Mindent is, avagy variációk operaigazgatásra No.2

Operaház ünnepélyes átadója 2022 március 12-én

Ókovács szerint az Opera - 224. LEVÉL Édes Néném, íme, hát a Gyakran Ismételt Kérdések folytatólagos megválaszolása, a második rész. És már most mondom, jön a harmadik és a negyedik is, csak meg ne feküdje a gyomrokat a sok ilyen-olyan gondolatmenet a Magyar Állami Operaház működése kapcsán.

Tehát újra 5 alapkérdés és 5 alapvető válasz:

1. Miért veszik olyan hamar le a darabokat?

Valójában épp, hogy nem vesszük le hamar azokat. De egy repertoár-operaház mindig pörgeti a produkcióit, csak az úgynevezett on suit, tehát nagy sorozatban játszó, de összességében sokkal kevesebb estét teljesítő színházak (ezeket hívtuk múlt héten stagione operaházaknak) képesek erre, mármint az igazán hosszú szériák játszására. A mi kategóriánk (+ Bécs, London, Párizs, München, Zürich, Metropolitan stb.) egy-egy címet 6-8 alkalommal tűz ki, és általában 2-3 hét alatt le is peregnek ezek az előadások, a legtöbb esetben egyetlen, a többhetes felújító próbákon összeszokó, de még ki nem égő, szét nem eső szereposztással. Azután a mű csak a következő évadokban tér vissza, ám még biztosan visszatér, szemben a stagione házak produkcióival (erre is van bécsi példa: Theater an der Wien), ahol az a normális, hogy a kifutott rendezés megy a koprodukciós partnerhez továbbjátszásra, esetleg eladják vagy selejtezik. Nálunk és a többi nagy repertoár-operaházban tehát a nézőnek előre tájékozódnia kell – ez a mai digitális világban nem lehet probléma, lásd: opera.hu –, és érdemes előre megvennie jegyét kedvenc sorozatának valamelyik előadására. Ha mégis lemarad, akkor pedig ott van a remény (szemben a stagionékkal), hogy jövőre vagy két évad múlva újra elcsípheti. Összességében tehát épp ellenkezőleg gondolom: lehet, hogy egy stagione társulat lenyom 18 előadást a Rigolettóból, de aztán 10-20 évig abban a városban, abban a színházban nem látják Verdi e nagyszerű darabját, mert a szezon 6-8-10 címébe sokáig nem fog beleférni, jön a többi slágeropera, jó ideig szóba se kerülhet. A repertoárszínházak viszont – főleg ahol több színházépület is összpontosul – képesek gyakran játszani a Rigolettót is, legalábbis évadokon át, mindig egy-egy bokorszerű, rövidebb sorozatban.

2. Miért kell ennyiféle címet játszani?

A válasz szorosan összefügg a múltheti levél második válaszával. (Miért kell három színház az Operának?) A mi centrálisan szervezett országunkban egyetlen par excellence operaintézmény és hozzá ütőképes, nagyméretű társulat szerveződött, tudniillik ez a móka elég drága mulatság is. Így 1884 óta parlamenti, sőt uralkodói szinten kinyilvánított döntés, hogy a nemzeti kultúráért érzett felelősség opera- és balettszelete, sőt az első negyven évben még a szimfonikus zene körcikke is a Magyar Királyi/Állami Operaház feladata volt, „van" és lesz. Azt viszont csak úgy lehet ellátni, és ezt a lécet elődeink tették ily magasra a bécsi, a sógori példa nyomán, hogy ha nem akarjuk 100 előadással „megúszni" a szezonokat, mint oly sok helyen teszik (ezekben általában nem saját együttesekkel folyik a munka), hanem az egész éves „operáztatás", a magasművészet folyamatos áramoltatása az elvárás és az eljárás, akkor az állandó alkalmazottakkal a szezon minden hónapjának minden hetében minden színpadunkon adunk programot, nem is egyet. Többszáz előadás pedig már csak nagyrepertoárral tölthető fel: az első időkben az 50 előadásos bérlet sem volt ritka az Andrássy úton, de még a hetvenes években is léteztek nálunk 16 előadásos bérletek, azokba muszáj volt különböző címeket sorolni. Ha pedig két vagy több színházat sodort azonos portfólióba az élet (Bécs, Párizs, Moszkva, Szentpétervár – és Budapest), akkor azokban ugyanaz a műsor sem mehetett a városon, az intézményen belül sem, s ez ugyancsak gazdagításra serkentette az éves aktív repertoár színvilágát. Összességében elmondható és örüljünk is neki, mert ilyen pompás évados választékkal nem sok város büszkélkedhet, csakis Európa valóságos kulturális fővárosai: a fentiek. A hamarosan startoló Mítosz & történelem évadban pl. Mozartnak 5 operája és két balettzenéje, Verdinek 4 operája és Requiemje, Puccininek szintén 4 operája és egy róla szóló dráma is, Wagnernek pedig 5 zenedrámája szólal meg, és lesz egy róla írt prózai előadás ugyanúgy. Richard Strausstól 3 operát játszunk, Johann Strausstól kettőt (egyik nagyoperett, másik balettzene), Erkel Ferenctől, Glucktól kettőt-kettőt, Bartóktól három színpadi művet, Csajkovszkijtól két nagybalettet. És 24 szerzőtől egy-egy opuszt, korabarokktól kortársig mindenfélét. Újra írom: ez messze nem a teljes repertoárunk, csak az a rész, amelyet 2022/23-ban színpadra viszünk belőle. Ez a színpompa csak így és csak repertoárszínházban keverhető ki.

