„Arra törekszem, hogy ne a magyar lehetőségeket tükrözze a produkció” - Kovács Ákos a Quartnak

Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész.

Az első percben kiderült, ez a beszélgetés teljesen más lesz, mint amit korábban megszokhattunk tőle.

Ákos híresen profi. Interjúiban sztorikkal színezve mondja el azt, amit a sajtóanyagban már mindenki olvashatott. Ügyesen teszi lényegtelenné a kérdést, és pontosan két mondattal képes a választ abba az irányba terelni, amit ő szeretne elmondani. A beszélgetés udvariassági körökkel indult, kinek hány évesek a gyerekei, és mi van a családdal, aztán Ákos elővette a telefonját, hogy megnézzük a legfrissebb fotókat a gyerekekről. Büszkén mesélt néhány mondatot mindegyikről, aztán szóba került az aktuális dupla előadás az Arénában, kiderült, mi a közös a ’91-es Bonanza-koncertben és a Dire Straitsben, és hogy 2-3 évente miért vesz 180 fokos fordulatot az Ákos-produkció.

Mekkora most Julcsi? Már óvodás?

K.Á.: Júlia 4, Kata 9, Anna pedig 12 esztendős. Juliskám a család színésznője, be nem áll a szája. Az esti mesét is végigkommentálja, aztán egyszer csak eldől két mondat között, és már alszik is. Kicsit olyan, mint Pepin bácsi Hrabal regényeiben. Kata született nő, Anna művészlélek. A nagyfiam, Marci pedig már 16 éves gimnazista.

Marci milyen zenét hallgat?

Otthon komoly lemezgyűjtemény van, CD és bakelit tonnaszám. Néha megáll a gyerek a polc előtt, kérdezi, apa, melyik lemezt hallgathatom? Bármelyiket. Az első lejátszójához kapott tőlem egy válogatást az én egykori kedvenceimből. Amióta kosárlabdázik, csak szénné gyúrt három és fél méter magas sportolókkal van kiplakátolva az egész szoba. Amíg Anna lányom Chopint zongorázik a nappaliban, addig Marci rapet hallgat a fülesén.

Kovács Ákos és családja Forrás: Kovács Ákos

Akkor ezek szerint nem Ákos-dalokat hallgatnak…

Néha talán anya autójában hallgatnak ilyesmit, de egyáltalán nem jellemző. Otthon nem vagyok popsztár. (nevet) Ülünk a reggelinél, és mindenki egyszerre beszél. Julika közreadja, hogy a kedvenc színe mostantól nem a rózsaszín, hanem a lila, Katának az a gondja, hogy elmegy az osztályból az a gyerek, aki a legjobb barátja volt, Anna ezzel egy időben tudatja mindenkivel, hogy inkább regényíró lesz, mégsem táncosnő, Marci is közbeszól, hogy az NBA-ben véget ért az átigazolási időszak. Az anyjuk verbálisan fegyelmezi őket, közben szól a rádió. Nekem egyszerűen nem osztanak lapot, folyamatosan nyomják, pedig fél órája csak annyit próbálok közbevetni, hogy passzolják már felém a vajat.

Ha onnan indulunk, hogy feloszlik a Bonanza, akkor Julcsi még gondolatszinten sem létezett…

Sok mindenre gondoltam akkoriban, de arra biztosan nem, hogy négygyerekes, kertvárosi apuka leszek.

Te hogy emlékszel a Bonanzás évekre, a kezdetre?

Van egy fotóm a Bonanza Banzai első lemezszerződésének aláírásáról, ahol hónaljig felhúzott Casucci farmerban és egy My Performance Counts feliratú pólóban feszítek. Igazi kordokumentum, a képen mindenki okosan néz: a boglyahajú Wilpert Imrének nyújtok kezet, ő képviselte a lemezgyárat, mellette a menedzserünk, Fábián Tibor. A szerződésről csak annyit, hogy konkrétan egy A4-es oldal felét foglalta el, és körülbelül életem végéig a zenekar, a rokonaim, a családom és jómagam szellemi teljesítményét adom a Hungaroton birtokába azzal a néhány mondattal.

