A krokodilus jobbára ismeretlen Dosztojevszkij darab. Miért éppen ezt választotta?
Éppen azért választottam ezt a darabot, mert kevésbé ismert. Érdekelt Dosztojevszkij szatirikus oldala. Ezt a művet Oroszországban sem ismerik túl sokan – a színpadi változatát sem látta még a közönség. Izgalmas meglepetés egy nemzetközi ősbemutatót tartani Budapesten, a Nemzeti Színházban.
Mennyire aktuális ma a darab?
Azt kell, mondjam, ijesztően aktuális. A krokodilus arra példa, hogy egy műnek – akármilyen régen írták is – lehet örök érvényű üzenete. Egy szürke hivatalnok, egy csinovnyik a körülmények furcsa összjátéka következtében bekerül egy krokodilba, és életben marad. De nemcsak, hogy életben marad, hanem a gőgje, a büszkesége olyan szintre emeli, hogy már államférfinak, sőt a világ urának képzeli magát
. A mai világunk is olyan, hogy az ambíció és a gőg irányít mindent. Még egyszer hangsúlyozom: a darab ijesztően aktuális.
A szatirikus hangvétel, a fanyar, filozofikus humorú abszurd Dosztojevszkij kevésbé ismert arca. Mit rejt Dosztojevszkijnek ez az oldala?
Dosztojevszkij tehetségének sokoldalúságát éppen az bizonyítja, hogy nemcsak az általunk jobban ismert drámai vénával rendelkezett, hanem munkásságának volt egy másik, szatirikus oldala is. Ebben ugyanolyan magabiztosan alkotott, mint a drámaiban. Az élete úgy alakult, hogy a drámai hangvételű műveire nagyobb igény mutatkozott, de ennek ellenére a fennmaradt sok tragikomikus alkotása is, mint például a Hasonmás vagy éppen A krokodilus, amely azt bizonyítja, hogy Dosztojevszkij megelőzte korát, megelőlegezte a későbbi Kafkát vagy a XX. századi abszurd írókat.
Milyenek a magyar színészek? Milyen velük dolgozni?
Nagy különbség nincs a magyar és az orosz színészek között. Dolgoztam az Egyesült Államokban, Japánban, Finnországban és Németországban is, az a tapasztalatom, hogy mindenhol a színész tehetsége határozza meg, hogy hogyan tudunk együtt működni. Természetesen mindenhol megvannak a helyi mentalitásból fakadó különbségek, de a színház mégis egy közös nyelv, amin megértjük egymást.
Szigorú rendező? Magyaráz, vagy el is játssza, amit látni szeretne a színpadon?
A rendező nem lehet nem szigorú. Aki nem tartja kézben a rendezést, az nem birtokolja a szakmát. Az, hogy magyarázom-e, vagy el is játszom, amit látni szeretnék aszínpadon, attól függ, hogy az adott színészt hogyan tudom megszólítani.
Mire gondolt, amikor megtudta, hogy Dosztojevszkij egyik szatirikus művében játszik majd?
Amikor tavaly év végén megkérdeztem, hogy milyen közös munkánk lesz majd Valerij Fokinnal, azt mondták: egy Dosztojevszkij darabot rendez a Nemzeti Színházban. Kérdeztem, hogy melyiket, és azt mondák, hogy A krokodilus című vígjátékot. Először nem hittem a fülemnek, azt hittem, ez valami vicc. Aztán kiderült, hogy Dosztojevszkijnek van egy novellája, amely éles, és rendkívül aktuális is. Valerij Fokin pedig tökéletesen átlátta, hogy hogyan lehet ezt úgy megalkotni, hogy izgalmas és modern legyen a mai néző számára.
Milyen szerepet játszik a darabban?
Én vagyok az a fiatalember, aki mindig megtalálja a kiskapukat, mindig tudja, hogyan kell helyezkedni, és hogy hogyan kell meglovagolni minden helyzetet.
Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok a „korunk hőse" – sajnos.
