Szerbia: ellenzéki össztűz a kormányoldalra

Vágólapra másolva!
A szerbiai baloldali és radikális ellenzék bírósági perekkel fenyegetőzik amiatt, hogy a belügyminisztérium és egyes kormánypolitikusok kapcsolatba hozták őket a zimonyi klánnal, amely gyaníthatóan meggyilkoltatta Zoran Djindjic szerb miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

A belügyminisztérium minapi közleményében azt írta, hogy az úgynevezett álhazafias erők - a háborús bűnösök és nyerészkedők, illetve pártfogóik - a zimonyi klánnal együttműködve, a "Milosevic-Markovic házaspár" nevében, a Jugoszláv Egyesült Baloldalt (JUL), a Szerbiai Szocialista Pártot (SPS) és a Szerb Radikális Pártot (SRS) kiszolgálva gyilkolták a politikai ellenlábasaikat.

Tomislav Nikolic, a radikálisok elnökhelyettese csütörtökön bejelentette, hogy az SRS a közlemény miatt beperelte Dusan Mihajlovic belügyminisztert. A párt keresetet nyújtott be Nebojsa Covic miniszterelnök-helyettes és Dragan Veselinov mezőgazdasági miniszter ellen is, akik azt állították, hogy Seseljt, illetve az SRS-t a zimonyi klán pénzelte.

Dusan Bajatovic, az SPS alelnöke csütörtökön cáfolta, hogy pártjának bármi köze lenne alvilági csoportokhoz. A politikus bocsánatkérést követelt a belügyminisztériumtól.

Borislav Pelevic, a Szerb Egység Pártjának (SSJ) elnöke ugyancsak bejelentette, hogy pártja beperli Slobodan Orlicot, a Szociáldemokrata Párt társelnökét, aki azt találta mondani, hogy "az SSJ fasiszta párt és a Djindjic elleni merénylet politikai ihletője volt". Pelevic reményét fejezte ki, hogy Orlic nem fog mentelmi jogára hivatkozni a bíróság előtt.

A pártelnök kezdeményezte, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága alakítson tényfeltáró bizottságot, megvizsgálandó azon pártok politikai felelősségét, amelyeket a kormányoldal kapcsolatba hoz Djindjic merénylőivel. Pelevic lemondott mentelmi jogáról, s követelte, hogy elsősorban ellene és pártja ellen kezdődjék vizsgálat.

Az SSJ-t a hírhedt szabadcsapatvezér, Zeljko Raznatovic Arkan alapította. Pelevic hajdan a zimonyi klán legkeresettebb vezetőjével, Milorad Lukovic Legijával együtt harcolt Arkan önkéntes gárdájában. A háborús haramia özvegye, a Ceca néven ismert népszerű szerbiai popénekesnő az SSJ tiszteletbeli elnöke. Cecát két hete tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy kapcsolatot tartott fenn a zimonyi klánnal. Az özvegy belgrádi villájában hatalmas fegyverarzenált talált a rendőrség.