Itt írja alá a Bonanza Banzai első lemezszerződését a Hungarotonnal. Forrás: Origo

De örültünk, mert akkoriban nem lehetett bárkinek lemezszerződése. Abban az időben a Bonanza már telt házakat produkált, igaz, kisebb helyszíneken, leginkább haknik formájában. A PeCsa klubjaiban kaptunk fellépési lehetőséget, a kompakt kazettás „koncerteknek” köszönhetően tanultam meg konferálni: ha nagy siker volt, vissza kellett tekerni a hétszámos kazit az elejére, addig meg dumálni kellett. Kezdőként ilyen lehetőségeknek is nagyon örült az ember.

De azért a Bonanzának sok nagysikerű, telt házas BS-koncertje is volt!

Idővel meglett az eredménye annak is, hogy leálltunk a kisebb haknikkal. A Bonanza alig hároméves zenekarként játszott önálló bulit a Sportcsarnokban, előttünk csak egy magyarnak adatott ez meg, Demjén Ferencnek, aki már akkor is nagy múltú veteránnak számított. A BS volt a nagy sikereink helyszíne, úgyhogy nem meglepő, hogy amikor egy forró hangulatú karácsonyi vásár keretében kigyulladt, odarohantam. Most novemberben volt 20 éve, hogy végleg elbúcsúzott a Bonanza Banzai.

Mi volt az a jövőkép, amit Ákos szólókarrierjeként akkor elképzeltél?

Fogalmam sem volt, mi lesz. Úgy éreztem, vége van a világnak. Vívódtam magamban, próbálkoztam, rövid ideig a Merlin Színház színitanodájába is jártam, ahová Jordán Tamás befogadott a tanítványai mellé.

Aztán mégis visszataláltál a könnyűzenéhez, sőt az első Ákos-szólólemez munkálatai párhuzamosan kellett történjenek a Bonanza végével, ha jól számolom…

Az első két szólólemezem, a Karcolatok és a Test még a Bonanzával párhuzamosan készült. 1992 nagyon sűrű év volt számomra: ebben az évben adtuk ki a Bonanza Live Banzai című dupla koncertlemezünket, akkor írtuk az Elmondatott album anyagát, amely talán a legfontosabb lemezünk lett. Közben egyfolytában turnéztunk, volt egy dupla BS-koncert is az év végén – és mellesleg ebben az évben diplomáztam a Közgázon. Mindeközben egész évben dolgoztam László Attila jazzgitárossal a Karcolatok felvételein. Hogy mindez hogyan történhetett egyszerre, fogalmam sincs.

Egy példátlanul sikeres banda frontembereként, szövegírójaként miért akartál szólólemezt?

A Bonanza nagyjából ’91-92-ben a csúcsra ért. A sokadik hasonló hangzású sikerlemez után változtatni akartam, gyerekek, ránk szárad a siker, dobjuk fel valamivel, tegyünk bele gitárt, hárfát, kasztanyettát, akármit. A zenekari demokrácia azonban leszavazott azzal, hogy nem ezt várja tőlünk a közönség. Ez a mondat megütötte a fülemet, mert azt érzem feladatnak, hogy meglepjük a közönséget, és magunkat is. A zenekar tagjai biztonságra törekedtek, másképp gondolkodtak, mint én. Abban hittem mindig, hogy a mi műfajunk nem szolgáltatóipar, hanem művészeti ág, ahol szuverén, alkotó emberek folyton új utakra viszik önmagukat, és a fogékony közönséget is.

A Bonanza Banzai tagjai: Menczel Gábor, Kovács Ákos, Hauber Zsolt. Forrás: www.akos.hu

Azért a régi nagy slágereidet te sem hagyod ki a koncerteken. A mai napig előveszel ezeréves dalokat, amelyek még mindig működnek.

Ez tény, de nem jártam még olyan magára valamit is adó zenekar koncertjén, ahol ne játszották volna az ismertebb dalaikat, urambocsá’ a slágereiket. Természetesen mi is játszunk ismertebb dalokat, mert ezekkel azonosítanak bennünket, de mindent áthangszerelünk az adott hangvételhez, és meglepetések, koncerten ritkábban hallható szerzemények is terítékre kerülnek. Az a magyar recept, hogy el kell jutni egy sikeres modellig, és ha megvan, azt vinni a sírig. Ebben nem érzem jól magam, sokkal inkább abban találok örömöt, hogy ugyanazt a dalt mindig másképp adhatom elő, hol rockzenekarral, hol vonósokkal, hol egy szál zongorával. Nem kell itt óriási változtatásokra gondolni, de mindig kell valami csavar, valami újdonság, hogy újra meg újra bele tudjak szeretni a feladatba.