A történet elején megjelenik, aztán mindenki róla kezd beszélni, ugyanis ennek a figurának mindig van véleménye, mindenhol ott van. Tudja, hogy ezt a különös helyzetet – hogy Matvejevics bekerült egy krokodilba - meg kell valahogy lovagolni. Irányít is, ugyanis a csinovnyik feleségét arra biztatja, hogy ne váljon el a történtek miatt – pedig éppen ez a fiatalember a feleség szeretője. Felajánlja neki, hogy ő mindenhová elkíséri, partikra, bálokba – mint egy távoli ismerős. Ott aztán megismerkedik befolyásos emberekkel, társalog velük. A végén pedig ő lesz az, aki mindebből hasznot húz, és a darab végén, amikor közeleg az összeomlás, ő az, aki hawaii-i ingben egy trópusi szigetről üzen – mert neki bejött az élet. Ahogy mondtam is: ő korunk hőse.
Mit üzen a darab a mának?
A mű egy kifordult világot mutat be, amikor egy ember bekerül egy krokodilba,nem a mentőkért rohannak, hogy megmentsék, hanem mindenki megpróbálja eltusolni az ügyet. A szürke csinovnyik - akit addig észre sem vettek és valószínűleg senkinek sem hiányzik – viszont a krokodil gyomrában megvilágosodik, és prédikálni kezd. Az emberek pedig hallgatnak rá – minden szava igaz lesz, rajonganak érte. Matvejevics gazdasági és filozófiai elméleteket gyárt, az emberek messiásként tekintenek rá. Pedig mindössze annyi történt, hogy bekerült egy krokodilba.
Valerij Fokin azt mondja, hogy igazából ez a mű az apokalipszisről szól, amit nem úgy kell elképzelni, hogy megnyílik az ég, és jön négy lovas, hanem az apokalipszis itt és most van. Bennünk zajlik, és mi gerjesztjük.
A mű akár a mai világunkról is szólhat, erről az apokaliptikus világról, ahol tiszavirág életű hősök születnek, akik hazugságok és helyezkedések árán érik el céljaikat. Félelmetes.
Ön játssza Matvejevics feleségét. Hogyan éli meg a szürke hivatalnok felesége azt, hogy férje egy krokodilba került?
A feleség szembesül azzal, hogy özvegy lett – aztán szépen lassan ezt kezdi magában feldolgozni. Ekkor új perspektívák nyílnak meg az életében. Kiderül ugyan számára, hogy a férje mégis él, de ezzel már nem foglalkozik – egy másik férfi oldalán keres boldogságot. Ez egy izgalmas, összetett szerep.
Milyen együtt dolgozni Valerij Fokinnal?
Szeretek vele dolgozni. Kétségkívül hordozza magában azt a munkamániás filozófiát, amit az orosz rendezők általában, de van ilyen rendező Magyarországon is.. Valerij Fokin pontosan tudja, hogy kitől mit akar, hogyan akarja látni a karaktereket, és pontosan tudja azt is, hogy miért éppen azt az embert választotta a szerepre.
A darab pedig annyira új, hogy még az őshazában sem mutatták be – úgy is mondhatjuk, hogy ez egy ősbemutató lesz a Nemzeti Színházban.
Nagyon izgalmas a rendező megközelítése – remélem, hogy a nézők számára is egyértelmű lesz.
Milyen konkrét hasonlóságot lát a darab története és a mai világ között?
Sokat gondolkodtam ezen. Úgy látom, hogy a mai reality showkhoz tudnám hasonlítani. Bekerülnek a műsorba az emberek, és attól a pillanattól ismertté válnak – legalábbis ezt gondoljuk, ezt gondolják. Egy reality-ben zárt helyen élnek az emberek, beszűkülnek, de ezzel együtt „el is szabadulnak", néhányan mást képzelnek magukról, mint addig, és „eljátsszák a szerepüket". Az erre éhes közönség pedig nézi őket, és egy idő után már idéz is a reality-szereplőtől a hétköznapokban. A mi Ivan Matvejevicsünk is bekerül a krokodilba, és teljesen megváltozik. Ott mindent lehet, és elhiszi magáról, hogy ő most már filozófus. Aztán amikor kimentik a krokodilból, azzal kell szembesülnie, hogy senki sem foglalkozik vele tovább. Dosztojevszkij durva tükröt tart az 1800-as évek második felében a 2016-os év elé.