3. Miért csak hétvége felé játszanak?

Szeretjük, ha minket követnek a nézők, de bizonyos esetekben nekünk is igazodnunk kell. Márpedig minden jel arra mutat már hosszú évtizedek óta, hogy a látogatók jegyvásárlási hajlandósága a hétvégéhez közeledve erősödik. A csúcs természetesen a szombat este – általában ezért is tesszük szombatra a premiereket –, családosoknak pedig a szombati-vasárnapi matiné kelendő igazán. Boldogabb időkben (kereskedelmi tévék, digitális riválisok, internethálóba gabalyodás és jobb demográfiai mutatók, no és covid és háború nélkül, viszont turistákkal) kedden is működött az Erkel Színház, ma már ezt meg sem kell próbálni. Valójában a XXI. század embere tényleg akkora készülékeken kapja a tűéles filmeket, akár opera- vagy balettelőadásokat az otthonába, amekkora nálunk a veszprémi mozi kamaratermének kis vászna volt gyerekkoromban. Már a vasárnap este sem az igazi a hétfői munka miatt. Összegezve: az Operaház a következő években csütörtök este játssza a nyilvános főpróbákat magyaroknak, pénteken, szombaton és vasárnap pedig tolja a rendes előadásokat. Az Eiffel Műhelyház Bánffy terme kapcsán a vasárnap estét majd vasárnapi matiné váltja fel, de pénteknél előbb működni ott nem érdemes a következő években. Ugyanez érvényes az Erkel Színházra is: péntek-vasárnap a gyümölcsöző időszak. És ha változást érzünk, egy év távtartással igazítunk. (Természetesen létezik még a nem fizető jegyes, hanem valamiképp támogatott előadások rendszere – mi ilyet nem rendezünk –, ahol valaki más fizet a néző helyett, és ő kvázi „ingyen" ül a székén. Ott láttunk már csodákat, ilyen esetekben a látogatói hajlandóság kissé hajlítható, de saját gyakorlatból nem ismerjük ezt a verziót.)

