Ötven autót gyújtottak fel a párizsi randalírozók

Vágólapra másolva!
Több mint félszáz autót gyújtottak fel Párizsban a randalírozó fiatalok. A zavargások egyre nagyobb területet érintenek: már a francia főváros négy külvárosát érintik. A zavargások azt követően törtek ki, hogy két helyi fiatalt agyoncsapott az áram, amikor egy villanytelepre menekültek a rendőrök elől.
Vágólapra másolva!

Párizs négy külvárosára terjedtek ki szerdára virradóra az előző napokban még csak egy elővárost érintő zavargások, amelynek kisebb csoportokba tömörült résztvevői ezúttal több mint félszáz autót felgyújtottak - közölték a hatóságok.

A múlt héten kezdődött zavargások eddig csak Clicy-sous-Bois nyugalmát dúlták fel, szerdára virradóra azonban három másik Párizs melletti településre is átterjedtek. A randalírozók Seine-Saint-Denis megyében 62 gépkocsit gyújtottak fel; Aulnay-sous-Bois, Beaudottes és Sevran kisvárosokban összecsapások törtek ki a fiatalok és a rendfenntartó erők között - közölték rendőrségi források, illetve a helyi hatóságok.

A zavargások csütörtök este kezdődtek a 28 ezres lélekszámú, többségében afrikai bevándorlók által lakott Clicy-sous-Bois-ban azután, hogy a rendőrség által betörés miatt üldözött fiatalokat halálos áramütés ért egy trafóházban, ahol menedéket kerestek. Az áramütés egy 14 és 16 éves fiatal életét oltotta ki, egy társukat pedig súlyos állapotban szállították kórházba. Szombat estére a helybéliek néma tüntetését követően bizonyos mértékben csillapodott a helyzet, de vasárnap ismeretlen tettesek könnygázgránátot dobtak a helyi mecsetbe, és ez ismét elszabadította az indulatokat.