Nem is nézem ki belőled, hogy egyszer kötélen lógva, levegőben repkedve énekelj az arénában, viszont a nagy látványt te is szereted…

Befogadóként is kedvelem, ha a technikai oldal hozzátesz a produkcióhoz, nem csak céltalanul villog és illusztrál. Előadóként is mindig arra törekedtem, hogy ne a magyar lehetőségeket tükrözzék a produkcióink. Ez néha jobban sikerült, néha kevésbé, de a törekvés aligha elvitatható.

A decemberi bulira is elmondható, hogy magyar árakon nemzetközi színvonalú élményt kapnak a nézők? Hogy volt ez 20 éve? Akkor is a külföldi produkciók jelentették a példát?

Brutális mennyiségű holmit építünk be az Arénába. Hogy hogyan fog működni, még nem tudom, mert ebben a méretben lehetetlenség próbát csinálni. Ami a múltat illeti: a Bonanza ’93-as bulijának a beépítésére besétált két amerikai technikus, talán a két héttel utánunk játszó Aerosmith stábból. Felnéztek az épülő technikára, és elhangzott az ominózus kérdés: ’Who the fuck is playing here?!’ Mert vagy százötven robotlámpát pakoltunk fel, ami most se lenne kevés, akkoriban meg bitang sok volt.

Ákos pénteken és szombaton is koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában. Forrás: www.akos.hu

Mindig szeretsz meglepetést okozni, ilyen volt a Krúdy-hangoskönyved. Az tényleg óriási váltás volt.

Nem váltásnak szántam, a zenei jelenlét mellett csináltuk a hangoskönyv felvételeit és a felolvasóesteket is Szigethy Gábor irodalomtörténésszel. Versmondó vagyok diákkorom óta, az irodalom irányából jöttem a zene felé is. Nem zenész vagyok, hanem dalszerző, énekes. Lényegében adatközlő vagyok, balladamondó, hozzáállás tekintetében több közöm van Cseh Tamáshoz, Leonard Cohenhez, mint a rocksztárokhoz. Bob Dylan, Joni Mitchell, Suzanne Vega, a fiatal Springsteen – a sor a végtelenségig folytatható. Az ő hozzáállásuk az előképem és az ideálom: jó eszközök akarnak lenni, mert rajtuk keresztül préseli világra magát egy gondolat. Ennek a költői magatartásnak a képviselői általában nem virtuóz zenészek vagy technikás énekesek, legtöbbjük az X-Faktor jászjákóhalmi területi középdöntőjén kiesne, mert jobb torkú énekesek vannak a műsorban.

Ha már szóba kerültek a tehetségkutatók, kíváncsi lennék, te mit gondolsz róluk. Tényleg csak ez az út létezik a sikerhez Magyarországon?

Rendszeresen hívnak tehetségkutatók zsűrijébe, de eddig még mindig nemet mondtam. A tévés vetélkedők lényegüket tekintve nem tehetségkutatók, hanem a valóságshow-k zenés változatai. Kultúra alatti szempontok határozzák meg a működésüket. Nem szimpatikus, ahogy kinevetik a bénákat, és esetleg még a tehetségesebbeket is, ha pont abban a három percben nem sikerül bizonyítaniuk. Másrészt mit mondjak egy olyan gyereknek, aki jól énekel? Hogy ehhez a műfajhoz ez igazából nem is kell? Csupa jó torkú embert hallok, de az igazi tehetség ritka. Néha persze előkerül egy-két kivétel, mint Rúzsa Magdi vagy Janicsák Veca. A tévé mindig azt sugallja, hogy az tud kitűnni, aki egyéniség. Ehhez ma már nem is kell sok, le kell tolni a gatyát, be kell vállalni dolgokat, amit normális ember nem csinál. A tehetség viszont nem vállal be akármit az előrejutásért, mert annál többre hivatott. Egyéniség, sorból kitűnni vágyó ember bárki lehet, az is, aki csak megbotránkoztatni akar. A személyiséghez más összetevők szükségesek: indíttatás, neveltetés, műveltség, identitás, ilyen elavult dolgok.

Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész. Fotó: Bielik István - Origo

Azért a Virtuózokban látni tehetségeket! Vagy ők is egyéniségek?

A Virtuózok hosszú évek óta a legnagyobb tévés élményem. A gyerekeimmel együtt néztem egy adást, és talán nem szabadna bevallani, de elszorult torokkal ültem végig. Megkérdőjelezhetetlen tudású gyerekek és fiatalok, a zsűri mindenkit dicsér, reptet, minden versenyzőhöz van egy jó szavuk. Talán a komolyzene adta szemlélet, igen, a műveltség teszi, hogy szellemi értelemben messze a versenytársak fölé emelkedik ez a műsor. Az adás hatására meghatott üzenetet küldtem Miklósa Erikának, és őszintén sajnáltam, hogy nem lettem rendes zenész.

A Krúdy-ügy mellett a Disney-rajzfilm is meglepő fordulat volt. Viszont ha már személyiség, akkor ezt hívják sokoldalú személyiségnek, nem?

A Tarzant felkérésre vállaltam, Leslie Mandoki volt akkor a Disney németországi zenei igazgatója. Azzal keresett meg, hogy énekeljem fel Phil Collins dalait, először azt hittem, viccel. Azzal utasítottam el, hogy vannak nálam sokkal jobban képzett énekesek, amire azt válaszolta, hogy Phil Collins se tartja magát képzett énekesnek. Azt mondtam, csak akkor vállalom, ha az angol szövegek fordításait is rám bízza. Különös időszak volt ez, ekkoriban szültetett a fiam, Marci, aki néhány hónapos volt a munka idején, így talán könnyebben meg is tudott érinteni ez a téma: Gyermekember, A szívem vigyáz rád, és a többi. Érdekes és új feladat volt, hiszen nemcsak a verslábaknak kellett stimmelniük, hanem a képi tartalomhoz is igazodniuk kellett a dalszövegeknek. Szép kihívás volt, talán mondhatom, hogy a végeredmény Mándokiékat is meglepte.

Hogyan folytatódott a munka?

Kimentem Németországba, München mellé a tutzing-i Red Rock Stúdióba, ahol a felvételek zajlottak. Ide hívták a Disney képviselőit és Phil Collinst is. Úgy kellett felénekelnem a dalokat, hogy a világsztár szerző, a producer, a gyártó világcég képviselője és két hangmérnök hallgatta az előadásomat a keverőpult mögött. Meglepő élmény volt: már az első énekfelvétel annyira tetszett Mándokiéknak, hogy rögtön elfogadták véglegesnek. Nemzetközi szintű pozitív visszajelzés volt ez – a Dorozsmai-iskolának és nekem személyesen is. Életemben soha egyetlen lemezemen nem szerepelt az első énekverzió, mert nem fogadta el Dorozsmai Péter. (Dobos, hangmérnök, a Bonanza- és a korai Ákos-lemezek zenei producere – A szerk.) Tőle rengeteget tanultam. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a komplett ének- és vokálfelvételekre egy hetet irányoztak elő, mi meg az összes nótával kész voltunk a második nap délutánján.

Sokan kritizálnak elég sok mindenért. Hogy miért nincs még egy Bonanza-koncert. Hogy miért ilyen az éppen aktuális új dal. Hogy mekkora nagy produkciót irányítasz. Lényegében a munkád minden területét éri kritika. Befolyásol?

Miért ne lehetne kritizálni? A kritika nem dühöt vagy elutasítást jelent, nem feltétlenül negatív vélemény, hanem a nyilvánosság felé megfogalmazott álláspont. Rosszat írni nagyon könnyű, az elmarasztalás nem szellemi teljesítmény. A produkcióinkkal kapcsolatban egyet biztosan nem lehet elvitatni: odaadóan dolgozunk. Talán közhelyesnek hangzik, hogy szeretem a közönséget, de ez a mai hazai viszonyok között egyáltalán nem magától értetődő, és nem is általános. Fontosnak tartom, hogy minden részletre figyeljek, a borítókészítéstől a videoklipekig.

És a gyerekeid hogyan viselik, amikor a neten olvassák a negatív kritikákat rólad? Mondjuk a fiad, aki már nap mint nap netezik.

