Nagymama, megbocsátok, csak ne halj meg!

Nagyanyámhoz bújtam, ha anyám felfortyant. Mama soha nem zavart el, mindig szelíden nézett rám, az onokára, nem kiabált, nem fogyott el a türelme. Hiánya felnőttként is fájó – ki mondta, hogy egy 36 éves férfinek nincs szüksége a tiszta, állandó szeretetre?

Minap Fredrik Backman előző könyvét mutattuk be. A svéd férfi mindkét regénye bámulatosan nyúl az érzelmekhez, olyan kristálytiszta arányokkal dolgozik a realizmus és a mindennapok romantikája között, amit már rég láttunk a könyvpiacon:

ha az előző könyvön pasiként is kibújt a könnycsepp, most is garantált.

Tudom, a rendes kardozós-kuffantós fantasyn edzett olvasó most megvonja a vállát, hogy kell a fenének a nyál, de több fantázia, mese és félálomországbeli hősi legenda szorult a betűk közé, mint egy évadnyi Trónok harcába. Backman előző regénye, Az ember, akit Ovénak hívnak egy idős férfiról szólt, aki akarata ellenére sem tudott magányos lenni, hiába tervezte az öngyilkosságot, sehogy sem sikerült.

Egy idős asszony emlékéről és az egyedül maradt unokáról szól (A kép illusztráció) Forrás: Elvin Hage

Mellbevágóan emberi

A nyugdíjas szál itt is megvan: A nagymamám azt üzeni, bocs egy asszony emlékéről és az egyedül maradt unokáról, Elsáról szól, a kislányról, akinek úgy ad barátokat és vele együtt egy új világot nagyanyja, hogy a leveleket kézbesíttet vele egy lakóközösségnyi emberhez, furcsa szomszédokhoz, egymással nem beszélő, de mégis összecsomózódott életű alakhoz.

Svéd könyvet olvasol? Krimi?

Nem, nem az. A lassan közhelyessé váló skandináv krimin túl még oly sok minden létezik, még ha erről hajlamosak is vagyunk az utóbbi időben elfeledkezni. Backman bátran nyúl vissza a legendás meseregények fogásaihoz, a tiszta tollú realista regényekhez, de közben végig ott marad az egyéniség, ami az utóbbi idők legjobb irodalmi párjává teszi Az ember, akit Ovénak hívnak és a A nagymamám azt üzeni, bocs könyveket.

A nagymama és unoka félálomországa mögött ott van a néha könnyes, néha nevetős valóság Forrás: Origo

Karácsonyra ideális

Elsőre azt mondanám, hogy minden szülőnek kötelező, hiszen hihetetlen természetességgel mutat rá arra a gyermeki világra, amit mostanra képesek voltunk elfeledni. Óhatatlanul felbukkan bennem az, hogy

minden nagyszülőnek is kötelező, hiszen ők már mernek néha ismét gyerekek lenni

– ezt elolvasva talán gyakrabban elengedik magukat.

Az is olvassa el, akinek se kutyája, se macskája Forrás: Origo

A végső gondolat azonban az, hogy az is olvassa el, akinek se kutyája, se macskája, mert ha íródott mostanában alapmű az emberi elidegenedés ellen, akkor ez az. Lapról lapra feltáruló összefüggései az emberi sorsoknak, ahol a nagymama és unoka félálomországa mögött ott van a néha könnyes, néha nevetős valóság. Néha sokkszerűen jön egy-egy mondat, de ha sebet is ejt, a következő, mint balzsam gyógyítja meg a fájdalmakat.

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs, Animus Könyvkiadó, Budapest

„Fredriknek hívnak. És írogatok. Mielőtt írni kezdtem volna, volt rendes munkám, de aztán véletlenül a fülembe jutott, hogy vannak emberek, akik hajlandóak azért fizetni, hogy más emberek mindenféléket írjanak más emberekről, és azt gondoltam: ez biztos jobb, mint dolgozni. És jobb is, komolyan. Arról már nem is beszélve, hogy most ülve keresem a kenyeremet, ami nagyszerű a fő érdeklődési köröm, a sajtevés szempontjából.

Mielőtt elkezdtem volna írogatni, voltam pincérsegéd egy étteremben és targoncavezető egy raktárban; és bizton állíthatom, hogy nagyon-nagyon nehézkes normálisan sajtot enni egy targoncán. Így aztán kiderült, hogy az írás az én hivatásom. Eleinte úgynevezett magazinoknak írtam, amelyek elküldtek, hogy igazi emberekkel találkozzam, meghallgassam őket, majd visszamenjek, és papírra vessem, amit mondtak.

Végül aztán a tudomásomra jutott, hogy vannak másféle írók is, úgynevezett szerzők, akik úgynevezett könyveket írnak; kitalálnak embereket, majd kieszelnek dolgokat, amelyeket ezeknek a kitalált embereknek a szájába adnak, és mindezt úgy, hogy fel sem állnak az íróasztaluktól. Gondoltam, így rengeteg időt megtakaríthatok, és még több sajtot ehetek. Szóval tettem egy próbát. Igazán remek volt. Most is sajtot majszolok."

Fredrik Backman (született 1981-ben) debütáló regénye, Az ember, akit Ovénak hívnak 2012 őszén jelent meg. Azóta hatszázezer példány kelt el belőle Svédországban, és még 25 országban aratott óriási sikert. A Things My Son Needs to Know About the World című művét a kiadója így jellemezte: egy igazi diszfunkcionális nevelési tanácsadó.

Fredrik úgy tervezi, évente írni fog egy könyvet. Stockholm külvárosában él a feleségével és két gyermekével. Nemrég újabb könyve is jelent meg magyarul A nagymamám azt üzeni, bocs címen.