A támadás javította a tálibok morálját

Vágólapra másolva!
Az afganisztáni tálibok rádiója, a Saría Hangja - amely a vasárnap esti első légicsapások után elnémult - hétfő hajnalban a szokásos időben kezdte műsorát Korán-részletek felolvasásával, az amerikai-brit légitámadások említése nélkül. Később mégiscsak szóba kerültek az éjjeli bombázások, amelyek a rádió szerint nem követeltek halálos áldozatokat, és anyagi károkat sem okoztak.
Vágólapra másolva!

Az angol BBC által fogott pastu nyelvű adás szerint a légicsapások csak javították a katonák és a lakosság morálját, és Afganisztán "az utolsó leheletéig" harcolni fog. A hivatalos rádió közlésével ellentétben, miszerint halottak nincsenek, a pakisztáni székhelyű AIP afgán hírügynökség azt jelentette, hogy legkevesebb húsz áldozatuk van a Kabul elleni támadásoknak.

Ajánlat:

A tálibok és ellenzékük fegyverei