Tudom, hogy mit akarnak hallani az emberek - Avicii a Quartnak

Avicii, vagyis a 23 éves svéd Tim Bergling a világ egyik legnépszerűbb - és a DJ Magazine széles körben idézett listája szerint harmadik legjobb - DJ-je, aki 2011-es Levels című slágere óta szupersztárnak számít. A tavalyi fellépés után csütörtök este tért vissza a Balaton Soundra. A show után a magyar médiában egyedüliként a Quart készíthetett vele interjút. Szóba került, hogy hogyan készül a fellépéseire, milyen az új, countrys (szerinte inkább folkos) számainak a fogadtatása, mi történik Ázsiában. Beszélgettünk az elektronikus tánczene és a drogok kapcsolatáról, a rock és a techno ellentétéről is. Valamint dallamokról, sokat.

A GQ magazinnak küldött válaszodban [bővebben lásd a cikk alján, keretes anyagunkban] azt írtad, hogy amikor ilyen nagy fesztiválokon játszol, akkor kompromisszumokat kell kötnöd, és a kisebb klubokban tudsz igazán szárnyalni. Mi az, amit nem tehetsz meg egy ilyen fesztiválon, mint a Balaton Sound?

Minél nagyobb egy fesztivál, annál inkább fel kell készülni - vagy ez túlzás, szóval úgy mondom: én annál inkább szeretek a lehető legjobban felkészülni a fellépésre. Arról a vitáról van szó, hogy ugye mennyire lehet előre felkészülni egy bulira; hogy figyelni kell a közönség reakcióit vagy csak megnyomjuk a play gombot - satöbbi, satöbbi, tudod, miről van szó. [A tavalyi nagy "gombnyomogatós" vitáról szóló cikkünk itt olvasható.] Úgy gondolom, hogy persze, az, hogy figyeled a közönséget, a reakciókat, mindig is része volt a DJ-k munkájának - csakhogy ez teljesen más értelmet kap akkor, amikor mondjuk egy hatvanezer fős közönségnek játszol egy fesztiválon, ahhoz képest, amikor mondjuk ötezer embernek játszol. Én már mindenhol felléptem nagyon sokszor, úgyhogy tudom, mire számítsak, mit akarnak hallani az emberek. Nagyon, nagyon, nagyon sok időt, munkát fektetek abba, hogy bootlegeket készítsek [ismert számok egyedi, hivatalosan meg nem jelent verziói], meg eredeti számokat különböző helyekre szánva, ahol gyakran megfordulok. Folyamatosan dolgozni kell ezen. Nincsen egy részletesen, előre megírt listám, hogy egészen pontosan mit fogok lejátszani egy bizonyos fellépésen. De azt például jól tudom, hogy milyen számok működnek jól egymást után. Ha valami nem válik be, akkor természetesen ugrok, de ez szinte soha nem történik meg, mert a korábbi, rengeteg tapasztalatom alapján már be tudom lőni, hogy mit kell játszanom.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Azt elmondanád, hogy mondjuk erre a fellépésre a Balaton Soundon hogyan készültél? Ugye tavaly is játszottál itt.

Igen, és itt nagyon nyitott és barátságos a közönség, úgyhogy majdhogynem bármit játszhatok [nevet], mármint amíg jó zenéről van szó. Nagyszerű itt a közönség, tényleg, egy csomó mindent kipróbálhatok: játszhatok bootlegeket, vagy olyan számokat, amelyeket mondjuk Amerikában nem tennék fel, mert ott ennél keményebb zenéket várnak el az emberek. Itt lehetett nagyon dallamos számokat játszani, és így is tele volt energiával az egész buli.

Emlékszel tavalyról, hogy milyen volt a Balaton Sound, vagy vannak mondjuk jegyzeteid?

Nem, nem...

Csak mert iszonyú sok fellépésed van, ezért vagyok kíváncsi, hogyan emlékszel az egyes helyekre.

