Ki kéne tiltani a szülőket a gyerekszínházból

Itt a karácsony, vagy más néven a Diótörő-szezon: el is áshatja magát az a szülő, akinek néhány hónappal ezelőtt nem sikerült jegyet vásárolnia a téli időszak megunhatatlan slágerére. A gyerekeket pedig sajnos muszáj a szülőknek is elkísérniük, pedig a gyerekszínházakban kevés zavaróbb dologgal találkozni ennél a közönségrétegnél. Összegyűjtöttük, mely szülőtípusok tudnak a legkevésbé viselkedni.

Aki nem hisz a korhatár-besorolásnak

Alapvetés, hogy a színházban nincs olyan, hogy rossz gyerek (nyilván kivéve a szakértői segítségre szoruló kicsiket): ha az előadás valóban izgalmas, érdekfeszítő és képes megszólítani a célközönségét, akkor a gyerekek sem fognak tudni másra koncentrálni, mint a színpadi eseményekre. Kivéve, ha éppenséggel nem ők a célközönség.

Mert a korhatár-megjelölést, ami minden gyerekelőadás színlapján megtalálható, a színházak nem viccből tüntetik fel, és még azt sem árt elhinni nekik, hogy értik a dolgukat. Ha szerintük egy előadás nem való hatévesnél fiatalabbaknak, akkor ne legyünk meglepve, ha a hároméves gyerekünk az első tíz percben azt fogja fennhangon kérdezgetni, hogy „mikor jön már a tündér?!”, az utána következő ötvenben meg azt, hogy „mikor megy már ki a tündér?!”.

Mikor jön már a tündér? Forrás: Getty Images/(c) Nick White/Nick White

Amivel nemcsak neki szerzünk egy rossz délelőttöt, és nem is csak a környéken ülők élményét fűszerezzük meg egzotikus ízekkel, de jó eséllyel még a gyerek is elkezdi szép lassan elhinni, hogy a színház nem valami érdekes, neki való hely, ahová öröm elmenni. Szóval a szülő, aki azt hiszi, jobban tudja, mi kell a gyerekének, mint holmi színházi szakember, nem is tévedhetne nagyobbat.

Aki azt hitte, a gyerek magától is tudja

Persze, hogy egyértelmű, hogy nem végezzük el a kisdolgunkat a busz sarkában, nem köpjük az asztalra az ételt, ha nem ízlik, és hogy szép csendben ülünk a sötétben, amíg véget nem ér a színházi előadás. Mármint annak, akinek mindezt anno elmagyarázták: nem a gyerek a hülye, ha fogalma sincs, hogy bár otthon szabad mindent megkérdezni, amire kíváncsi, ezt épp a színházban nem teheti meg.

Nem a gyerek a hülye, ha nem tudja, hogyan kell viselkedni a színházban Forrás: Flickr / Pvt. Ma, Jae-sang

Lehet keseregni a kölyök rossz magaviseletén, lehet pisszegni, de még célravezetőbb előre tisztázni, hogy a felmerülő kérdéseket majd a szünetben beszéljük meg, a szomszéd néni meg nem örül maradéktalanul a széke jó szándékú rugdosásának. Ha az intelmeket érvekkel is alá tudjuk támasztani, az meg a hab a tortán. De néma szülőnek a gyereke se érti a szavát.

Aki mindent megtesz a komfortérzetért

Azért a ló túloldalára átesni sem feltétlenül célravezető. Persze, hogy a jó élményhez meg a színházzal való baráti viszony kialakításához fontos, hogy a gyerek jól érezze magát a színházban, de azért ez nem olyan cél, ami minden eszközt szentesít. Az igény szerinti etetés üdvös dolog, de a bábszínházban az első felvonás közepén elővenni, majd szépen kicsomagolni és a nyilván éhen halni készülő csemete kezébe nyomni a vajaskiflit talán túlzás, pláne, ha szerencsétlen nem is kért enni.

