<P class="MsoNormal">A terror arcképcsarnoka

Vágólapra másolva!
A szeptember 11-én New Yorkban, Washingtonban és Pennsylvaniában lezuhant négy repülőgép eltérítőinek arcképei és életük fontosabb állomásai.
Vágólapra másolva!

I. A WTC északi tornyába becsapódott American Airlines repülőgép eltérítői

1. Mohammed Atta, 33 éves

2-3. Al-Shehri testvérek: Waleed és Wail, koruk ismeretlen

Korábban Waleed-ot képzett pilótának tartották, aki egy szaúdi diplomata fia. Mára azonban már kiderült, hogy a testvérek valójában szaúd-arábiai tanárok voltak. Legutoljára decemberben látták őket, amikor Wail Medinába utazott elmebetegségének kezelése céljából. Amerikai források szerint Wail-t bin Laden afganisztáni bázisán képezték ki.

4. Abdulaziz al-Omari, 29 éves

Személyazonossága feltehetően nem valódi. Al-Omari útlevelét ellopták, most is él Szaúd-Arábiában. Az igazi gépeltérítő Floridában élt családjával és gyakran utazott a Fülöp-szigetekre.

5. Satam al-Suqami, 25 éves

A férfi az Egyesült Arab Emirátusokból származó útlevelét a WTC romjai között találták meg. Al-Suqami egy floridai motelben lakott több repülőgép-eltérítővel, és közeli kapcsolatban állt további más terroristákkal is.

II. A WTC déli tornyába becsapódott United Airlines repülőgép eltérítői

1. Ahmed al-Ghamdi, 21 éves

1999-ben hagyta el Szaúd-Arábiát és Csecsniába ment harcolni. Nemrégiben hívta fel édesanyját, hogy tudassa vele, a muzulmánok ügyéért harcolt. Kapcsolatban állt korábbi bombamerényleteket elkövetett terroristákkal.

2. Marwan al-Shehhi, 23 éves

A repülőgép pilótája, aki valószínűleg Mohammed Atta unokaöccse volt. Meglehetősen gazdag családból származott, az Egyesült Arab Emirátusokból. Mérnöki tanulmányokat folytatott Hamburgban. Motelszobájában repülőgép alaprajzokat találtak.

3. Fayez Ahmed, 28 éves

Szaúd-arábiai származású, aki Floridában élt és valószínűleg képzett pilóta volt. Feltehetően ellátogatott a Fülöp-szigetekre is. A szerencsétlenüljárt repülőgép első osztályán utazott.

4. Mohald al-Shehri, 28 éves

Floridai Vero Beach-en élt, ahol pilóta kiképzést kapott, és ahol sokat használta a helyi könyvtár Internet szolgáltatását. Feltehetően rokoni kapcsolatban állt az al-Shehri testvérekkel, akik a WTC másik tornyába csapódott gépén utaztak.

5. Hamza al-Ghamdi, 20 éves

Személyazonossága feltehetően nem valódi. Az Asharq Al-Awsat arab újság információi szerint a férfi nem vett részt a terrorcselekményekben. Az igazi gépeltérítő már valószínűleg 1992. óta Floridában élt.

III. A Pentagon épületébe csapódott American Airlines repülőgép eltérítői

1. Khalid al-Midhar, kora ismeretlen

A férfi kilétét homály fedi. Neve feltűnik az American Airlines utaslistáján, a múlt héten az FBI által pénzügyi intézmények számára közzétett lista szerint életben van.

2. Nawaq al-Hamzi, 25 éves

A CIA korábban videóra vette al-Hamzi-t Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában. Hamzi egy ismert terroristával találkozott. A férfi szintén harcolt Csecsniában, és az FBI körözése alatt állt. Al-Hamzi egy floridai pilótaiskolába járt.

3. Hani Hanjour, kora ismeretlen

1999-ben pilótaengedélyt szerzett. A támadásokat megelőzően a szaúd-arábiai férfi valószínűleg háromszor is átrepült a washingtoni légtér felett.

4. Salem al-Hamzi, 21 éves

Személyazonossága feltehetően nem valódi. Az igazi al-Hamzi ma is él és Szaúd-Arábiában dolgozik. A férfi állítása szerint útlevelét még korábban lopták el Kairóban.

5. Majed Moqed, kora ismeretlen

A CCTV videóra vette, amikor Moqed és Hanjour, egy másik terrorista, pénzt vettek fel Floridában a pilótaórák kifizetésére. A férfi egy maryland-i motelben lakott, ahol gyakran látogatott egy helyi szex-videókölcsönzőt.

IV. A Pittsburgh közelében lezuhant United Airlines repülőgép eltérítői

1. Sareed al-Ghamdi, kora ismeretlen

Személyazonossága feltehetően nem valódi. Útlevelét korábban ellopták. Egy férfi, al-Ghamdi néven, dolgozott a bostoni Logan repülőtéren. Az igazi terrorista Floridában élt, és számos bűntársa volt.

2. Ziad al-Jarrah, 27 éves

Repülőmérnöknek tanult Hamburgban. Korábban magántanárhoz járt, akitől utcai harcot tanult. Török-német barátnője bejelentette az eltűnését és jelenleg tanúvédelem alatt áll.

3. Ahmed al-Nami, 23 éves

Apja szerint a férfi még 15 hónappal ezelőtt eltűnt Szaúd-Arábiából és információk szerint ebben az évben Floridában élt más, a támadásban érintett terroristákkal. Szomszédai azt hitték, hogy kábítószerkereskedők.

4. Ahmed al-Haznawi, 20 éves

Szaúdi útlevéllel érkezett az Egyesült Államokba, és Floridában élt Ziad al-Jarrah-val. A férfi a floridai Delray Beachen is lakott.

Szöveg: The Sunday Times

Fotók: Reuters

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!