Úgy veszem észre, a gyerekeimet nem érinti az ilyesmi. Hozzáteszem, mindig is figyeltünk arra, hogy az apjuk ne árnyékolja be az életüket. Nem kell nekik folyton a koncertjeimre járni, folyton az én zenémet hallgatni. Normális, hétköznapi gyerekéletet élnek. Marci, amennyire érzem, büszke az apjára, se elmarasztalást, se túláradó lelkesedést nem kapok tőle. Igazán jó viszonyban vagyunk, az egyetlen fiam, mondtam is neki, hogy felborult a családi ivararány, nagyon össze kell tartsunk! (nevet)

Van olyan része a munkádnak, a koncerteknek, amit másra bízol, vagy te tartasz kézben mindent? Te rajzolod meg a színpadképet, te mondod meg, milyen lesz a vetítés, hogy melyik dal alatt milyen színben ússzon a színpad?

Koncertlátvány tekintetében a hosszú évek alatt szerencsére kialakult mellettem egy alkotói kör, akikre lehet hagyatkozni, maximálisan lehet bennük bízni. Korábban ebben is részt vettem, emlékszem a régi világosítónkra, Szűcs „Combkarú” Gáborra, akihez éjszakánként feljártam, és még sablonnal rajzoltuk a lámpákat a Bonanza-koncert látványtervébe. Ő volt az első világítási szakember az én praxisomban, aki megértette, hogy nem a ritmusra villogás a látványtechnika csúcsa. 1985-ben, 17 éves koromban láttam először intelligens lámpákat a Dire Straits koncertjén. Akkor megfogadtam, ha egyszer színpadra állok, nekem ez kell. Aztán 1991-ben, a Bonanza első Budapest Sportcsarnok-beli koncertjén ugyanaz a kanadai fénytechnikus dolgozott, aki a Dire Straits ’85-ös turnéját világította. Igaz, a zenekar gázsija nyolcvanezer forint volt, a kanadaié meg 2,3 millió, ez akkor kész vagyon volt. Viszont úgy mentek ki a nézők a hároméves kis szintizenekar koncertjéről, hogy atyaúristen, mi történt itt?! Hetekkel a koncert előtt kinyomtattam a kanadai világosítónak az egész műsortervet: az első oszlopban a magyar dalszövegeket, a másodikban egy hevenyészett angol fordítást a szövegekből, és a harmadik oszlopban, hogy mit akarok látni – pedig valójában azt sem tudtam, mire képes egy ilyen lámpa. Ezt a csomagot postán adtam fel Kanadába, a dalokat sorrendben tartalmazó kazettákkal együtt. És a kanadai úgy jött meg, hogy bár nem tudott egy árva szót sem magyarul, kívülről énekelte az összes számot.

Ákos és zenekara: Bánfalvi Sándor, Ákos, Hauber Zsolt, Lepés Gábor. Forrás: www.akos.hu

És most mit rendelsz külföldről a dupla arénás bulihoz?

Az elmúlt években az itthoni technika elégnek bizonyult. Hosszú idő óta először rendelünk külföldről holmikat, hogy kiegészítsük az egyébként világszínvonalú magyar tulajdonú felszerelést. Ha minden Madarász János és Juhász Viktor látványtervezők elképzelései szerint alakul, komoly retinamasszázs várható az Arénában. A repertoárról annyit, hogy az Igazán című új középlemez dalai köré épül, de a dalsorrendre hatással van az is, hogy a Test című szólólemezem és az utolsó Bonanza-stúdióalbum egyaránt 20 éves idén. Életem eddigi legsikeresebb turnéját a 2084 című kiadványnak köszönhetem, ennek az előadásnak az anyagát is felidézzük majd a koncerten, számos újrahangszerelt Bonanza-dallal együtt. Sok munkát sűrít ez a két este, őszintén remélem, hogy jól sikerül: közel egy éve tervezgetjük a dalsorrendet, a világítást, a színpadot.

És miről egyeztettek ezután? Ismét valami új lesz? Meddig tarthat ez a közös munka Zsolttal?

Ha jól fogadja a közönség a mostani szokatlan repertoárt, ez a műsor 2015 végéig adhat programot nekünk. És ha jön még valami ezután, az biztosan valami egész más lesz.

A szombati koncertre már nem lehet belépőt kapni, és a holnapi eseményre is már csak pár darab van a jegyértékesítőknél! Ha szerencséd van itt még nyerhetsz jegyet Ákos koncertjére!