Vágólapra másolva!
A leggyakoribb panaszok egy repülőút során, és amit tehetünk ellenük.
Vágólapra másolva!

Leggyakrabban a szem, a bőr és a száj szárazsága, továbbá kiszáradás lép fel.


Előfordulhat még megfázás is, de a leginkább általában a mélyvénás trombózis (vérrögképződés a lábszár mélyen futó vénáiban) aggasztja az embereket. Ez négyórás repülőút esetén minden hatezredik, gyakori vagy hosszabb utaknál minden ezredik embernél fordul elő. A vérrögképződés amiatt következik be, hogy a lábak be vannak szorítva egy szűk helyre (magas embereknél fokozottabb a kockázat) - a trombózishoz azonban nem kell repülőre ülni, bármilyen utazás veszélyes lehet, ahol be van szorítva a láb.


A gépen alacsony a páratartalom


Úgy tartják, a repülés kiszárítja a nyálkahártyákat, mivel a repülőgép kabinjának levegőjében csak 20 százalékos a páratartalom, szemben a légkondicionált épületekben mérhető 40-70 százalékkal. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy maga a repülés kiszáradást okozna - az elvesztett víz körülbelül egy pohárnyi.


A repülőgép kabinjában uralkodó légnyomás oxigénszintje megfelel annak, amit 1500-2500 méter magasságban mérhetünk. Sok ember él ilyen tengerszint feletti magasságban, ez csak a szív- és tüdőbetegekre jelenthet veszélyt.


A levegő keringetése a repülőgép kabinjában háromszor ritkábban történik meg, mint légkondicionált épületek esetében, a légszűrés viszont éppolyan hatékony, mint a műtőkben.


Más utasoktól viszont elkaphatunk valamilyen fertőzést, egyes vírusok a kézmosás elmaradásával fertőznek.


Igyunk az út során sok folyadékot!


A repülőút során igyunk vizet vagy üdítőitalokat, de kerüljük a teát és a kávét. Sétáljunk a gép fedélzetén, hogy serkentsük a vérkeringést a lábszárakban.


Kenjünk vazelint ajkainkra, ha könnyen kiszáradnak. Szájszárazság ellen szopogassunk cukorkát. A repülőút során pedig többször is mossunk kezet.


Ha lábszárunk duzzadttá és fájdalmassá válik, légszomjat vagy mellkasi fájdalmat tapasztalunk repülés után, azonnal forduljunk orvoshoz. Akkor is keressük fel háziorvosunkat, ha láz vagy légúti fertőzés jelentkezik.