<P class="MsoNormal">Már több tucat papot bocsátottak el

Vágólapra másolva!
Egy felmérés szerint 176 papot mozdítottak el posztjáról, és 260 adatait adták át a rendőrségnek az amerikai egyházmegyék, amióta kirobbant a pedofilbotrány. A számok azonban valószínűleg nagyobbak, mivel a kutatók kérdéseire több egyházmegye megtagadta a választ. Egy másik felmérésből ugyanakkor kiderül: az amerikaiak körében drasztikusan esett a katolikus egyházba vetett bizalom.
Vágólapra másolva!

Legalább 176 katolikus papot mozdítottak el posztjáról az Egyesült Államokban, amióta napvilágra került, hogy egyes egyházi személyek gyermekeket zaklattak - áll egy felmérésben, melyet az AP hírügynökség végzett. A szám azonban még magasabb is lehet, mivel sok egyházmegye megtagadta a választ arra a kérdésre, hogy hány papot függesztettek fel állásából.

A botrány körülbelül 4 hónappal ezelőtti kirobbanása óta összesen 260 egyházi személy adatait adták át a rendőrségnek. Az AP felmérése szerint egyedül Massachusetts és Maine államokban 550-en vádoltak meg papokat.

A pedofília gyanújába került papok száma kevesebb mint 1 százaléka a jelenleg is hivatását űző 46075 amerikai egyházi személynek, és sokuk ügye 1970-es évekbeli, vagy még régebbi - írja a BBC. A Papi Zaklatást Túlélők Hálózata (Survivors Network of those Abused by Priests) nevű szervezet vezetője, David Clohessy szerint viszont az áldozatok többsége csak nagy sokára, akár évekkel, évtizedekkel az eset után meri felfedni, hogy mi is történt vele.

Az AP kutatásával közel ezzel egy időben jött ki a Gallup felmérésének eredménye is, amely szerint az amerikaiak bizalma megrendült a katolikus egyházban a pedofil esetek kitudódása óta. A lakosságnak alig 52 százaléka van jó véleménnyel az egyházról, 39 százalékuk viszont nincs. Két éve az amerikaiaknak még kétharmada bízott az egyházban.

A Gallup-felmérés elkészítése alatt tárgyaltak az amerikai püspökök a Szentszék vezetőivel, a pedofil esetekről. A főpapok többek között megegyeztek abban, hogy az ilyenen kapott egyháziakat azonnal elbocsátják.

Korábban:

Ezentúl elbocsátják a pedofílián kapott papokat

A szexuális botrányokról egyeztet a pápa a bíborosokkal

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!