Hunyady György

Vágólapra másolva!
A nemzetek jelleme és a nemzeti sztereotípiák
Vágólapra másolva!

I. Bevezetés


1. ábra

Mi a magyar

Megjegyzendő, hogy a tanulmány, ha mást nem is, azt bizonyosan időtállóan dokumentálja, hogy a szerzők, Szekfű és intellektuális köre szabadságszerető, bátor és taktikusan politizáló emberek voltak. A második világháború sötét előestéjén - bölcsész, költő, tudós létükre - volt bennük belső indíték, erő és célirányos megfontoltság, hogy a történetileg kiformált és próbára tett nemzetet önértékének tudatára ébresszék, megerősítsék szellemi tartását a német fajelmélet militáns terjeszkedésével szemben. A mondandójuk szolgálatába állított nemzeti karakterrajz esetlegességével és esendőségével - amint ezt a kötet ékessége, Babits esszéje érzékelteti - a céltudatos szerzők is tisztában voltak. Ezzel együtt és ennek ellenére nekünk rá kell eszmélnünk arra, hogy jó másfél évtizeddel később az 56-os forradalomban és utóéletében a magyarságnak épp az emlegetett vonásai villantak fel, tükröződtek a nemzetközi nyilvánosságban és égtek bele a nemzet és tagjai megítélésébe, világszerte. Nem túlzás azt állítani, hogy évekig és évtizedekig a szabadságszeretet és a bátor helytállás kivételes és kiugró példáját tisztelték nemzetünkben a legkülönbözőbb emberek a Föld legtávolabb eső pontjain.

Mint ez a széteső és egybecsengő, laza szövésű történet is mutatja, a nemzeti jellem és a nemzetjellemzés pszichológiája tele van talányos kérdésekkel. Előadásom szűk kereteiben ezekkel kapcsolatban szeretnék bemutatni négy nézőpontot, négy tudománytörténeti stációt, négyféle eredményt. Az első a nemzeti jellem megragadásának kísérlete, a nemzetkarakterológia. A második a jellemzés születésének és kijegecesedő eredményének, a nemzeti sztereotípiának az elemzése. A harmadik a nemzeti egység mibenlétének, jellemezhetőségének latolgatása. S a negyedik a kulturális összehasonlítás mint a nemzeti sajátosságok módszeres pszichológiai mérésének újszerű lehetősége. Így vezet gondolatmenetünk a "nemzeti karakterrel" kapcsolatos fenntartás nélküli odafordulástól az elmélyülő kételyen át egy mértéktartó szakmai ígéretig.