Két kategóriában hirdet pályázatot a Waclaw Felczak Alapítvány zenei albumok kiadására

Vágólapra másolva!
Ismét meghirdeti nyílt pályázatát a Wacław Felczak Alapítvány, amely magyar-lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel alkotói együttműködésben megvalósuló zenei albumok kiadását segíti elő.
Vágólapra másolva!

Magyar-lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel alkotói együttműködésben megvalósuló zenei albumokra lehet pályázni a Waclaw Felczak Alapítványnál. A Felczak-lemezek sorozatot Rosonczy-Kovács Mihály kezdeményezésére és szakmai gondozásával a Fonó Records indította útjára 2018-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

Céljuk, hogy a Wacław Felczak Alapítvány a magyar-lengyel barátság és együttműködés további elmélyítését segítse elő, mindezt kulturális eszközökkel egyaránt támogatva.

A Felczak-lemezek sorozat lengyel–magyar együttműködésben született albumokat ad közre hat műfajában: komolyzene – népzene; jazz – kortárs zene; világzene – könnyűzene. A lemezek a legegyetemesebb nyelven, a zenében mutatják meg, hogy

a két nép barátsága nemcsak a történelmi múltból ered, hanem közös érzelmek, értékrend, közös gondolkodásmód táplálja máig.

Az Alapítvány 2021-ben folytatja a programot, amelynek pályázati keretösszege közel 14 millió forint. Minden évben maximum négy, komoly szakmai eredményekkel rendelkező művész magyar-lengyel tematikájú lemezének kiadását, valamint maximum három ígéretes tehetség magyar-lengyel tematikájú lemezének felvételét támogatja.

Szakmai zsűri

  • Balázs János – Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője
  • Harcsa Veronika – Fonogram-díjas jazz-énekes
  • Rosonczy-Kovács Mihály – Junior Príma-díjas népzenész, a Wacław Felczak Alapítvány kuratóriumának tagja
  • Tóth Tibor – könnyűzenei menedzser, fesztiválszervező

A pályázatra március 31-ig lehet jelentkezni, az eredményhirdetés pedig április 26-án lesz. Az előkészítő programsorozat keretében négy lemez jelent meg; a Szent Efrém Férfikar albumát Fongram-díjra is jelölték, Lajkó Félix és a Vołosi lemeze pedig Magyarországon és Lengyelországban is elnyerte a Fonogram-díjat.