Persze, hogy emlékszem a tavalyi fellépésemre. Valamint tudom azt - hogy tágabban nézzük, ne csak Magyarországot -, hogy milyen különbségek vannak Európa és az Egyesült Államok, vagy Kanada, Ausztrália között. Ilyen nagy területekről, akár földrészekről érdemes beszélnünk. Szóval a fellépés előtt arra kell visszaemlékeznem, hogy milyen volt legutóbb, amikor ebben a régióban játszottam. Vagy ha korábban nem jártam valahol, akkor is biztosan voltam már a közelben, úgyhogy van elképzelésem arról, hogy nagyjából milyen típusú zenét szeretnek ott az emberek, milyen számoktól fognak megőrülni. És nagyon gyorsan felismerem, hogy igazam volt-e, vagy pedig el kell térni a tervtől.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Ázsia milyen? Arról lehet olvasni, hogy ott is nagy elektronikus zenei robbanás van, de ennél közelebbit innen Magyarországról nem nagyon tudunk erről. Európával összehasonlítva milyen az ottani színtér?

Más, az biztos. Mármint abból a szempontból hasonló a helyzet, hogy egyre népszerűbb lesz az elektronikus zene, mint mindenhol máshol a világon. Talán egy kicsit lassabb ez a folyamat Ázsiában. Másfelől viszont ott minden hatalmas, rengetegen élnek ott. Úgyhogy még ha esetleg arányaiban, a lakosság számához viszonyítva nem is olyan nagy a színtér, akkor is hatalmas piacról beszélhetünk Kínában, Indiában, de Japánban, Koreában is, szinte mindenhol a kontinensen. Az ottani fellépéseim abból a szempontból hasonlóak is ahhoz, amiket itt Európában csinálok, hogy azok, akik eljönnek, jól ismerik ezt a zenét, tudják, hogy mire számítsanak. Az viszont más, hogy azért még mindig kevesebb DJ jár oda, úgyhogy a közönség jobban rá van pörögve egy-egy bulira. Míg Európában sok helyen, és persze az Egyesült Államokban is rengeteg DJ játszik.

A GQ-cikkre adott válaszodban azt is írtad, hogy "persze, az emberek drogoznak és buliznak, de ez egyáltalán nem kizárólag ebben a műfajban van jelen". Szerinted miért van az, hogy pont az elektronikus zenéhez tapad ez a stigma, ahogy nevezed?

Szerintem ugyanez megtörtént minden stílussal: amikor valami új, az emberek még nem tudják pontosan, hogy mi ez. Mint amikor a hard rock vagy a metál megszületett: a szülők gyűlölték, azt gondolták, hogy ha metált hallgat a gyerekük, akkor drogos lesz vagy gyilkolni fog. Ugyanez történik most az elektronikus zenével. Rendkívül népszerű lett, de közben sokan még nem ismerik kellő mélységben, és az elsőként a rave-ek, a nagy elektronikus fesztiválok jutnak eszükbe róla, arról meg a drogok és minden más, ami ezekkel jár. Pedig ma már egészen máshol tart ez a zene, teljesen más világ, mint azok a rave-ek voltak. Az elektronikus zene ma messze a legnagyobb, legnépszerűbb stílus a világon; a pop, a rap, minden elektronikus zene lett. Szóval akármilyen kapcsolatban volt korábban ez a műfaj és a kábítószer, azóta már biztosan messze túlléptünk ezen.

A nagy fesztiválok, partiszervező cégek komoly összegeket fektetnek ennek a bélyegnek a lemosásába [erről itt írtunk bővebben]. Hogy látod, elértek ezzel sikereket, kevesebb lett a félreértés e témában?

Én határozottan látom a fejlődést, jóval kevesebbet hallok a drogokról, mint korábban. Számomra soha nem a kábítószerről szólt ez a zene, és ezzel mindenki ugyanígy van, akit csak ismerek a színtéren. Az én generációm számára ez a stigma már eltűnőben van.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Márciusban Miamiban, a hatalmas Ultra Music Festivalon játszottál először számokat az új albumodról, és a neten olvasható visszajelzések szerint nem minden rajongódnak tetszettek az élő hangszerekkel kiegészült, "countrys" dalok.

