, akkor valakinek fel kell emelnie a hangját. Amíg sunyítotok, lapítotok, addig nincs kegyelmi állapot” – mondta.

Legközelebb a Nemzetibe szervezzük, Pali

Vidnyánszky és Oberfrank egyetértett abban, hogy „sok mindent átéltek” ők is korábban, a színházi élet „mindkét oldalán” mély sebek és sérelmek vannak, majd Vidnyánszky megjegyezte: „Nem mi vagyunk többségben, Pali, úgyhogy legközelebb a Nemzetibe szervezzük ezt.” Oberfrank elmondta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére augusztusban tartanak egy konferenciát, amely a párbeszéd elindulásának az alapja lehet majd. Végül Veiszer Alinda vetette fel, hogy az első szimbolikus lépés lehetne az, hogy elhatárolódnak Kerényi Imre szavaitól.

Vidnyánszky Attila és Ascher Tamás Fotó: Mudra László - Origo

Ezt Vidnyánszky megtette, míg az augusztusi konferencia egyik szervezőjeként Oberfank ígéretet tett a Független Előadóművészeti Szövetségnek, hogy rövidesen levélben is megérkezik hozzájuk a meghívó az augusztusi konferenciára.