Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ma töltené be a hetvenhármat. Egy pillanatra játsszunk el a gondolattal: most, születésnapján is ott ücsöröghetne kaliforniai verandáján, túlméretezett napszemüvege mögé bújva, whiskyt kortyolgatva és régi bluesdalokat énekelve. Ha valaki vicceset mondana, harsányan felkacagna összetéveszthetetlen, kásás hangján, aztán jókedvűen dúdolna tovább.
Persze mindez merő képzelgés, a rock'n'roll legendáinak nem mindig jár békés öregkor. Janis Joplin is örökre egy letűnt korszak ikonjává merevedett, mikor 1970 októberében túladagolással megtalálták Los Angeles-i hotelszobájában.
Kemény ősz volt ez az amerikai ellenkultúra számára,
hisz az emberek még fel sem ocsúdtak Jimi Hendrix pár héttel korábbi halálából, aki szintén túladagolta magát egy magányos éjszakán.
Mindketten 27 évesek voltak, akárcsak Jim Morrison, akinek holttestét a következő nyáron találták meg egy párizsi szálloda fürdőkádjában. A virágkoszorús idealizmust vérbe fojtó altamonti rockfesztivál mellett ez a tragédiasorozat tett be igazán a hippikorszaknak.
Joplin nagy utat járt be, mire a rock'n'roll királynője lett belőle. Amerika egyik legkonzervatívabb szegletében, a texasi Port Arthurban született, amit távolról elkerült a 60-as évek kulturális forradalma. Janis azonban már tizenévesen is más volt, hamar a gimi ügyeletes különcévé vált, akivel ugyan senki nem akart barátkozni, mégis mindenki róla pletykált. Egy fiú sem hívta magával a szalagavató bálra, ám az összes azt hazudta a haverjainak, hogy már rég lefeküdt vele.
Nem csoda, hogy az ambiciózus és szabad szellemű Joplin nem igazán találta helyét ebben az 50-es évek hangulatát őrző, élére vasalt közegben, ahol a suliból kikerülve mindenki biztosítási ügynök vagy háziasszony akart lenni.
"Nem voltam közkedvelt. Tudod, milyenek a kisvárosok.
Elvárják, hogy a gimiből kilépve azonnal megházasodj, szülj egy kisebb hadsereget, és fogd be a szádat. Hát én egyikre sem voltam hajlandó"
- mondta egy későbbi interjúban.
Végül a zenében találta meg a kitörési pontot, azon belül is a bluesban és folkban, amit sokkal őszintébbnek érzett, mint a rádióból ömlő slágereket. 17 évesen megszökött otthonról, hogy az éneklésnek szentelje magát, de Texastól még mindig nem tudott elszakadni.
Eleinte sörért cserébe énekelt bluest austini bárokban, majd beiratkozott a helyi egyetem művészeti képzésére. Hamarosan azonban itt is botrányt okozott szabadszelleműségével: ő volt az első lány az intézmény történetében, aki melltartó nélkül járt az előadásokra, annyira felborzolva ezzel a kedélyeket, hogy még a helyi lapok is beszámoltak az ügyről.
1963-ban Kaliforniába költözött, ahol megunt bőrként vedlette le magáról Texast és a vele együtt járó tradicionális életformát - bár egész életében küszködött a gyerekkori elutasítás emlékével és az ebből fakadó érzelmi bizonytalansággal. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a beatkorszak végén San Francisco éjszakai életébe, amelynek még hajszálereiben is folkzene és amfetamin csörgedezett.
Joplin mindkettőnek hamar a rabjává vált, és két év alatt annyira kikészült az önpusztításban, hogy meghunyászkodva haza kellett térnie a szülői házba, ahol hónapokba telt, mire összekaparta magát. Hiába fogadkozott azonban anyjának, hogy "jó útra tért", és "beáll a sorba": amint rendbe jött, azonnal visszatért Friscóba, ahol ekkor már javában dübörgött a hippikorszak.
A második nekifutás jobban sikerült, és meghozta neki az áttörést. Csatlakozott a Big Brother and the Holding Company nevű bandához, majd szédületes erejű énekével mindenkit magával sodort az 1967-es Monterey popfesztiválon. Itt figyelt fel rá Albert Grossman, aki a korszak szupersztárját, Bob Dylant is menedzselte.
Nagy sikert aratott a Cheap Thrills című lemezük, de hirtelen mindenki Joplinra lett kíváncsi, az újságok csak tőle kértek interjút a Big Brotherből, a kritikák is csak őt dicsérték, így nemsokára ki is nőtte eredeti zenekarát, és szólókarrierbe kezdett. A hippikorszak utolsó nagy dobását jelentő Woodstockba már az egyik fő fellépőként hívták meg.
Hiába váltotta azonban valóra álmait, és hiába kiáltották ki a rock'n'roll first ladyjévé, Joplin szeretetéhsége és frusztrációi nem múltak el. Gyakran panaszkodott barátainak, hogy esténként 25 ezer emberrel szeretkezik a színpadról, mégis egyedül megy haza a koncertek után. Előadásmódjában épp az volt a magával ragadó, ahogy érzéseit teljes nyíltsággal meg merte mutatni éneklés közben, közszemlére téve kétségbeesését, fájdalmát és szorongásait.
A színpadi eksztázis elérésében nyilván az is segítette, hogy közben rászokott a heroinra, és a konzervatív Amerika hagyományos kábítószerét, az alkoholt sem vetette meg. Sokszor a koncerteken is üvegből itta a whiskyt.
