A Euronews méltatja a Zeneakadémia imázsfilmjét

Zeneakadémia reklám
Vágólapra másolva!
Hogyan válhat vonzóvá és irányadóvá az Y generáció számára egy klasszikus zenei koncertközpont? Hogyan lehet az elit privilégiuma helyett széles kört megmozgató élményként bemutatni a komolyzene-hallgatást?
Vágólapra másolva!

A Zeneakadémia 2013-as újjászületése óta folyamatosan kísérletezik, újabb válaszokat kínálva a hangversenyipar legégetőbb kérdéseire. A patina és progresszió párosára építő, Red Dot Design díjjal elismert új intézményi arculat után 2015 januárjában figyelemfelkeltő reklámfilmmel jelent meg az idén 140 éves intézmény.

Patina és progresszió Forrás: Zeneakadémia

„A magyar Zeneakadémia a klasszikus zene oldottabb befogadásra ösztönöz: a páratlan történelmű egyetem és koncertközpont a radikális megújulás mellett tette le a voksát, hogy azokat is becsalogassa, akiknek Alicia Keys neve többet mond, mint Beethoven, Mozart vagy Brahms zenéje” – írja a euronews.com.

A közönség folyamatosan fiatalodik, mondja Szabó Stein Imre Forrás: Kling József

A hírportál a Zeneakadémia kommunikációs igazgatóját idézve az "itt él a zene” üzenetet hordozó kisfilmet Joshua Bell vírusvideójához hasonlítja, a modern filmes eszközöket a progresszivitásáról ismert iskolaalapító, a komolyzenei show-bizniszben otthonosan mozgó Liszt Ferenc szellemiségével állítja párhuzamba.

„A munkánk eredménye már látható: a közönség folyamatosan fiatalodik, és látogatottságunk a piaci átlag feletti. A célunk azonban ennél több: azt szeretnénk, hogy a Zeneakadémia a klasszikus zene globális térképén viszonyítási pont legyen” – idézi a kommunikációs igazgató Szabó Stein Imrét a euronews.com.

***

Nyerj jegyet a Zeneakadémiára!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Milyen hangszeren játszik Joshua Bell?

A válaszokat beküldők között jegyeket sorsolunk ki a Zeneakadémián megrendezésre kerülő Bogányi Gergely a Zeneakadémián (2015.03.11. 19:30) programra.

A megfejtéseket 2015.03.05.-én 23:59 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mail címen. A tárgyba ezt írd: Bogányi_Gergely.

A megfejtés mellett a válaszlevélbe kérjük, tüntesd fel neved, telefonszámod és postacímed. A kisorsolt játékosokat a megadott elérhetőségeken a sorsolás napján (2015.03.06.) értesítjük. A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!