Azt hiszem, sokakat először sokkolt, hogy mennyire mások ezek a dalok, mint amiket korábban írtam, vagy amiket bárki más ír. De aztán az első single, amit kiadtunk az albumról, a Wake Me Up sikeres lett, és ez megmutatta, hogy az első sokk után a rajongóim "hozzászoktak" ehhez a hangzáshoz. Miután rendes körülmények között, figyelmesen meg tudták hallgatni, rájöttek, hogy azért nem olyan nagy a váltás, alapvetően azért house-ról van szó - vagy hát nem igazán tudom, hogy hívjam. Én mondjuk nem nevezném countrynak. Az igaz, hogy élő hangszerek is szólnak ezekben a számokban, és talán ezért lehet, hogy az emberek mindenáron countrynak akarják besorolni őket; én sokkal inkább folknak nevezném. De közben azért nagyon fontos szerepet tölt be bennük az elektronika is, a két stílus keverékéről van szó. Az egész nagyon természetesen alakult így. Az volt a célom az albummal, hogy kipróbáljam, mit tudok kezdeni a különböző, engem ért hatásokkal, különböző zenei stílusokkal. Próbáltam valami olyasmit keresni, amit még nem csináltak meg korábban, és ez nyilvánvalóan nagyon nehéz, hiszen mindent megcsináltak már [nevet].

Nemrég egy magyar DJ [DJ Palotai, ebben a cikkünkben] azt mondta, annak, hogy egy zenész változzon, a legfőbb akadálya a saját közönsége, hiszen azért szerették meg, amit a múltban csinált. Te is érzel valami ilyesmit?

Igen, pontosan. Egyetlen módon lehet ezzel a jelenséggel megküzdeni: ha mindig változol, mindig fejlődsz, és akkor a rajongóid pont ezt fogják várni tőled, és nem azt, hogy mindig ugyanazt kapják. Úgy éreztem, hogy a Levels akkorát szólt, és annyira hozzám nőtt, hogy ezzel egy kicsit beárnyékolta a többi számomat. Pedig régóta zenélek, rengeteg zenét írtam már ezen kívül is. Szóval az is célom volt, hogy megmutassam, több mindenre vagyok képes. Végső soron pedig arról van szó, hogy én ezt a zenét szeretem, és ez a nagylemez lényege: elsősorban saját magamnak készítettem, nem másoknak, szemben mondjuk a single-ként kiadott dalaimmal.

Kapcsolódik ez a váltásod ahhoz, amiről talán a legtöbb szó esik mostanában, a Daft Punk által indított vitához? Ők ugye azt mondták, hogy a számítógépek nagyszerű eszközök, de szemben az élő hangszerekkel, nem igazán lehet belőlük érzelmeket kicsiholni.

Nem, én ezzel nem értek egyet. Azzal igen, amit arról mondtak, hogy manapság nagyon sok, egymáshoz túlságosan hasonló hangzású szám születik, és az elektronikus zene egyfajta versenypálya lett, hogy ki tud minél mocskosabb dropot írni. Pedig szerintem jóval többről kellene, hogy szó legyen, mint a mocskos dropokról. Számomra a house mindig is a dallamokról és az érzelmekről szólt. Ez a mai elektronikus zenében tényleg kicsit háttérbe szorult. De azzal egyáltalán nem értek egyet, hogy csak valódi hangszerekkel lehetne dallamos és érzelmes zenét készíteni - ehhez nincs szükség másra, csak dallamokra, tényleg.

Vannak, akik szerint a tánczene mai robbanása annak köszönhető, hogy a korábbi, hangzásra koncentráló megközelítés helyett vagy mellett pont egy dallamosabb, poposabb irány jelent meg.

Én éppen úgy érzem, hogy mindig is jelen voltak a dallamok ebben a zenében, és pont ma egyre inkább arról szól, hogy ba-ba-bababab-BA - és persze van emellett valami dallam és kiállás, de jóval kevesebb figyelmet kap, mint az, hogy ezt a dropot minél durvábbra és durvábbra csinálják, egészen addig, míg majdnem átmegy hardstyle-ba [mint a neve mutatja, különösen kemény tánczenei stílus]. Nem azt mondom, hogy nem tud ez szórakoztató lenni, meg szoktam is játszani mondjuk fesztiválokon. Vagyis nem arról van szó, hogy ez rossz zene lenne, hanem inkább arról, hogy rendeltetésszerűen felhasználandó zene, amit pontosan arra a célra írnak, hogy megmozgassa az embereket a tánctéren. Én viszont olyan dalokat akartam a lemezemre írni, amelyek nem csak ezt a célt képesek kielégíteni. Valódi zenét szerettem volna, amit mindenhol meg lehet hallgatni, ami megmarad az emberek emlékezetében. Megint csak azt kell, hogy mondjam, hogy érzelmes és dallamos, ez a dolog lényege.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Több interjúban is elmondtad, hogy azzal egy időben fedezted fel a house-t, hogy magad is elkezdtél zenét írni számítógépen. Ez véletlen egybeesés volt, vagy volt a kettő között valami összefüggés?