Joplin olyan átéléssel énekli a bluest, mint bármelyik fekete zenész"
- mondta róla a tavaly elhunyt B.B. King, és tőle komolyan kell vennünk ezt a bókot. A fájdalmak mélyen gyökereztek. Joplin szorongásainak egyik fő forrása mindvégig a gyerekkora maradt: az az áthidalhatatlan szakadék, ami közte és kisvárosi családja között húzódott. Erről tanúskodnak azok a szívszorító levelei is, amiket szüleinek írt ebben az időszakban.
Döbbenetes, hogy miközben a rock'n'roll első számú dívájaként egyik bódulatból a másikba zuhanva hódítja meg a világot, a leveleiben még mindig annak a jókislánynak a hangját halljuk, aki igyekszik megmagyarázni apjának és anyjának az általa választott életformát, hogy elnyerje helyeslésüket vagy szeretetüket. Ez az, ami soha életében nem sikerült neki.
Nagy sztárként egyszer még texasi szülővárosába is visszatért, hogy a gimis osztálytalálkozón jól a képébe röhögjön azoknak, akik annak idején rajta nevettek. A média persze minden lépését követte, és mikor másnap anyja látta a tévében lánya kissé zavarodott és provokatív viselkedését, teljesen kiborult a szégyentől. "Bárcsak meg sem születtél volna" - vágta dühösen Janis fejéhez, ami feltehetően nem segített neki eredendő szeretethiánya enyhítésében.
Hiába volt törékeny, mégis az erős nő szimbólumává vált a 60-as évek végére, hiszen a sztereotípiákat ledöntve tudott sztárrá válni egy férfiak által uralt szakmában. Azzal is új távlatokat nyitott, hogy merte nyilvánosan megélni szexualitását, miközben a hagyományos ideál szerint egyáltalán nem számított szépnek. Nem félt túl soknak vagy akár közönségesnek lenni, felforgatva a fehér énekesnőket béklyóba kötő sztereotípiákat. Megzabolázhatatlan viselkedésével kikövezett egy olyan utat az utána következő előadók számára, amelyen ő már nem mehetett végig. Nem véletlen, hogy ma is számos énekesnő tartja példaképének, mint például Pink, Beth Hart vagy Alicia Keys.
"Fogalmam sincs, miért, miként vagy mióta, de mély spirituális kapcsolat fűz Janishez. Mindig is vonzott az energiája, a fájdalma, a hangja és az élettörténete. Szerintem ő az egyik leglenyűgözőbb nő, aki valaha élt" - mondta róla Pink, aki Joplin egyik leghíresebb számát, a Me and Bobby McGee-t is gyakran énekli koncertjein - nem is akármilyen átéléssel.
A Kris Kristofferson által írt legendás dal Joplin utolsó lemezén, az énekesnő becenevét viselő Pearl-ön szerepelt, amely már csak a halála után jelenhetett meg. Pedig épp ekkor érte el zenei kiteljesedésének csúcsát, olyan halhatatlan dalok szerepelnek még az albumon, mint a fogyasztói társadalom kritikáját gospel formájában megéneklő Mercedes Benz, az elementáris erejű Cry Baby vagy a búcsúlevéllel is felérő Get It While You Can (Joplin leghíresebb dalainak jó része feldolgozás, de ő sajátjává tette a mások által írt számokat is. Még Gershwin kissé elhasznált Summertime-jából is sikerült tökéletesen egyedi verziót csinálnia).
A Pearl hat héttel Joplin halála után jelent meg, és azonnal első lett a lemezeladási listákon. Joplin végrendeletében 1500 dollárt hagyott arra a célra, hogy barátai méltó módon, egy vad bulival emlékezhessenek meg róla. A belépőre csak annyi volt írva:
"A piákat Pearl állja".
Janis Joplin nem pusztán kirobbanó énekstílusával inspirálta zenészek generációit, személyisége is több híres dalt ihletett. Leonard Cohen például rövid és intenzív kapcsolatukról írta Chelsea Hotel című számát, amelyben a New York leghíresebb művésztanyáján eltöltött romantikus napjaikat idézi fel. Később Cohen megbánta, hogy elárulta, kiről szól a dal, és pályafutása egyetlen komoly indiszkréciójának nevezte az esetet. "Visszanézve sajnálom, mert vannak benne olyan sorok, melyek nem tartoznak senki másra" - mondta a melankólia pápája.
Patti Smith, a punk egyik úttörője is a Chelsea Hotelben találkozott Joplinnal, mikor az épp New Yorkban koncertezett. A fellépés jól sikerült, Joplin viszont lehangoltan tért vissza a hotelbe, a magányról panaszkodva barátnőjének. Ekkor írta meg neki Patti vigaszként az I was working real hard című dalocskát, amit rögtön el is énekelt a sírdogáló Joplinnak.
"Ez én vagyok haver - mondta. - Ez az én dalom. Amikor felálltam, hogy induljak, a tükörbe nézett, és megigazította a boáit. - Milyen vagyok haver?
Mint egy gyöngy - feleltem - igazi gyöngyszem."
- idézte fel Patti Smith a jelenetet memoárjában.
Janis Joplin zenéje és sorsa a mai napig lázban tartja a rock and roll kedvelőit. Számos életrajzot írtak róla, a leghíresebbet húga, Laura Joplin. Ennek alapján készült egy nagy sikerű Broadway-musical és több életrajzi film is előkészületi fázisban van.
