Rendbontás nélkül ért véget a tüntetés Firenzében

Vágólapra másolva!
Incidensek nélkül, karneváli hangulatban ért véget Firenzében az a béketüntetés, amelyet az Európai Szociális Fórum zárásaként szerveztek. A világ minden tájáról érkeztek a globalizációt és a háborút ellenző csoportok, nagy részük részt vett a tavalyi, véres összecsapásokról emlékezetessé vált genovai tüntetésen is. A több százezer, egyes becslések szerint egymillió demonstráló az esetleges iraki háború ellen is tiltakozott.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAtrocitások nélkül, karneváli hangulatban zajlott le a firenzei tömegtüntetés. A háború- és globalizációellenes megmozduláson több százezren, egyes hírügynökségi jelentések szerint egymillióan vettek részt A demonstrálók tiltakoztak - többek között - a tervezett iraki háború ellen.

A globalizációellenes világmozgalomnak ugyanazok a képviselői voltak jelen most szombaton Firenzében, mint tavaly Genovában, ahol több alkalommal is véres összecsapások robbantak ki a tüntetők és a rendőrök között, egy fiatal fiú meghalt az egyik csetepatéban. Most azonban nem történt rendbontás, pénteken ugyan egy kisebb csoport megrohamozott egy gyárat, de szombaton békésen vonultak a résztvevők a városban. Igaz, a környéken óriási volt a rendőri készültség.

A Szociális Fórum résztvevői pénteken haragosan fogadták az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát az iraki fegyverzetellenőrzés kapcsán. A tüntetők egyöntetű véleménye szerint minden azért történik, mert az amerikaiak ki akarják terjeszteni felügyeletüket az iraki olaj felett.

A tömegtüntetésben gyakorlatilag minden pacifista erő rész vesz a legkülönbözőbb politikai színek és országok képviseletében. Nemcsak a globalizációellenes mozgalmak tagjai, hanem baszkok és palesztinok is ott haladnak a háborút elutasítók soraiban. A leghevesebbek az angolok, a franciák, a németek, a görögök és a spanyolok, akik hatalmas feliratokkal George Bush amerikai elnök bombázógépeit figyelmeztetik a "bombázási tilalomra".

Az MTI helyszíni tudósítója szerint a tüntetést a firenzeiek érdeklődéssel, biztatással és olykor tapssal kísérték, volt, aki kávét kínált lakása ablakából az elhaladóknak, egy pékség pedig frissen sütött kenyeret osztogatott a menet közben megéhezett tüntetőknek. Többen megnyitották lakásuk mosdóit is a felvonulók előtt.