"Van ez, csak képzeld el" - itt a Magashegyi Underground új klipje

Bocskor Bíborka
Vágólapra másolva!
Fennállásának tizedik évét tíz meglepetéssel ünnepli a Magashegyi Underground. Az ötödik meglepetés az Ellenfényhez készült klip, amely az Origón debütál.
Vágólapra másolva!

Júniusban jött ki a Talált Tenger, amely az együttes harmadik stúdióalbuma. Most pedig

megjelent az első videó is a lemezhez,

melyet a Magashegyi Underground több klipjét is jegyző Rónai Domonkos rendezett.

A könnyed, nyári hangulatot árasztó videóklip

egyszerre játszódik a valódi, és egy elképzelt világban.

Bocskor Bíborkát egyedül, de mégsem teljesen magányosan láthatjuk, így a videó képi világa jól rímel az Ellenfény szövegére.

A zenekar egy különleges koncerttel is készül a 10. évfordulóra. Augusztus 5-én, a Budapest Parkban minden olyan formáció fellép majd, amelyben a Magashegyi Underground tagjai érdekeltek, így zenélni fog a Kaukázus, a Konyha és a The Rocket Science is.