Vágólapra másolva!
Harry herceget Auschwitzba küldte édesapja, Károly walesi herceg. Vele tart majd bátyja, Vilmos is. A fiúknak vezekelniük kell, mert Harry egy jelmezbálon nácinak öltözött, és ebből nemzetközi botrány lett. A fiúknak meg kell nézniük a Schindler listája című filmet, és Harrynek találkoznia kell Anglia főrabbijával is.
Vágólapra másolva!
Fotó:EPA
Harry herceg öltönyben

Hivatalosan a brit királyi család nem nyilatkozott Harry herceg ballépéséről, de a Sun című brit lap értesülései szerint Károly már kitalálta, hogyan vezekeljen fia.

Harry herceg nácinak öltözött egy jelmezbálon néhány nappal ezelőtt. Ebből nemzetközi botrány lett, hiszen Harry harmadik a brit trón öröklési rangsorában (apja, Károly és bátyja, Vilmos mögött). Harry büntetéseiben osztoznia kell bátyjának, Vilmosnak is, mert nem akadályozta meg, hogy öccse az Afrika Korps egyenruhájában, horogkeresztes karszalaggal mutatkozzon.

A fiúknak hamarosan Auschwitzba kell látogatniuk, hogy saját szemükkel bizonyosodjanak meg a holokauszt szörnyűségeiről. Meg kell nézniük Steven Spielberg Schindler listája című filmjét is. Harrynek fel kell továbbá keresnie Jonathan Sacks brit főrabbit is, aki a náci bűnökről fogja felvilágosítani a herceget. Harry szóvivőjén keresztül már elnézést kért azoktól, akiket megsértett alkalmi viseletével.

Harry eredetileg fekete SS-egyenruhát akart kölcsönözni a jelmezbálra, de abból nem volt az ő méretében. Ezért maradt a Wehrmacht afrikai hadtestjének az uniformisánál. Erről a jelmezkölcsönző tulajdonosa beszélt a Sunnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!