Nádasdy Ádám

Az "ormány-nyúlás":

	1	2	3	4	5	6	7	8	9
Szótári bemenet	forog	fórum	fordul	körmöt	forrás	orra	bor+ra	bór+ra	k[o]rház
1 Orm. nyúlás	-	-	fórdul	kőrmöt	fórrás	órra	bór+ra	-	kórház
2 *VVCC	-	-	-	-	fórás	óra	-!	-!	-
Felszíni kimenet	forog	fórum	fórdul	kőrmöt	fórás	óra	bórra	bórra	kórház

Mint tudjuk, a magyarban van rövid o és hosszú ó, és ezek előfordulását a szó belsejében nem korlátozza szinte semmi: az (1) forog szóban rövid, a (2) fórum szóban hosszú az első magánhangzó. Még szópárokat is kereshetünk, ahol csak ez a különbség: koma/kóma, kor/kór. (Jegyezzük meg, hogy mindaz, amit mondunk, az o mellett az ö-re is igaz: török/tőrök. Az o és az ö két testvérhang: ők a rövid, középső nyelvállású magánhangzók.)

Tekintsük most a (3)-as és (4)-es oszlopot. Azt látjuk, hogy a szótári bemenetből, mely a hagyományos rövid magánhangzót tartalmazza, a kimenet itt hosszú lesz: (3) fórdul, (4) kőrmöt. Ezt egyre többen ejtik így, és nem csak ebben a két szóban, tehát gyanítható, hogy nyelvi változással állunk szemben. Feladatunk megvizsgálni, hogy azok, akik a nyújtott formát ejtik, milyen szabályt követnek. Nos, a kiváltó ok a hangkörnyezet: az o, ö hangot a kérdéses szavakban r+mássalhangzó követi, ez az elrendezés felelős a nyúlásért. Az "ormány-nyúlás" tehát a hangkörnyezet által kondicionált nyújtószabály. (Ne feledjük, hogy a nyelvész számára a "szabály" nem valami illemszabályt jelent, nem iskolai "nyelvhelyességi" előírást, hanem a beszélők által önkéntelenül követett stratégiát.)

Tekintsük most az (5)-ös és (6)-os oszlopot. Itt a rövid o-t kettős rr követi. Ha a szabály logikusan működik, akkor a kettős rr is r+mássalhangzónak számít, hiszen az r-et itt is mássalhangzó követi (amely ugyancsak r). Alkalmazzuk az "ormány-nyúlást" ezekre a bemenetekre: (5) forrás > *fórrás, (6) orra > *órra. Csakhogy az így létrejött alakok sértenek egy másik szabályt, a "Ne mondj két hosszút" nevű szűrőt, azaz hogy a magyarban nem állhat hosszú magánhangzó után hosszú mássalhangzó; képlettel *VVCC (sőt, precízen: *ViViCjCj, ahol a csillag a tilalom jele, a "V" bármely magánhangzó, latinul vocalis, a "C" bármely mássalhangzó, latinul consonans). Az imént létrejött *fórrás, *órra alakok fennakadnak ezen a szűrőn, valahogyan meg kell reparálni őket. Két út áll előttünk: vagy az ó rövidül vissza, de ekkor visszakapnánk a kiinduló forrás, orra alakot, és kezdődhetne az egész elölről (azaz rekurzív lenne a levezetés), ezért inkább a kettős rr rövidül sima rövid r-ré, így jön létre a fórás, óra, például Külső fórásokat kellett bevonni; Taknyos neki az óra.

No de ha ez így van, hogy létezhetnek a (7-8) alatt látott, egyaránt bórra ejtésű kimenetek, melyekben hosszú ó-t hosszú rr követ? Ők miért nem akadtak fenn a "Ne mondj két hosszút" szűrőn? A válasz a bemenetek sajátos nyelvtani szerkezetében keresendő: mind a (7) bor+ra (pl. Jövedéki adót vetettek ki a borra), mind a (8) bór+ra (pl. A patikus rátenyerelt a bórra) esetében a két r között elemhatár van (ezt "+"-szal jelöltük), azaz a két r más-más nyelvtani elemhez (a tőhöz, illetve a toldalékhoz) tartozik. A magyarban másutt is azt látjuk, hogy a "Ne mondj két hosszút" szűrő nem működik (ki van kapcsolva), ha elemhatár van a két mássalhangzó között: pl. trón+nak, hős+sel - ezekben is megmarad a VVCC, mert igazából VVC+C alakúak. Ezért (7) bor+ral > bór+ral és (8) bór+ral egyformán hangzik: mindkettőben a hosszú ó-t hosszú rr követi, mely azonban két elemhez tartozik, elemhatár vágja ketté, ezért nem rövidül.

Hogy milyen szabályosan, értelmetlenül és céltalanul működnek a hangváltozások, azt jól mutatja a kórház esete (9). Itt az eredeti bemenet (amit fel sem tüntettünk) kórház. Így még semmilyen szabály sem vonatkozik rá, hiszen összetett szó (kór+ház), mely megtartja összetevőinek kiejtését, ugyanúgy, mint a klórgáz. Ám a kórház szóban - mint sok más, gyakran használt összetételben - elhomályosult a belső a szerkezet (magyarán mondva: már nem gondolunk arra, hogy ez két értelmes elem), az elemhatár törlődött, és a szó mint elemzetlen egység relexikalizálódott. Ennek során az ó megrövidült, mert két mássalhangzó előtt természetesebb a rövid magánhangzó: a kór+ház összetételből így alakult ki a korház alak. (Én is így mondom, ez tekinthető ma az átlagos köznyelvi ejtésnek.) Erre az alakra viszont most lecsap az "ormány-nyúlás" szabálya, hiszen benne megfelelő bemenetet talál: egy rövid o hangot r+mássalhangzó követ, s így létrejön az új kórház ejtés - amely teljesen véletlenül megegyezik a legrégibb, legkonzervatívabb ejtéssel!