LGT-dalokat hoz a Zenevonat

A Zenevonat Szuperkoncert február 12-én 20 órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban.
Vágólapra másolva!
A Zenevonat Szuperkoncert harmadik éve járja az országot az LGT legnagyobb slágereivel, illetve a határokon túl is több alkalommal léptek fel sikerrel. A produkció a zenekar klasszikussá vált dalait - Ő még csak 14, Nem adom fel, Zenevonat, Álomarcú lány, A dal a miénk, Miénk ez a cirkusz, Mindenki - két eredeti LGT-tag, Karácsony János és Solti János közreműködésével dolgozza fel.
Vágólapra másolva!
A Zenevonat Szuperkoncert február 12-én 20 órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Forrás: Bánki Zsolt

A koncerteken a legendás LGT tagjai mellett három másik, a hazai élvonalhoz tartozó zenész kap helyet: Veres Mónika Nika, Heincz Gábor Biga és Éliás Gyula, azaz Éliás Jr.

Veres Mónika Nika az LGT tagjai által női előadóknak írt dalokat tolmácsolja, többek között a Játssz még, a Hello vagy a Szólj rám, ha hangosan énekelek című számokat. Heincz Gábor Bigának gyerekkora óta kedvence az ikonikus zenekar, egy televíziós műsor kedvéért pedig egyszer áthangszerelt néhány LGT-dalt.

Az LGT zenészeinek annyira megtetszett az ő verziója,

hogy azóta is ebben a hangszerelésben szólalnak meg a dalok a Zenevonat Szuperkoncerteken. A harmadik fellépő, az Artisjus-díjas Éliás Jr. Somló Tamás dalaiból fog néhányat felidézni.

A zenekari kíséretet az Abrakazabra Zenekar látja el, akik Magyarország legnagyobb pop- és rocksztárjaival és számos ma népszerű előadóval dolgoznak együtt folyamatosan.

A koncert február 12-én, 20 órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban.