Az ELTE BTK Trefort-kerti épületének téglái között egy éve avatták fel azt a 280 méter hosszú és egy centiméter széles bronzcsíkot, amelyen 198 név olvasható - a második világháborúban, a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborban, üldöztetésben, katonatisztként vagy polgári személyként meghalt oktatók, hallgatók nevei.
Az emlékmű átadását tavaly tudományos konferencia kísérte, ezeket az előadásokat rendezték most kötetbe, és mellé tették az építészeti ötletpályázatra beérkezett, meg nem valósult művek koncepcióját is. A könyv bemutatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csónakokról, angyalokról és a mindannyiunk számára közös fundamentumról beszélt. De voltak kritikus hangok is.
Az ELTE BTK kari tanácstermében György Péter, egyetemi tanár, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vezetője, és az egész Bevésett nevek-projekt levezénylője türelemre és fegyelemre intette az egybegyűlteket, hiszen
nem szórakozni jöttünk ide.”
Minderre azért volt szükség, mert meg kellett várni Balog Zoltánt, akinek sűrű programja volt ma: a könyvbemutatóra feltehetően a hit- és erkölcstanoktatásról tartott konferenciáról sietett át, és fél órát késett. Ott azzal büszkélkedett, hogy
minden harmadik gyermeket elérnek az egyházak a köznevelési rendszeren keresztül.
Itt azt mondta, segíteni kell a hozzáférést a történelemhez, és szembe kell nézni a múlttal. De hogyan, ha az azt jelenti, hogy hátat fordítunk a jövőnek? – tette fel a kérdést. A probléma megoldására Balog Kierkegaard-t hívta segítségül, aki szerint úgy haladunk előre az időben, mint az evezős csónakban: menetiránynak háttal. A jövőről pedig úgy szerzünk ismereteket, hogy a csónakban velünk szemben ülő angyal arcát figyeljük.
Van-e ilyen angyal?
– hangzott az újabb kérdés.
A nagy ívű gondolatok után Balog a közös fundamentumról beszélt. A Kárpát-medence népei között és a honi kulturális életben egyaránt. Mert bár a kötetben sok olyan tudós neve szerepel, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, egészen pontosan azzal a szemlélettel, ami "a választók akaratából (...) a magyar kormányt adja", és nem értenek egyet vele egy csomó kérdésben.
Ez a projekt mégis azt mutatja, hogy van ilyen fundamentum,
hangsúlyozta Balog. És külön örül annak, hogy az ifjú nemzedék látja majd ezt a közösséget.
Ebbe az ünnepélyes összeölelkezésbe, és a közös pontok megtalálása felett érzett örömbe rondított bele Komoróczy Géza, aki egyszer csak odasétált a mikrofonhoz, és egy zsidó hagyományra hivatkozva – miszerint indokolt esetben megszakítható még egy istentisztelet is – különvéleményt jelentett be. Komoróczy szerint komoly probléma van az emlékművel.
A legnagyobb baj, hogy a magyar, angol és Braille-írásos szöveg mellett
héberül semmi sem szerepel az emlékművön.
A 78 éves hebraista, asszirológus és történész állítása szerint a bronzcsíkon szereplő 198 személyből 188 a nyilvános adatok szerint zsidó volt. Továbbá mintegy 70 rabbi van köztük, akik héberül olvasták az imakönyvet. Többek leszármazottja Izraelben él ma, mondta.
A másik probléma, hogy bizonyos nevek mögött szerepel a civil áldozat kitétel. Ez értelmetlen megkülönböztetésnek tűnik Komoróczy szerint, hiszen a zsidóként elvitt magyar állampolgároknak, akik koncentrációs táborban haltak meg, jó része szintén civil volt.
A héber szöveg hiányát Komoróczy már tavaly is jelezte a konferenciát bevezető előadásában, azonban egy beszámoló szerint akkor még úgy tudta, a feliarat technikai okokból hiányzik, és a jövőben fel fog kerülni.
„Köszönöm Komoróczy Géza magánvéleményének nyilvános elhangzását. Ezt iróniamentesen mondom” – ragadta magához a szót György Péter. Miközben a kötetről beszélt, mondandójába mégis beleszőtt egy választ a kritikára: nem írtuk fel az emberek származását, mert
itt a származástól függetlenül sorsközösségről van szó.
György Péter ezek után köszönetett mondott Balog Zoltánnak.
Levetítették még az emlékművet és az átadást bemutató, tényleg meghatóra sikerült kisfilmet – az eseményt vezető hölgy a könnyeivel küszködött, amikor átadta a szót Dezső Tamásnak, a bölcsészkar előző dékánjának. Dezső tavaly az átadáson tartott beszédében az összes eddigi dékán nevében bocsánatot kért az áldozatoktól és hozzátartozóiktól, ez a kisfilmnek is emlékezetes momentuma.
„Életem egyik legmagasztosabb pillanata volt” – mondta a film után Dezső Tamás, és érződött, hogy ezek nem üres szavak. Dezső ezután visszautalt Balog beszédére: talán megfordulunk valamikor abban a csónakban.
A dékán végül megölelte György Pétert.
Mindezt Balog Zoltán már nem láthatta, hiszen a kisfilm előtt kislisszolt a besötétített teremből.