Elkészült a szupertitkos orosz tengeralattjáró

Vágólapra másolva!
Gömbökből összeállított figurára hasonlít az új, szupertitkos körülmények között megépített és a napokban átadott orosz tengeralattjáró. A járműről a hatóságok nem beszélnek, még a különleges szerkezetet megépítő hajójógyár több vezetője sem láthatta a tengeralattjáró. Annyi kiderült azonban, hogy bármekkora mélységbe képes lemerülni a titkos jármű.
Vágólapra másolva!

Különleges kutató-mentő tengeralattjárót készítettek Oroszországban. A haditengerészet által megrendelt jármű elkészítését és vízre bocsátását a legszigorúbb titoktartás övezte - derül ki az Izvesztyija hét végi tudósításából.

A világon egyedülálló energetikai berendezéssel és merülési képességgel rendelkező hajó nyilvánvalóan katonai szempontból is rendkívüli értéket képvisel, hiszen a hajó ünnepélyes avatásán, Szeverodvinszkben részt vett Vlagyimir Kurojedov, az orosz haditengerészet főparancsnoka is.

A szűkszavú hivatalos közlemény szerint a vízi jármű tudományos-kutatási célokat szolgál, és rendkívüli körülmények között is alkalmas emberek megmentésére. Mást azonban nem lehet tudni a hajóról, amelynek ötlete még a szovjet időkbe nyúlik vissza.

Az Izvesztyija a tengeralattjáróról érdeklődvén mindenhol falakba ütközött. A hajót készítő szeverodvinszki hajógyár 42-es műhelyébe állítólag a gyár több vezetője sem tehette be a lábát. A kivitelezés 15 éve alatt szigorúan szabályozták a programban résztvevő munkások és mérnökök körét.

A jármű külseje a lap értesülése szerint egyáltalán nem hasonlít hagyományos tengeralattjáróéra, sokkal inkább egy gömbökből összeállított figurára. Éppen ez a gömbös szerkezet teszi lehetővé, hogy a hajó bármilyen vízmélységbe lemerüljön.

Tengeralattjárók linkgyűjteményhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/ipar_es_mezogazdasag/vedelem/hadugy,_nemzetbiztonsag/haditechnika,_hadtudomany/hadihajok/tengeralattjarok/

A tengeralattjáró építése - amely 1988-ban kezdődött - az 1990-es években pénzhiány miatt elakadt; az orosz katonai vezetés szerint már nem volt szükség rendkívüli tengeri missziókra képes hajókra. Az akkor még csak mentőhajónak szánt tengeralattjáróban az orosz megkeresések ellenére amerikai beruházók sem láttak különösebb fantáziát. Az utóbbi három évben azonban Moszkva megtalálta a pénzeszközöket a már módosított projekt befejezéséhez.

A hajó technikai adatait, harcászati képességeit csak a tervezők szűk köre ismeri. A vízre bocsátást a megrendelő képviselőin, a tervezőmérnökökön és a hajógyár néhány szakemberén kívül senki nem láthatta. A titkos tengeralattjáró a Malahit tervezőiroda fejlesztése, ugyanazé a cégé, amelyik az orosz flotta legkorszerűbb, 2001-ben hadrendbe állított Gepárd tengeralattjáróját is megálmodta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!