Suzuki-újdonságok Párizsból

Vágólapra másolva!
A japán motorgyár a francia fővárosban mutatta be 2007-es újdonságait. A legnagyobb szenzációnak az 1300 köbcentis csupasz B-King ígérkezik, de teljesen megújult az ezres GSX-R, a 650-es, illetve 1250-es Bandit, valamint átrajzolták a 125 és 200 köbcentis Burgman robogókat is.
Vágólapra másolva!

A B-King nevű izommotor már hosszú évek óta lázban tartja a csupasz motorok kedvelőit, ám egészen mostanáig kellett várni, hogy a 2001-ben bemutatott koncepcióból valóság legyen. A meglehetősen radikális formájú bringában a Hayabusa 1300 köbcentis motorja dolgozik, így bátran nézhet majd szembe a legnagyobb hazai vetélytársnak számító Yamaha FZ1-el, vagy a szintén teljesen új Kawasaki Z1000-el. A B-King fizimiskáját tekintve úgy néz ki, mint egy szteroidkúrára fogott GSR600, különösen a hátsó ülés mögül kikandikáló két kidörrenő sikerült látványosra.



Szintén nagyon várt újdonság az ezres GSX-R 2007-es változata, amely szinte minden egyes csavarjában megújult az elődmodellhez képest. Az új 999 köbcentis sportgép érdekessége, hogy a kormányról lehet állítani a motor karakterisztikáját az útviszonyoktól és a pilóta igényeitől függően: sport, normál, és vizes beállítás között lehet választani. A külső átszabásán túl látványos újítás még, hogy két kipufogódobot szereltek a nagygixerre, amely 4 új fényezést is kapott a következő modellévre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!