Mégsem terhes Milingo püspök felesége

Vágólapra másolva!
Mégsem terhes Maria Szung, Emmanuel Milingo zambiai püspök felesége, aki ezután a végsőkig folytatni kívánja éhségsztrájkját, legalábbis addig, amíg személyesen nem láthatja hitvesét.
Vágólapra másolva!

A negyvenhárom éves dél-koreai asszony péntek reggel végeztette el a terhességi tesztet az olasz főváros egyik klinikáján, s annak eredményeiről délután, római szállodájában tartott sajtóértekezleten adott tájékoztatást.

A teszt eredményeiről a Moon-szekta szóvivője, Philip Shenker számolt be az újságíróknak. Ezután Maria Szung - akit Milingo május 27-én vett feleségül éppen az említett szekta egyik szertartásának a keretében New Yorkban - kijelentette: mostantól fogva még nagyobb határozottsággal, a végsőkig folytatni fogja éhségsztrájkját, hiszen nem kell tekintettel lennie egy esetleges másik életre. Az asszony néhány nappal ezelőtt közölte gyanúját a nyilvánossággal, miszerint áldott állapotban van.

Maria Szung továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen beszéljen férjével, aki - miután a múlt héten találkozott II. János Pál pápával - ismeretlen helyen tartózkodik. Maria Szung továbbra is visszavárja őt. Nem hisz ugyanis annak a Szentszék által nyilvánosságra hozott levélnek, amelyben állítólag Milingo beadta derekát a Vatikánnak, elfogadva a papi nőtlenség (cölibátus) szabályait.

Az asszony szerint a püspök csak kábítószer vagy alkohol hatása alatt hozhatott ilyen döntést.

Korábban:

A lusakai ördögűző felesége feljelenti a Szentszéket