Az Egri Bikavér immár hungarikum, ennek megfelelően az egri borvidék legnagyobb rendezvényén méltóképpen szeretnék ezt megünnepelni. A július 6-án 19 órakor kezdődő megnyitón
a borászokat és a vendégeket az olasz színészlegenda, Franco Nero is köszönti.
A filmsztár a város meghívására érkezik Egerbe, Koltai Lajos világhírű operatőr és filmrendező - egyben pedig Eger Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatának művészeti igazgatója - közbenjárásával.
Franco Nero pénteken az egész napját Egerben tölti,
ahol részt vesz egy városi imázsfilm forgatásán. 15 óra 52 perckor az 1552-es diadal emlékére
ő adja le a hagyományos díszlövést,
majd az Egri Bikavér Ünnep forgatagába is belekóstol.
Az Egri Bikavér Ünnepen az Érsekkertben négy napon át 30 borászat több mint százféle nedűjét kínálják az érdeklődöknek. A bikavéren kívül idén az Egri Csillag és a Debrői Hárslevelű kap főszerepet, de a melegre való tekintettel a helyi rozéborok is nagy választékban lesznek jelen. A borokhoz 15 étterem 30 ételkülönlegességet készít. Az egriek mellett Debrecenből, Budapestről és Hajdúszoboszlóról is érkeznek séfek.
A gasztronómiai élményeket koncertek egészítik ki, amelyek folymatosan követik egymást a színpadon: fellép többek között a Balkán Fanatik vagy Sipos F. Tamás és a Hangover Band. De a vasárnap kezdődő országos bárzenész találkozó nyitókoncertjére is a bikavér ünnep színpadán kerül sor, olyan fellépőkkel, mint Zalatnay Sarolta és Gáspár Laci.