„Ez csak egy pici, szubjektív válogatás, de ez is óriási kiváltság, mert Ceija Stojka tavalyi halála után az életmű azonnal elkezdett szétszóródni” – mondja Junghaus Tímea művészettörténész, aki személyesen is találkozott a művésszel Berlinben. Akkor a Roma Bölcsek közbenjárására húszéves huzavona után végre elkészülhetett a holokauszt roma áldozatainak emléket állító gránitmedence.
Ceija Stojka még csak tízéves volt, amikor a családjával együtt letartóztatták, és Auschwitzba hurcolták, ahonnét 1944 júliusában vitték át a ravensbrücki munkatáborba. A dátum azért fontos, mert – mint utóbb kiderült – 1944. augusztus 2-án az Auschwitzban maradt 2987 embert hidegvérrel meggyilkolták. Megmenekülését édesanyjának köszönhette, aki elhitette a nácikkal: lánya tizenhat éves, erős és munkaképes.
Ravensbrückben az áramszünetnek köszönhette az életét. A németek embertelen kísérleteit aligha sejtette, de azzal tisztában volt, hogy akiket műtétre készítenek elő, azok közül nagyon kevesen térnek vissza. Amikor Ceija került volna sorra, az egész tárborban elment az áram, újabb kísérletre pedig a közeledő szövetséges csapatok miatt nem került sor.
A németek a foglyokat Bergen-Belsenbe szállították, ahol ekkor már teljes volt a káosz. A betegségek, az éhínség, az őrök kegyetlenkedései mindennap százával pusztították az embereket. Ceijának és a nővérének azonban sikerült megszöknie, a környékbeli erdőben bújtak el.
Ceija Stojkának az egyenruhákhoz tartozó bőrcsizmák varrása volt a feladata Ravensbrückben. Érthető, ha újra és újra öltéshez hasonló motívumok köszönnek vissza az alkotásaiban. Egész életében irtózott a csizmáktól, melyek ugyanolyan fontos részévé váltak személyes holokausztikonográfiájának, mint a vonat vagy a szögesdrót. „A szögesdrót egyébként egyre elvontabban jelenik meg az életműben, ahogy távolodik az első élmények megfestésétől” – magyarázza Junghaus Tímea.
A szökés utáni időszak nagyon fontos volt Ceija Stojkának, „annyira hálás volt mindenért, amit a természet adott neki, a gyümölcsökért, a vízért és a szabad levegőért, hogy az életmű egyik része a természet ünnepléséről szól” – mondja a művészettörténész. Láthatunk például a kiállításon egy virágcsendéletet, amit saját magának festett, hogy az otthonát díszítse. Ezen is ott van egy vércsepp, ami arra utal, hogy a holokausztemlékek és a színes tájképek nem választhatók el egymástól.
A trauma mértékéről árulkodik, hogy Ceija Stojka párhuzamosan készítette a grafikákat és a színes olajfestményeket. Ezek nem csupán alkotói korszakok, hanem a terápia eszközei. Horizonton repülő madarait én rémisztő varjaknak látom, de a művészettörténész szerint minden egyes madár egy felröppenő lelket jelképez. Akárhogy is, a Ceija Stojka teljes életművét átfogó és a holokausztélményeket feldolgozó monográfia idén júliusban Még a halál is fél Auschwitztól címmel jelent meg.
Ceija Stojka csak a 80-as években kezdett festeni. Egészen addig arról sem beszélt, hogy túlélte a holokausztot. Stojka később úgy vélte, a szégyenérzet kényszerítette hallgatásra a túlélőket annyi éven át. Pedig nem nekik, hanem a bűnösöknek kellett volna szégyenkezniük. A kiállítást ezért nevezték el Ceija Stojka Megszégyenítve című tintarajzáról.
„Mi itt a galériában sokat dolgozunk azokkal a posztkoloniális elméletekkel, melyek szerint a roma emberek gazdasági, politikai és kulturális elnyomás áldozatai. Azt mondja Paul Gilroy teoretikus, nagyon fontos, hogy az ebből fakadó szégyenérzetet megpróbáljuk konstruktívvá tenni, mert e nélkül nincsen értelme a szégyenről beszélni. Talán meghökkentően hangzik, de valójában az egész európai roma történelem nem más, mint kisebb tömeggyilkosságok története.”
A romák mélyszegénysége, beilleszkedési nehézségei nem választhatók el a többségi társadalom hozzáállásától. A közvélemény a munkanélküliséget, a segélyen élést és az alacsony iskolázottságot hajlamos a roma életmód esszenciájának tekinteni, holott ez nem ennyire egyszerű. „Azt kell megérteni, hogy kódoltan vagy intézményesült szinten az életünk minden egyes területén létezik a rasszizmus.”
„Akiknek tehetségük, szorgalmuk, szerencséjük révén sikerül kitörniük, azok kivételnek, kuriózumnak számítanak. Ceija Stojka életműve éppúgy jó példa erre, mint a Korniss Péter és Závada Pál jegyezte Egy sor cigány című, 24 roma származású magyar ember sikertörténetét bemutató kötet.
A Gallery8 szörnyen elitista dolognak tűnhet akkor, amikor emberek éheznek körülöttünk. Ugyanakkor innen, Közép-Európából indult a roma kulturális mozgalom a 60-as évek végén, Balázs János, Lakatos Menyhért kezdeményezésével ekkor beszéltünk először arról, hogy végre a roma emberek is szeretnék kifejezni az identitásukat.”
De hiába indult innen a roma kulturális mozgalom, ha a központját ma már Nyugat-Európában találjuk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megmutassuk, itt még mindig pezsgő kulturális élet folyik, itt még mindig születnek színvonalas alkotások. A 2013 februárjában nyílt Gallery8 progresszíven és radikálisan gondolkodik a roma kultúráról.
A galéria nemcsak kiállítóhely, hanem közösségi tér is. Kézművesklubot működtetnek, iskolás csoportok járnak hozzájuk, sőt az Uccu és a Beyond Budapest 8. kerületi sétáinak is a Gallery8 az egyik állomása. A napi munka során civilszervezetként működnek, szoros kapcsolatot ápolnak a környéken élőkkel és a kerület többi szervezetével, a közmosodával, a művészkertekkel, több idősek otthonával.
A Megszégyenítve című kiállítás október 10-ig látogatható.