Persze, hogy jó, ha a mélynövésű mazsola is látja a színpadot, de szagot fogott vadászkutyaként fel-alá járni a sorok között, és jobb helyet találva kirángatni a gyereket a székéből, máshová átültetni, majd a műveletet tetszőleges alkalommal megismételni: ez kimeríti a túlaggódás fogalmát, és talán nem túlzás ezt állítani arról is, ha a kedves szülő a sor széléről időről időre diszkréten bekiabál, hogy „Minden rendben, Lacika? Gyere ki, ha nem!”. Azt hiszik, nem megtörtént eseteket sorolunk? Tévednek.

Minden rendben, Lacika? Gyere ki, ha nem! Forrás: Flickr / Jason Tester Guerrilla Futures

Aki elmagyarázza a nyilvánvalót

Mivel kicsik, furán beszélnek, hülye kis ruhákat hordanak, és játék babákkal beszélgetnek, valóban nehéz elhinni, de a kisgyerekek is hajlamosak megérteni mindent, ami a nekik szóló előadásokban történik. Ha felfedezhető akár minimális művészi igényesség is az előadásban, akkor az alkotók jó eséllyel úgysem bergmani mélységű élet- és halálmetaforákat fognak színpadra vinni – ha pedig rettenetes előadásról van szó, úgysem a meg nem értéssel lesz a probléma.

Teljesen felesleges, mondhatni idegesítő botorság a lenyűgözve bámuló gyerekkel fojtott, ám nyolc sorral hátrébb is remekül hallható hangfekvésben kérdés nélkül közölni, hogy „Látod, az ott az almafa! Látod, és most felmászik rá!”. Higgyük el, érti, hogy egy fát lát, akkor is, ha nem szállították a színpadra a teljes Kiskunlacházai Faiskola és Mintagazdaság teljes árukészletét.

Aki nem hiszi el, hogy fél

Megesik az is, hogy a gyerek aktuális idegállapota nem kompatibilis a színpadon megjelenő ördög- vagy sárkányábrázolással, de a halálosan megrémülő néző jelensége persze leggyakrabban a be nem tartott korhatár-megjelölésekkel összefüggésben figyelhető meg (lásd az 1. pontot). És hát van az úgy, hogy egy hároméves mástól ijed meg, mint a sokat látott, szelíd motoros apuka.

És hát van az úgy, hogy egy hároméves mástól ijed meg, mint a sokat látott, szelíd motoros apuka Forrás: Getty Images/Uppercut RF/Image Studios

Ha a gyerek fülét-farkát behúzva zokog vagy visít, nem a legjobb stratégia a tiltakozás és az ugyan-már-kisfiam-dehogy-félsz. A felnőttszínházban faragatlanságnak tűnhet, de gyerekkel az ölben néha nincs jobb megoldás, mint – legalábbis egy időre – kimenni a nézőtérről, és odakint megbeszélni, hogy mi okozza a rémületet, és az leküzdhető-e.

Már csak azért is, mert egy tyúkólnyi színházban egy kitartóan és eltántoríthatatlanul bömbölő gyerek különösebb erőlködés nélkül rábírja a közelben ülőket, hogy ők is rázendítsenek. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a színészeknek is támadhat néhány oda nem illő gondolatuk.

Lehet, hogy mindenki az előcsarnokban sporthíreket olvasó apukákkal jár a legjobban Forrás: David Gregory

Aki pisszeg

Ezen nincs mit magyarázni: ha valaki tényleg azt hiszi, hogy a gyerekzsivajnál kevésbé idegesítő a masszív, dobhártyaszaggató pisszegést hallgatni, az sosem hallott még masszív, dobhártyaszaggató pisszegést. Alternatív megoldásért lásd a kettes pontot. Vagy érdemes keresni egy olyan színházat, ahol képesek tényleg lekötni a gyerekeket, ami fegyelmezés helyett is a legjobb alternatíva.

Aki kint marad

Nemes szülői szokás a gyereket beküldeni a nézőtérre, és távol maradni a bugyuta cirkusztól: majd elmeséli a kölyök, hogy mit látott, vagy ha nem, hát az is jó. Bár igaz, ami igaz, az előző hat pontot szisztematikusan végigcsináló szülőket elnézve a nézőtéren, valójában lehet, hogy mindenki az előcsarnokban Népsportot olvasó apukákkal jár a legjobban.