Amikor először letöltöttem a Fruity Loopst [széles körben elterjedt, könnyen használható zenekészítő program], és elkezdtem vele játszadozni, egyedül elektronikus zenét voltam képes írni vele. Úgyhogy nyálas trance-t kezdtem csinálni [nevet], ez volt a belépőm ebbe a világba. Aztán továbbléptem a house felé, amikor Erik Prydz, a Swedish House Mafia és mások zenéit megismertem. Azok voltak rám hatással, akik egyszerre dallamos és energikus house-t játszottak, ami friss volt, és különbözött a többitől. Igazi zene volt.

Aztán megismerkedtél az elektronikus zene történetével visszafelé is?

Igen, persze. Amióta elkezdtem zenélni, egy csomó inspirációt merítettem a múlt tanulmányozásából. Ahhoz, hogy valami újat létrehozzál, az adja az ihletet, ha megismered, hogy honnan jött ez a műfaj. Mindig is nagyon sokféle zenét hallgattam, a legkülönfélébb stílusokat, apám például Ray Charles-rajongó, a bátyám szerettette meg velem a Kisst, de volt rap is, tényleg minden. És mióta zenélek, szeretek műfajokat összekeverni, akár régebbieket is behozva, mint mondjuk a francia filter house. Mindent kipróbáltam, mindent csináltam. Illetve még mindig csinálok, erről szól az egész lemezem. Nem végig folk/house album lesz; ez csak az első szám, de lesz rajta tisztán elektronikus zene is, hasonló ahhoz, amiket korábban írtam; az elektronika fúziója funkkal, diszkóval, soullal, sőt, akár blueszal, jazz-zel is. Minden szám különböző lesz.

Említetted a Kisst, korábban azt is nyilatkoztad, hogy az volt az első zene, amit igazán szerettél. Magyarországon sokan élesen szembeállítják a rockot és az elektronikus zenét. Szerinted is van ilyen ellentét?

Ha talán ellentétnek nem is nevezném, de az biztos, hogy nagyon messze vannak egymástól. Az egyetlen dolog, ami mindazt összeköti, amit valaha szerettem, hogy mindig is a dallamok fogtak meg, mindig ezt kerestem a zenében - és ugyanez vezetett mindenben, amit valaha csináltam.

Július 26-án Budapesten fogod bemutatni az új számodat, amit a Forma-1-ről írtál. Mesélnél erről?

A Burn elvitt a Lotus Forma-1-es műhelyébe, ahol összeszerelik az autókat, és finomhangolják őket, hogy egészen tökéletesek legyenek, minden apró részletet optimalizálnak. Ez nagyon érdekes élmény volt, ez lett végül a fő ihletője ennek a számnak. Mert persze először arra gondoltam, hogy az autóhangokból meg a jól ismert Forma-1-es jelenetekből fogok kiindulni. Egy bootlegverziót már játszottam belőle, amin a Wake Me Up alá ezt tettem be instrumentális alapnak. Mindent összevetve azért egy Avicii-szám lett, dallamos meg minden, csak éppen a Forma-1 az ihletője.

Avicii és a GQ cikk botránya

Áprilisban jelent meg a GQ magazin nagy portrécikke, amelynek szerzője több napon át Aviciivel és csapatával utazott, többek között szilveszterkor is, amikor egyetlen éjszaka két fellépést is vállalt, egyet Las Vegasban, egyet Anaheimben (Kalifornia államban). A cikkben több mondata azt a benyomást kelti, hogy az Avicii-rajongók (majdnem) mind drogoznak; illetve hogy a DJ ragaszkodik az előre eltervezett számsorrendhez, és szerinte azok, akik arról beszélnek, hogy a fellépés közben a közönség reakcióit kell figyelni, csak azok az "öreg DJ-k, akik így próbálják elkeseredetten bizonygatni, hogy még relevánsak". Ezen természetesen sokan felháborodtak. Avicii hosszan kikelt a cikk ellen, szerinte tele van hamisítással és önellentmondással, a szerző pedig egyáltalán nem érti, hogy miről szól az elektronikus tánczene - de nem is akarja érteni, csak a vele kapcsolatos stigmákat erősíteni.