Olaszország lehet a következő terrorcélpont

Vágólapra másolva!
Olaszország lehet a terroristák következő célpontja - vélik az [origo] által megkérdezett szakértők. Franciaországot és Németországot az elemzők azért zárják ki, mivel ellenezték Irak lerohanását. Lengyelországban pedig nincs olyan társadalmi bázis, ami segíthetné a terroristákat. Magyarország fenyegetettsége ugyan nem nőtt, rendkívüli események esetére azonban hazánk is rendelkezik vészforgatókönyvekkel.
Vágólapra másolva!

Az [origo] által megkérdezett biztonságpolitikai szakértők szerint Olaszország lehet a terroristák következő célpontja, amennyiben az al-Kaida továbbra is az USA közel-keleti politikáját támogató országokat tekinti célpontnak. A terroristák prioritási listáján valószínűleg azért is előkelő helyen szerepel a dél-európai ország, mivel az olasz társadalom ellenállásával szemben Silvio Berlusconi miniszterelnök végig támogatta George Bush Irak-politikáját. Egy esetleges merénylethullám Olaszországban akár belpolitikai konfliktusokat is eredményezhet - vélik a szakértők.

Ráadásul a csütörtöki londoni terrortámadás után az al-Kaidának tulajdonított közlemény Dánia mellett Olaszországot nevezte meg következő célpontként. Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóközpontjának vezetője az [origo]-nak elmondta: az ilyen típusú fenyegetéseknek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani, ezek lényege egyszerűen a félelem fenntartása. A terroristák számos országot megfenyegettek már, az esetek többségében azonban ezeket nem követte terrormerénylet.

Egy merénylet összetevői

Szakértők szerint egy potenciális merénylethez több tényező szükséges. Többek között olyan társadalmi infrastruktúra, amely támogatja vagy elnézi a terrormerényleteket. A londoni közel 500 ezres iszlám közösség például megfelelő társadalmi hátteret tudott biztosítani a csütörtöki támadásokhoz. De ugyancsak jelentős muzulmán közösséggel rendelkezik Németország és Franciaország is. Ez utóbbi két országot azonban valószínűleg kizárja az, hogy végig ellenezték a Szaddám-rezsim megdöntését. Tálas szerint, mivel a terroristák is politizálnak, így népszerűségüknek semmiképp sem tenne jót egy franciaországi akció, mivel Jacques Chirac francia államfő végig ellenezte Irak lerohanását.

Ugyancsak fontos a terrorcsoportok számára, hogy olyan országot szemeljenek ki, amelyik médiafigyelem középpontjában áll. Így a nyugat-európai országok mindenképpen előrébb szerepelnek a terroristák listáján, mint a kelet-európai államok. Ráadásul például Lengyelország és Magyarország nem is rendelkezik a merényletek előkészítéséhez szükséges társadalmi infrasturktúrával. Deák Péter egyetemi tanár szerint a merényletek általában egy aktuális eseményhez kapcsolódnak, a madridi merényleteket a spanyol parlamenti választások, a londonit pedig a G8-as skóciai csúcstalálkozója előzte meg. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint az viszont kizárt, hogy London kiszemelésében szerepet játszott volna, hogy a brit főváros szerdán elnyerte a 2012-es olimpia rendezési jogát. A csütörtöki támadást ugyanis feltehetően már hetekkel korábban elkezdték szervezni.

London célpont volt

Deák Péter szerint London már korábban a kiszemelt célpontok között volt, csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor következik be a támadás. Tálas Péter állítja, a londoni merénylet semmiképpen sem volt nagy siker a terroristák számára. Az amerikai, a bali-szigeteki és a madridi merényletekhez képest jóval kevesebb volt a halálos áldozatok száma, amiben feltehetően szerepet játszott a jól működő brit titkosszolgálat. Szakértők szerint ráadásul a merényleteket egyre nehezebben tudják megszervezni a terroristák, ennek jele, hogy egyre több idő telik el az egymást követő támadásokig, valamint ezek egyre kevesebb halálos áldozatot követelnek. A londoni támadás hatását az is tompítja, hogy az IRA merényleteihez szokott brit társadalomból teljesen más reakciót vált ki egy terrorakció, mint az Egyesült Államokban.