A nyár végéig lesz látható a Nemzeti Múzeum Görgei-kiállítása

Görgei Artúr a magyar hadsereg főparancsnoka Barabás Miklós litográfiája
Vágólapra másolva!
Augusztus 20-ig meghosszabbítja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Az ismeretlen Görgei című időszaki kiállítás nyitva tartását "közkívánatra és a nagy sikerre" való tekintettel. 
Vágólapra másolva!

Az eddigi komoly siker és érdeklődés miatt a Magyar Nemzeti Múzeum augusztus 20-ig meghosszabbítja Az ismeretlen Görgei című időszaki kiállítás nyitva tartását. A tárlat január 15-én nyílt meg, és arra tesz kísérletet, hogy

bemutassa Görgei Artúr honvéd tábornok valós alakját, pályafutását, majd megítélését, annak változásait egészen napjainkig.

Személyét 416 műtárgy, valamint multimédiás alkalmazások, filmek és számos kísérőprogram segítségével idézi meg a kiállítás.

A januári megnyitón Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a magyar hadtörténet kimagasló, Hunyadi Jánoshoz vagy Zrínyi Miklóshoz mérhető alakjaként méltatta Görgei Artúrt. Akkor azt mondta, a tábornok hadvezéri képességeit későbbi bírálói sem vitatták, Kossuth azonban már 1849 őszén Görgeit tette felelőssé a világosi fegyverletételért, és a következő évtizedekben is sokan vádolták árulással a honvéd sereg fővezérét.