4. Mitől függ, melyik mű melyik színházban megy?

Minden darab megtalálja a maga színpadát a Magyar Állami Operaház épületeiben, ha háromszínházas + háziszínpados „érzékeny" szisztéma fogadja be. A nagy operaszerzők nagy műveinek az Operaház lehet a színtere: Mozart, Verdi, Wagner, Puccini és Strauss, valamint a magyarok közül Erkel, Bartók és Kodály is ott érezheti jól magát. De itt vannak az „egyslágeres" komponisták monumentális alkotásai is: Carmen, Chénier, Mefistofele, Hoffman, Gioconda, Porgy, Parasztbecsület, Bajazzók – mindnek az Operaházban a helye, ahogy a nagybaletteknek is: Diótörő, Hattyúk tava, Csipkerózsika, Manon, Anyegin, Don Quijote, Mayerling – a magyarok közül a három Seregi-Shakespeare adaptáció. Az Erkel Színházban népszerű, könnyen befogadható és magyar nyelven megszólaló darabokat, vígoperákat kell játszani: pl. Don Pasquale, Szerelmi bájital, Sevillai borbély, Háry János, Varázsfuvola, Traviata, Tosca, a balettek közül ilyen a Rosszul őrzött lány és a Bahcsiszeráji szökőkút vagy a Párizs lángjai is. Az Eiffel Bánffy terme pedig a különlegességeké, amelyek a legtöbbször különös, akár kísérleti, máskor crossover előadásban kerülnek a nézők elé. Elég csak az összes kortárs balett egyfelvonásosra gondolni (Ekmann és Kylian művei, továbbá a Sad Case, Bedroom Folk, Don Juan, Tűzmadarak stb.) és Venekei Mariann egész estés darabjára, A vágy villamosára, vagy ezekre az operákra: Veszedelmes éden, Poppea megkoronázása, Pelleas és Mélisande, A Mester és Margarita, Tóték, A tündérkirálynő, Figaro3, A kairói lúd, Keresztkantáták, Simona néni, A cremonai hegedűs, Az aranyműves boltja, Siegfried-idill, Krizantémok és a többi. És van még az Eiffel Hevesi háziszínpada, amelynek nézőtere és színpada a gyermekelőadásokat, stúdióprodukciókat fogadja be, és még nem álltunk a nagyközönség elé a Medgyaszay tetőteremmel (Ybl palota), de a szóló- vagy kamaraestek ideális helyszíne az lesz ősztől. Mindez azzal a megszorítással érvényes, hogy nagyon jó a három színháztermünk és két kamaratermünk férőhely-kínálata (Erkel Színház: 1.500, Operaház: 1.000, Bánffy terem: 4-600, Hevesi háziszínpad: 125, Medgyaszay tetőterem: 80), és ha az Erkel részleges átépítése sikerül, akkor itt a színpadmélység, a felsőgépészet és a zenekari árok mérete is megjavítható, a nézők pedig évek alatt elfogadják az Eiffel fekvését is, odaszoknak épp úgy, mint tették azt korábban a Müpával, a Nemzeti Színházzal is – pláne, hogy megérkezik mellénk a Közlekedési Múzeum.

5. Miért magyar énekesek lépnek fel a legtöbb szerepben?

Van rá rövid válaszom is: mert nemzeti intézmény vagyunk, és lényegében a magyar vokális kultúra (magánénekesek) fő foglalkoztatója volnánk. Ha mi is beállunk a nemzetköri sorba, és mindig összeválogatjuk a legjobb – vagy a második vonalas, harmadik vonalas stb., ez pénztárcafüggő – szólistákat, akárhol is lehetnénk a világban. Ezért azt vettük a fejünkbe, hogy mindig hazai énekesekkel dolgozunk, kivéve, ha nagyon nincs, nincs ráérő, vagy nincs olyan színvonalú művészünk az adott szerepre, amely a nézőket a jegyárért tisztességes előadásban ne tudná részesíteni. És minden évben hozunk egy-két világsztárt, az meg azért fontos, hogy utazni nem tudó magyar rajongók és a társulatunk számára is adjunk impulzusokat. Sokan nem hinnék, de nem ez az egyszerűbb út, mert annál nincs gyorsabb, mint ügynököktől és az OperaBase adatai alapján összevásárolni a nemzetközi szereposztást. Magyar énekesből, pláne elsőosztályú magyar művészből, pláne első osztályú magyar férfiénekesből egyre kevesebbet látunk. Egyszerűen nem érkeznek fel az iskolarendszer tetejére, mert bele sem kerülnek. Ahogy balettművész, úgy remek énekes sincs elég mély zeneiskolai merítés nélkül, és ez most válságba jutott. Előbb a balett, de már a vokális képzés is. Ezért nemcsak a szoros együttműködés fontos sokunk alma materével, a Zeneakadémiával, de a legnagyobb magyar énekversennyel, a Simándyval is, továbbá Marton Éva nemzetközi énekversenyével, hogy a

kitekintésünk is meglegyen a fiatal korosztályban, valamint a Kolozsvári Magyar Operával. Mindenkit látnunk kell, de még ez sem elég: elindítjuk azért az OpeRajt programot, amely az ország minden megyéjében és a fővárosban is alsó- és középfokon oktató mestertanárokat keres és dotál majd, kifejezetten férfiénekes-jelöltek felkutatása, kiszűrése és óvó szemek-fülek előtt történő kinevelése miatt. Mégis hosszú lett a válaszom. A rövid az lenne: mert ez is hazaszeretet!

Drága néném, jövő héten folytatom!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. június 6.