Halálos madárinfluenza terjed Törökországban

Vágólapra másolva!
A madárinfluenzának azt a változatát mutatták ki a Törökországban elhullott madártetemekben, amely Ázisában eddig 60 emberrel végzett. Az EU egészségügyi biztosa azt ajánlja, hogy a tömeges járvány megelőzése érdekében minden EU-polgárt oltsanak be influenza ellen. Csütörtökre kiderült, hogy madárinfluenza vírust találtak a Romániában elpusztult szárnyasokban is. Az EU csütörtökön megtiltotta az összes romániai baromfitermék behozatalát, Törökországból pedig hétfő óta tilos az export.
Vágólapra másolva!

Az ázsiai H5N1 madárinfluenza-vírust azonosították a Törökországban elhullott madártetemekben - jelentette be csütörtökön Brüsszelben az Európai Bizottság. A H5N1 vírustörzs már 2003 vége óta pusztít Ázsiában, legalább 60 ember hatvan ember halálát okozta és több millió szárnyast kellett miatta levágni. A szakértők attól tartanak, hogy a veszélyes H5N1 világméretű, az emberekre is átterjedő járványt okozhat.

Az EU egészségügyi biztosa azt ajánlja, hogy a tömeges járvány megelőzése érdekében minden EU-polgárt oltsanak be influenza ellen. Az EU hétfőn teljes importtilalmat rendelt el a Törökországból származó szárnyasokra és tollaikra is, amikor még nem volt ismert, hogy a H5 vírus melyik törzse okozta csaknem kétezer baromfi pusztulását.

Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön azt is bejelentette, hogy pozitívnak bizonyultak azok vizsgálatok, amelyeket a romániai madárinfluenza-gyanús mintákon végeztek. Az Európai Unió ezért megtiltotta minden romániai élő szárnyas és az azokból készült termékek exportját. A vizsgálatok kimutatták a madárinfluenza H5 jelű vírustörzsét annál a három kacsatetemnél, amelyet a Duna deltájában találtak Romániában - erősítette meg Ion Agafitei, román főállatorvos. A brüsszeli bizottság egyik szóvivője szerdán még azt közölte, hogy negatív eredményt hozott az összes vizsgálat, amelyet romániai madárinfluenza-gyanús mintákon végeztek.

Az Unió állategészségügyi állandó bizottsága csütörtökön rendkívüli ülés tart a helyzet értékelésére. A török hatóságok közben bejelentették, hogy befejezték a szárnyasok elpusztítását a madárinfluenza felbukkanása miatt karanténnak nyilvánított nyugat-törökországi térségben. Összesen 7600 állatot irtottak ki, de még keresnek olyan madarakat, amelyek esetleg kimaradtak a kényszervágásból. A kormány megkezdte az érintettek kárpótlását a madarak elvesztése miatt. Emberben ugyanakkor még nem jelent meg a kórokozó Törökországban.

Teljes határzár a magyar-román határon

Fotó: EPA
Fotó: EPA

Teljes határzárat rendelt el csütörtökön az országos főállatorvos a magyar-román határon, ami azt jelenti, hogy semmilyen baromfit, vagy ezekből készült termékeket nem lehet behozni az országba. Süth Miklós főállatorvos elmondta: mindaddig fenntartják az intézkedést, amíg teljesen be nem bizonyosodik, hogy megszűnt a madárinfluenza Romániában.

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta: csütörtök reggeltől semmilyen Romániából érkező élőállat-szállítmány és szárnyasoktól származó termék nem lépheti át Magyarország határát. Így szárnyast, nyers húst, tollat, tojást, szárnyasból készült termékeket csak állategészségügyi igazolással lehet behozni az országba. A szóvivő elmondta: Nagylaknál lehet az árukat bevizsgáltatni, ha valaki másik határátkelőn szeretne belépni az országba, őket is átirányítják Nagylakra, amennyiben tiltott termék van a csomagjában, rakományában.

Péntektől nyilvános az akcióterv

Az Egészségügyi Minisztérium honlapján pénteken teszik közzé a madárinfluenza elleni akciótervet, amely azt tartalmazza, hogy a lakosságnak milyen teendői lennének egy világjárvány kitörése esetén. A tárca sajtóosztályán az [origo]-nak elmondták: a korábban titkosított védekezési terv az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása miatt válik nyilvánossá. A tárca szerint a terv nyilvánosságra hozatalával megelőzhető a pánikhangulat. Bujdosó László országos tiszti főorvos közölte: továbbra is állategészségügyi problémáról van szó, semmiféle egészségügyi óvintézkedésre nincs szükség. Hozzátette: működik az influenza-pandémiás bizottság, a grémium következő ülése hétfőn lesz.

"A madárinfluenza járvány súlyossága attól függ, hol tör ki" - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára az [origo]-nak azzal kapcsolatban, hogy milyen hatása lenne, ha Magyarországon is megjelenne a kórokozó. Földi szerint a megbetegedés akkor okozhat komoly problémát, ha a dél-alföldi régióban támad, itt koncentrálódik ugyanis a magyar baromfitenyésztés legnagyobb része. Az esetleges megbetegedés egyébként hosszú távon inkább közvetett károkat okozna a magyar baromfiágazatnak. "A termelés negyven százalékra exportra megy" - figyelmeztet Földi Péter. A termelők egyébként máris éreznek egyfajta bizalmatlanságot a hazai baromfi iránt, azonban pontos adatok erről egyelőre nem állnak rendelkezésre.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!