Weboldal, napozóknak

Vágólapra másolva!
Az MTA Szociológiai Kutató Intézete és a Magyar Vöröskereszt elindította a Biztonságos napozás című programot és honlapot.
Vágólapra másolva!

Forrás: L'OréalA Magyar Vöröskereszt a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetével közösen megalkotta a Biztonságos napozás című programot és honlapot, amelynek célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az UV-sugárzás emelkedésével járó egészségügyi kockázatokra, illetve bizonyos életmódváltás szükségességére.

A program részeként létrehozták a www.napsugarzas.hu weboldalt, ahol minden korosztály hasznos tippeket, tanácsokat kaphat a napozással kapcsolatban. A honlapon térkép is található, amelyen az ország aznapi, illetve a másnapi várható UV-sugárzás értékeit vidékekre, országrészekre lebontva megmutatják.

A gyermekek megóvása kiemelt része a programnak. Ennek értelmében önálló tananyag készült az iskolák számára, amelyben szakértők adnak hasznos és megvalósítható tanácsokat a tanároknak és a szülőknek.

A Magyar Vöröskereszt egyik alapfeladata, hogy minél szélesebb körben felhívja a lakosság figyelmét az egészséges életmód és a tudatos egészségvédelem jelentőségére - olvasható a szervezet közleményében.

Az utóbbi időben a Vöröskeresztnél behatóan foglalkoznak a Földre érkező UV-sugárzás szintjével, amely az elmúlt két évtizedben mérhetően erősödött, és ez bizonyos betegségek kockázatát növeli.